BL: Tavaly miattam estünk ki, idén nem így lesz – Griezmann

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 07:19
null
Griezmann megállíthatatlan volt az FC Bruges ellen (Forrás: AFP)
Antoine Griezmann két gólt szerzett az FC Bruges ellen 3–1-re megnyert találkozón, és úgy érzi, sokkal jobb formában van, mint tavaly ilyenkor, amikor szerinte rajta is múlott, hogy az Atlético Madrid nem tudott továbbjutni BL-csoportjából.

„Két gólt szerezni a Bajnokok Ligájában mindig jó dolog, növeli az ember önbizalmát, ami aztán segít még jobb formában folytatni a szezont" – mondta az UEFA hivatalos honlapjának Griezmann, az FC Bruges elleni dupláját követően.

„Úgy érzem, a tavalyi, pocsék BL-teljesítmény, az, hogy nem tudtunk a csoportból sem továbbjutni, az én hibám is volt. Nem játszottam úgy, ahogyan tudok. Az előző ősz egyszerűen nem olyan volt, amilyet szerettünk volna, de most sokkal jobb állapotban érzem magam, és nagyon élvezem a futballt" – tette hozzá a 27 esztendős francia támadó, akinek azért olyan sokat nem kellett keseregnie az előző évadban sem, mivel az Atlético végül megnyerte az Európa-ligát.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 2 2 4–0 +4 6
2. Atlético Madrid 2 2 5–2 +3 6
3. FC Bruges 2 2 1–4 –3 0
4. Monaco 2 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik