Man. City: Még nem állunk készen a BL-győzelemre – Guardiola

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 15:46
null
Pep Guardiola szerint a Manchester City még nem áll készen arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját (Fotó: AFP)
Nagy port kavart Pep Guardiola azon nyilatkozata a minap, miszerint csapata, a Manchester City még nem áll készen arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. A katalán mester azt is elmagyarázta, mire is gondolt pontosan.


Guardiola még a Manchester City Crystal Palace elleni kétgólos sikere után nyilatkozta azt, hogy még fejlődnie kell a csapatának a BL-sikerhez. A menedzser szavai a Manchester Evening News oldalán is olvashatók.

„Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki és rengeteg lehetőséget kihagytunk a tizenhatoson belül is. Ennél pontosabbnak kell lennünk. Az emberek folyton a Bajnokok Ligája-elsőségről beszélnek, mint célról, de még mindig nem állunk rá készen. Rengeteg helyzetünk van, nem kapunk sok gólt, de még javulnunk kell. Az elmúlt két idényben temérdek gólt szereztünk, úgyhogy nem aggódom túlságosan emiatt, de még dolgoznunk kell rajta.”

Guardiola az Atalanta elleni keddi BL-találkozót megelőző sajtótájékoztatón pontosabban is megfogalmazta, mire gondolt.

„Teljesen megbízom a csapatomban, de nagyon sok erős csapat van. A Bajnokok Ligáját a tizenhatoson belül nyerik meg, viszont ott mi eddig nem vagyunk túlságosan erősek.”

Az eddig mindkét BL-meccsét behúzó Manchester City kedden hazai pályán fogadja a pont nélküli Atalantát.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT

21.00: Manchester City (angol)–Atalanta (olasz)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 2 2 5–0 +5 6
2. Dinamo Zagreb 2 1 1 4–2 +2 3
3. Sahtar Doneck 2 1 1 2–4 –2 3
4. Atalanta 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik