Mol Vidi: A csapatban megvan a minőség a továbbjutásra – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 16:44
A Mol Vidi FC 1–1-ről várja a luxemburgi Dudelange elleni keddi visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A mérkőzésről Marko Nikolics vezetőedző és Kovácsik Ádám beszélt a hétfői sajtótájékoztatón. 

Először Marko Nikolics beszélt a Dudelange elleni visszavágóról.Marko Nikolics beszélt a Dudelange elleni visszavágóról.

„A Bajnokok Ligájában való indulás a legértékesebb, ezért büszke vagyok arra, hogy ebben a nemzetközi sorozatban léphetünk pályára. Keményen megdolgoztunk érte, így nem akarjuk ezt a lehetőséget elszalasztani. Rövid volt a felkészülés, de mostanra mentálisan és fizikailag is egyre jobb formában vagyunk, a második meccsen frissebbek leszünk. Százszázalékos koncentrációra lesz szükségünk, saját közönség előtt olyan játékot várunk, amivel továbbjutunk. A Dudelange kellemetlen ellenfél, nem nagy futballnemzetből való, ám más csapatoknak is nehézséget okozott, mint az APOEL Nicosiának vagy a Salzburgnak."

A hibákra külön nem akart kitérni, mint mondta, azok egyébként iselhangoztak már az első találkozó utáni sajtótájékoztatón.

„Az öltözőben egyenes kommunikáció zajlik, kritika és dicséret egyaránt elhangzik, de az általában ott is marad. Hiszek a játékosokban, a csapatban, megvan az a minőség, amivel tovább tudunk jutni. Ez a harmadik szezonom a BL-ben, és tapasztalat, hogy a szünet után mindig nehezebbek a meccsek idegenben. Dolgozunk, fejlődünk napról napra, meglesz ennek az eredménye."

Azzal, hogytovábbjutás esetén kivel játszhat a Mol Vidi, még egyáltalán nem foglalkozik.

Sokan kicsit lebecsülik az ellenfelünket, ez az érzésem, mióta megvan a sorsolás. Luxemburgban ők voltak a bajnokok, és ez tiszteletet érdemel, ahogy az eredményeik is. A következő körrel nem szabad foglalkozni."

A sajtótájékoztatón szóba került azt is, hogy a szurkolók nem fogadták túl jól a Videotonról Mol Vidire való névváltoztatást.

„Szerencsére nem olyan jó még a magyarom, hogy az összes történetet követni tudjam, amit a Vidivel kapcsolatban leírnak, ez már korábban is jól jött. Nagyon szeretem a szurkolókat, mindig mellettünk álltak, remélem, hogy a névváltoztatás körül kialakult helyzet minél gyorsabban megoldódik. A srácok megérdemlik, hogy támogassa őket a közönség, nem azért, mert megnyerték a bajnokságot, hanem ahogy megszerezték a címet. Biztos vagyok benne, hogy lesz támogatás a mérkőzésen."

A vezetőedző mellett az első összecsapáson jól védő, de a kapott gólnál hibázó Kovácsik Ádám beszélt az előttük álló BL-selejtező-visszavágóról.

„Az első meccs nem úgy sikerült ahogy terveztük, de igazából a „»félidőben« 1–1 van, mi állunk továbbjutásra. Viszont az első meccs semmiképpen nem ad elégedettségre okot. Azt a mérkőzést lezárjuk, száz százalékban arra koncentrálunk, hogy továbbjussunk. Nem számítok tőlük újdonságra, ám egyébként is a saját játékunkra figyelünk. Vissza fognak állni, kontrázni, de mi akarjuk irányítani a találkozót. A Vidi játékát kell játszani, és ha ezt megvalósítjuk, akkor meglesz a továbbjutás."

A hibájáról a következőket mondta:

„Aki játszik, hibázhat. Persze nem örültem neki, hiszen jó mérkőzésem volt, és ha nincs a hibám, akkor nyerünk. Túltettem magam rajta, technikai dolog volt, Brockhauser István kapusedzővel kielemeztük, és most a keddi meccsre koncentrálunk."

Ezzel kapcsolatban Nikolics elmondta, bár Kovácsik hibázott, nem kell extra nyomást helyezni rá – ahogy a társaira sem – egy-egy hiba miatt. Remek félév volt a háta mögött, és ugyanúgy bízik benne, mint a többiekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik