BL: tavaly csoportkör, idén blama az első körben – Sallaiék kiestek

Vágólapra másolva!
2018.07.17. 23:01
null
A Suduva játékosai itt még az első meccs megnyerését ünneplik, de Ciprusról hasonlóan jókedvűen térhetnek haza (Fotó: Twitter)
Sallai Roland csapata, a legutóbbi szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő APOEL hazai pályán csak 1–0-ra győzte le a litván bajnok Suduvát a BL első selejtezőkörének visszavágóján, így 3–2-es összesítéssel kiesett. A magyar támadót a 66. percben, már 1–0-s állásnál cserélték be.

 

A Bajnokok Ligája selejtezőjében először induló Suduva a párharc első, litvániai mérkőzésének első 20 percében szerezte mindhárom gólját, amikor a curacaói Rigino Cicilia triplázott.

A visszavágón az APOEL a kapura tartó lövések számában 27–4-re győzött (a kaput eltaláló lövésekben 11–3-ra), de csak egyszer talált be, így kiesett.

A ciprusi csapat az előző idényben a Real Madrid, a Borussia Dortmund és a Tottenham társaságában a Bajnokok Ligája H-csoportjában szerepelt, és két ponttal a negyedik helyen végzett. Idén az Európa-liga második selejtezőkörében folytathatja.

A Videoton a második selejtezőkörben – ahogyan arra számítani lehetett – a bolgár Ludogoreccel találkozik, amely a 7–0-s első meccs után Észak-Írországban két góllal verte meg a Crusaderst. A razgradi alakulat vezetőedzője, Paulo Autuori hat helyen változtatott kezdőcsapatán a múlt heti mérkőzéshez képest, többek között mind a három támadójának (Wanderson, Claudiu Keserü, Virgil Misidjan) pihenőt adott.

A Nagy Dominiket végig a soraiban tudó Legia Warszawa saját közönsége előtt 3–0-ra verte meg a Cork Cityt, így a Malmőhöz, a HJK-hoz és a Hapoel Beer-Sevához hasonlóan kettős győzelemmel jutott tovább, a Crvena zvezda viszont megizzadt a Spartaks Jurmala ellen.

A macedón bajnok Shkëndija szurkolói aligha gondolták, hogy a The New Saints felett aratott 5–0-s hazai siker után még izgulniuk kell a továbbjutás miatt, ám a visszavágón a walesi együttes a 35. percben már 3–0-ra vezetett. Ezt követően azonban bedugult a gólcsap, s bár a TNS a hosszabbításban negyedszer is betalált, nem sikerült csodát tennie.

BAJNOKOK LIGÁJA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

HJK (finn)–Víkingur Göta (feröeri) 3–1 (Klauss 1., E. Mensah 10., Yaghoubi 19., ill. G. Vatnhamar 21.)
Továbbjutott: a HJK, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

Valletta FC (máltai)–Kukësi (albán) 1–1 (Malano 67., ill. Dzaria 84.)
Továbbjutott: a Kukësi, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal

APOEL (ciprusi)–FK Suduva (litván) 1–0 (Poté 20.)
Továbbjutott: a Suduva,3–2-es összesítéssel

Malmö FF (svéd)–FC Drita (koszovói) 2–0 (Strandberg 55., E. Larsson 60.)
Továbbjutott: a Malmö, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

Hapoel Beer-Seva (izraeli)–FC Flora Tallinn (észt) 3–1 (Ezra 15., Maman 27., Melikson 48., ill. Alliku 86.)
Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva, kettős győzelemmel, 7–2-es összesítéssel

The New Saints (walesi)–Shkëndija (macedón) 4–0 (Ebbe 15., D. Redmond 30., Cabango 35., K. Byrne 96.)
Továbbjutott: a Shkëndija, 5–4-es összesítéssel

Crvena zvezda (szerb)–Spartaks Jurmala (lett) 2–0 (Nabouhane 78., Krszticsics 81.)
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 2–0-s összesítéssel

Crusaders FC (északír)–Ludogorec (bolgár) 0–2 (R. Brown 11. – öngól, Swierczok 65.)
Továbbjutott: a Ludogorec, kettős győzelemmel, 9–0-s összesítéssel

Legia Warszawa (lengyel)–Cork City (ír) 3–0 (José Kanté 27., Radovics 73. – 11-esből, Carlitos 89.)
Továbbjutott: a Legia Warszawa, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik