Liverpool: Nincs megmászhatatlan hegy a BL-ben – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 10:00
null
Sturridge meghálálta a bizalmat (Fotó: AFP)
A szemsérülés után visszatérő Roberto Firminót és az első gólt szerző Daniel Sturridge-ot dicsérte Jürgen Klopp, a liverpool edzője a Paris Saint-Germain ellen megnyert keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés után. A német menedzser szerint csapata előtt már nincs megoldhatatlan feladat, míg kollégája, Thomas Tuchel igazságtalannak érzi a 3–2-es vereséget.

 

 

Nagyszerű játékkal mutatkozott be a Bajnokok Ligája csoportkörében a Liverpool labdarúgócsapata, amely 3–2-re győzött a PSG ellen a C-csoport nyitó mérkőzésén.

A hazaiak már 2–0-ra is vezettek, azonban a franciák a 83. percre egyenlítettek. Úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, amikor jött a csereként pályára lépett Roberto Firmino, és a ráadásban megszerezte a győztes találatot.

Jürgen Klopp menedzser szerint ez a győzelem megmutatta, hogy a BL-ben nincsen megmászhatatlan hegy a liverpooliak számára.

„A klub fejlődését jól mutatja, hogy amikor azt halljuk, hogy a Liverpool a PSG-vel játszik, egy pillanatig sem gondolunk arra, hogy nincs esélyünk. Egy-két-három évvel ezelőtt az emberek azt hitték, hogy ez lehetetlen feladat. De most már ezt a hegyet is meg tudjuk mászni, noha hihetetlenül nehéz feladat. Miközben a meccs során elképesztően sokat kellett küzdenünk, azért a focira is maradt erőnk” – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Kiemelte Daniel Sturridge nagyszerű játékát, illetve Firmino nagyszerű visszatérését. A brazil játékos a Tottenham ellen 2–1-re megnyert szombati bajnokin egy Jan Vertonghennel történt összecsapás során szemsérülést szenvedett, szerencsére nem súlyosat. Klopp hétfőn úgy nyilatkozott, amennyiben aznap kellene játszatnia, esélye sem lenne rá. Kedden aztán kiderült, hogy csereként már bevethető, és végül ő szerezte a győztes gólt.

„Még hétfőn sem nézett ki igazán jól, és csupán egy kedd reggeli edzés volt, ahol tesztelhettük. Az, hogy vállalta a játékot, megmutatta a csapatba vetett hitét. De jó volt látni Sturridge teljesítményét is, százszázalékosan visszafizette a bizalmat” – tette hozzá.

Firminhót éltették az angol lapok is
Firminhót éltették az angol lapok is

 

A PSG német edzője, Thomas Tuchel szerint az eredmény cseppet sem tükrözi a valóságot. „Nem korrekt, hogy ez lett a vége, a hajrában nekünk volt ziccerünk Draxler révén. Ez a 3–2-es eredmény nem logikus és nem korrekt” – mondta.

A C-csoportban az első forduló után ezzel a sikerrel a Liverpool vezet, mivel a másik keddi mérkőzésen a Napoli gól nélküli döntetlenre volt csak képes Belgrádban, a Crvena zvezda vendégeként.

C-CSOPORT
Liverpool (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–2
(2–1)
Liverpool,
Anfield Road, 52 478 néző, V: Cakir (török)
G: Sturridge (30.), Milner (36. – 11-esből), Firmino (91.), ill. Meunier (40.), Mbappé (83.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 1 1 0 0 3–2 +1 3
2. Napoli 1 0 1 0 0–0 0 1
Crvena Zvezda 1 0 1 0 0–0 0 1
4. Paris SG 1 0 0 1 2–3 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik