BL: Hazai pályán nem mindig előny kezdeni, de… – Klopp

Vágólapra másolva!
2019.02.18. 19:18
null
Klopp több kulcsembere is hiányozhat a Bayern ellen (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Liverpool hazai pályán fogadja kedden a Bayern Münchent. A liverpooliak hétfőn tartották meg a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatójukat, amelyen vezetőedzőjük, Jürgen Klopp és csapatkapitányuk, Jordan Henderson válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire.

Hazai pályán kezdeni a párharcot nem mindig jelent előnyt, de minket ez nem érdekel. Két mérkőzés vár ránk a Bayern München ellen, olyan alapot kell építenünk az első találkozón, amely a második összecsapáson hasznunkra válik” – kezdte a Bayern München elleni nyolcaddöntő előtti sajtótájékoztatóját Jürgen Klopp.

A német szakember azt is elmondta, nagy szükségük lesz a szurkolókra is a keddi mérkőzésen, akik 100-ról 140 százalékra tudják felspannolni a csapatot.

A Bayern München csupán a második a Bundesligában Klopp korábbi csapata, a Borussia Dortmund mögött, viszont ezen az 51 éves német tréner nincs meglepődve.

Hat év bajor dominancia után egyértelmű volt, hogy ez az év más lehet. Ahhoz, hogy bajnok legyél, ötvöznöd kell a vágyat a győzelemre a minőséggel. Talán ez a szezon elején hiányzott belőlük, de most már aligha. Szerintem ez még veszélyesebbé teszi őket.

A találkozó előtt Dejan Lovren és Xherdan Shaqiri játéka is kérdéses, továbbá a legfrissebb sajtóhírek szerint Roberto Firmino vírusos megbetegedéssel küzd, így lehet, hogy rá sem számíthat kedd este Jürgen Klopp. Virgil van Dijk pedig eltiltás miatt nem léphet pályára.

A „vörösök” csapatkapitánya, Jordan Henderson szerint jó formában várja a csapat az összecsapást.

Jó hetünk volt. Intenzív edzéseken vagyunk túl, és mindenki készen áll. Volt pár nehezebb meccsünk az elmúlt időben, de úgy érzem, képesek vagyunk mindent beleadni. Világklasszis futballistái vannak a münchenieknek, szóval tudjuk, milyen nehéz mérkőzés vár ránk, ám magabiztosak vagyunk, és problémát okozhatunk a Bayernnek” – nyilatkozta a 28 éves középpályás, majd azt is elmondta, elég erősnek érzi a csapatot ahhoz, hogy két fronton, a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is megállja a helyét.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Lyon (francia)–FC Barceolna (spanyol) (Tv:Spíler2)
21.00:
Liverpool (angol)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik