A Loki liverpooli BL-meccse előtt is megkeresték Polekszicset

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 00:08
null
Akcióban a Liverpool, Vukasin Polekszics véd (Fotó: Nemzeti Sport – archív)
Az Ekstra Bladet című dán lap szerint a Liverpool és a Debrecen játszotta 2009-ben azt az angliai labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést, amellyel kapcsolatban hétfőn felvetődött a gyanú: megpróbálták manipulálni. A DVSC a 2010-ben kiadott közleményén túl nem kommentálja az ügyet, viszont azt jelezte: valóban a Liverpool elleni idegenbeli és a Fiorentina elleni hazai BL-mérkőzés előtt keresték meg Vukasin Polekszicset.

A dán lap az Europol köreiből származó információra hivatkozva számolt be arról hétfő este, hogy „egy magyar csapat érintett", és az nem lehet más, mint a Debrecen, amely 2009. szeptember 16-án főtáblás mecset játszott a legrangosabb sorozatban a Liverpool FC ellen az Anfield Roadon.

Az Ekstra Bladet azt is tudni véli, hogy a DVSC montenegrói válogatott kapusát, Vukasin Polekszicset keresték meg a meccs előtt: neki kellett volna gondoskodni arról, hogy a mérkőzésen 2.5-nél több gól szülessen.

A lap megemlíti, hogy a kapus – az egy hónappal később, október 20-án játszott DVSC–Fiorentina meccs kapcsán – korábban már gyanúba keveredett (a Budapesten rendezett találkozón a vendégek 4–3-ra győztek). A bochumi ügyészség által vizsgált fogadási ügy egyik főszereplője, Ante Sapina terhelő vallomást tett Polekszicsre, az ügy pedig az európai szövetség illetékesei elé került.

SZAVAZÁS

Harminchárom mérkőzés, ötven gyanúsított a fogadásicsalás-ügy magyar mérlege: ön szerint teljes a lista?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

AZ UEFA fegyelmi bizottsága 2010 nyarán Polekszicset két évre eltiltotta, mivel elmulasztott eleget tenni jelentési kötelezettségének, azaz ahogy a debreceni klub és a futballista döntés után kiadott hivatalos közleménye fogalmaz: „nem számolt be idejében arról, hogy a DVSC kettő nemzetközi mérkőzése előtt ismeretlen személyek megpróbálták rábírni a mérkőzés eredményének befolyásolására. A vizsgálat feltárta, hogy Polekszics elhárította a megkereséseket. Megállapította továbbá a vizsgálat, hogy a mérkőzések kapcsán nem valósult meg bunda. A játékos azonban mulasztást követett el azzal, hogy a megkeresésekről nyomban nem tájékoztatta az illetékeseket, így a jelentési kötelezettség elmulasztása miatt marasztalták el. Polekszicset e mulasztása miatt, 2012. június hó 30. napjáig eltiltották a labdarúgástól, és 10 000 euró pénzbüntetéssel sújtották."

A dán lap által citáltak fényében – ezek az információk egybevágnak a korábban a Nemzeti Sportban megjelentekkel – a közleményben említett két mérkőzés a Liverpool elleni idegenbeli, illetve a Fiorentina elleni hazai meccs.

Az Ekstra Bladet tudósításában megjegyzi, a Liverpool azon a bizonyos 2009-es meccsen gyatra támadójátékkal rukkolt ki a Loki ellen, s végül Dirk Kuyt góljával csupán 1–0-ra nyert.

A liverpooli mérkőzés kapcsán a nyomozó szervek olyan sms-üzeneteket fogtak el – teszi hozzá a lap –, amelyekben a feltételezett elkövetők Steven Gerrardot kárhoztatják a rossz helyzetkihasználásáért, a kívánt eredmény elmaradásáért („Gerrardnak sokkal többet kellett volna tennie” – szól a Marijo C. néven említett vádlott sms-e).

A DVSC NEM REAGÁL

A DVSC-Teva labdarúgócsapata és Vukasin Polekszics sem kíván reagálni az Ekstra Bladetben megjelent információkra, melyek a 2009-es Liverpool–DVSC Bajnokok Ligája mérkőzéssel kapcsolatban vetődtek fel.

A DVSC hivatalos honlapján idézi a 2010-ben megjelenített közleményt, majd egy mondatban megjegyzi, hogy „a két mérkőzés a Liverpool elleni idegenbeli és a Fiorentina elleni hazai találkozó volt”. Ez utóbbi információ egybevág az Ekstra Bladetben megjelentekkel, megerősíti a dán állítást.

A Liverpool FC és az angol Labdarúgó-szövetség (FA) közben egyaránt jelezte: az Europol nyomozócsoportja őket nem kereste meg az ügyben.

Összefoglaló a 2009-es meccsről



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik