A Honvéd ellen hazai pályán pontokat vesztő Ferencváros nem tudta kihasználni a fehérváriak botlását, a tabella pedig gyakorlatilag megmerevedett, hiszen a hat mérkőzésből – beleértve a keddi Mezőkövesd–Újpest találkozót is – öt döntetlennel zárult, így a labdarúgó NB I 19. fordulójának nyertese egyértelműen a Kaposvárról győztesen távozó Paks. Az öt szerdai mérkőzésen történtekről részletesen beszámolunk

Bajnokok Ligája-döntő is lehet a Puskás Arénában, állítja az AIPS budapesti kongresszusán előadó Martin Kallen, az UEFA Eb-rendezésért is felelős igazgatója, aki szerint az Európa-bajnokság után más futballeseményeknek is méltó helyszíne lehetne a létesítmény. Szeli Mátyás interjúja

Szöllősi-Zácsik Szandra több mint két év után szerepelhet a válogatottban, amelyet szeretne kijuttatni az olimpiára. Az MTK Budapest kézilabdacsapatának balátlövőjével Roska Emese Boglárka beszélgetett

Sanghaji stop. A kínai metropolisz sportszövetsége arra utasította helyi szervezeteit, hogy függesszenek fel minden sporteseményt, amíg nem rendeződik megnyugtatóan a helyzet az egyre terjedő koronavírussal kapcsolatban. A Formula–1 irányítói azonban maguk döntenek. Zsoldos Barna háttéranyaga

Eddig minden jó. A szombaton 28. életévét betöltő Fucsovics Márton sajtóbeszélgetésen vett részt szerda délután Budapesten. Szó esett a jól sikerült felkészüléséről, az adogatása javulásáról, a közelmúltbeli sikereiről, valamint hogy lépésről lépésre haladva az év végére szeretne a top 30-ba kerülni. Mihályi András írása

Amerika-mellékletünk tartalmából. Reflektorfényben Tyrann Mathieu, avagy hogyan lesz valaki „Méhészborzból” a friss NFL-bajnok Kansas City Chiefs egyik hőse; Ötrészes megemlékező sorozatunk első darabja a tragikusan elhunyt NBA-legendáról, Kobe Bryantről; Történelmi szelek fújnak: mind a négy major ligának olyan bajnoka van, amely az elmúlt 50 évben semmit sem nyert