BL: „Szerintem jól teljesítettem” – Sallai álma beteljesült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 08:30
null
Sallai Roland (sárgában) hatvan percet töltött a pályán a Santiago Bernabéu Stadionban (Fotó: AFP)
Beteljesült álomnak nevezte Sallai Roland, a ciprusi APOEL magyar válogatott labdarúgója, hogy szerdán pályára léphetett a Bajnokok Ligájában a címvédő Real Madrid otthonában.

 

„Jól éreztem magam a pályán, szerintem jól teljesítettem. Egy ilyen jó és kemény csapat ellen nehéz játszani, ez meg is mutatkozott, hiszen jelentős fölényben voltak a hazaiak” – értékelt az MTI tudósítóinak a Santiago Bernabéu Stadionban a 3–0-s spanyol sikert követően.

A háromszoros válogatott szélső elismerte, látszik a játékán, hogy két hónapig nem lépett pályára mérkőzésen – hiszen az APOEL csak augusztus végén igazolta át –, de reméli, ezt idővel pótolni tudja. Ennek ellenére szinte azonnal a kezdőcsapat tagja lett, ennek kapcsán megjegyezte, érzi edzője bizalmát, és megpróbálja meghálálni, de még több erőre van szüksége.

„Szeretném végigjátszani a meccseket, de jelenleg még nem tudom” – fűzte hozzá.

Sallai hatvan percet töltött a pályán, és a kezdőjátékosok közül hozzá került második legritkábban a labda: 14 passzából 11 volt sikeres, a második félidőben a Toni Kroos elleni szabálytalanságért sárga lapot kapott.

„Az volt az egyik álmom, hogy itt, a Bernabéuban játszhassak, a másik meg az, hogy a Realban futballozhassak. Az álmom fele ma teljesült, remélem, a másik fele is valóra válik. Nagyon jó érzés volt, de szeretném többször átélni” – nyilatkozta Sallai.

Hozzátette, sokat kellett tennie, nagyon keményen kellett dolgoznia azért, hogy itt lehessen, de nem szabad megállnia.

Az előző szezont az olasz élvonalból kieső Palermo csapatánál töltötte, és bevallása szerint nagyon sokat gondolkoztak, hogy jó megoldás lesz-e a ciprusi APOEL-be igazolnia.

„Úgy érzem, ez volt a legjobb választás. Nagyon jó csapathoz kerültem, a Bajnokok Ligájában is szerepelünk, ami a csapat számára és nekem is hatalmas lehetőség” – vélekedett.

Hozzáfűzte, mivel még csak húszéves, nem maradt le semmiről, próbálja mindig a legjobbat adni és olyan helyre kerülni a későbbiekben, amely az álmaiban szerepel.

„Lépésről lépésre kell haladnom. Nem ugorhatok nagyot, mert akkor nagyot lehet esni” – mondta Sallai Roland.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
H-CSOPORT
Tottenham Hotspur (angol)–Borussia Dortmund (német) 3–1
(Szon Hung Min 4., Kane 15., 60., ill. Jarmolenko 11.)
Real Madrid (spanyol)–APOEL (ciprusi) 3–0 (Cristiano Ronaldo 12., 51. – 11-esből, S. Ramos 61.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik