BL: Korhuték találkoznak a Ludogoreccel – szerdai eredmények

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 22:59
A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágói során kiderült, hogy a Ludogoreccel találkozik a Budapest Honvéd ellen továbbjutó Hapoel Beer-Seva a 3. fordulóban, miután a Korhut Mihályt foglalkoztató izraeli bajnok Budapesten is felülmúlta a kispestieket, míg a bolgárok hátrányból fordítva 4–1-re megverték a litván Zalgiris Vilniust, és 5–3-as összesítéssel jobbnak bizonyultak. A Legia kiütéssel nyert a Mariehamn ellen, de Nagy Dominik nem kapott lehetőséget a lengyeleknél. 

Az első szerdai mérkőzést Luxemburgban játszották, ahol a Dudelange várta az első meccsen 1–0-ra nyerő APOEL-t. A visszavágón ismét egyetlen gól döntött, a ciprusiak a 40. percben a 9-szeres belga válogatott Igor de Camargo büntetőből szerzett találatával győztek. A továbbjutó nicosiai klub a harmadik körben a román bajnok Viitorul ellen szerepel majd, amelynek tulajdonosa és vezetőedzője a korábbi román világklasszis Gheorghe Hagi. Dudelange várta az első meccsen 1–0-ra nyerő APOEL-t. A visszavágón ismét egyetlen gól döntött, a ciprusiak a 40. percben a 9-szeres belga válogatott Igor de Camargo büntetőből szerzett találatával győztek. A továbbjutó nicosiai klub a harmadik körben a román bajnok Viitorul ellen szerepel majd, amelynek tulajdonosa és vezetőedzője a korábbi román világklasszis Gheorghe Hagi.

A norvég rekordbajnok Rosenborg igencsak megszenvedett az ír címvédő Dundalk ellen hazai pályán, miután az első meccset követően most is 1–1-gyel ért véget a 90 perc. A hosszabbítás első félidejében aztán a Rosenborg Matthías Vilhjalmsson révén begyötörte a továbbjutáshoz szükséges találatot.

A szlovák MSK Zilina nigériai támadója Yusuf Otubanjo „kispályás” gólja megadta az alaphangot az FCKöbenhavn elleni mérkőzéshez, ám a dánok a második félidő elején egy büntetővel bebiztosították a továbbjutásukat, a mit sem érő 2–1-es zsolnai sikert jelentő végeredményt Filip Kasa állította be az 56. percben.

Albániában a Kukësi az első meccs 1–0-s veresége után fogadta a moldovai Sheriff Tiraspolt és a félidőre sikerült is a maga javára fordítani az állást, ám a vendégek az 56. percben szépítettek. A továbbjutáshoz nagyon közel került a Kukësi a 80. percben, amikor büntetőhöz jutott, de a második gólt szerző Pero Pejic kihagyta a 11-est, így az albán brigád búcsúzni kényszerült.

A bolgár Ludogorecvár majd a Honvédot kiejtő Hapoel Beer-Sevára, miután a Zalgiris Vilniustól elszenvedett 2–1-es litvániai vereség után a visszavágón a szünetre hátrányból egyenlített, majd a második félidő elején két gyors góllal eldöntötte a továbbjutást – a 4–1-es végeredményt végül a duplázó Claudio Keserü állította be a 74. percben.

A Legia Warszawa aratta a játéknap legnagyobb különbségű győzelmét, miután a múlt heti első találkozón elért 3–0-s diadal után hazai pályán 6–0-ra verte meg a finn Mariehamn csapatát. A hazaiaknál Nagy Dominikot benevezték ugyan a mérkőzésre, de nem kapott lehetőséget. A következő körben a Legia a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató kazah FK Asztana ellen lép majd pályára.

A hazai pályán is vereséget szenvedő Budapest Honvéd mérkőzésével bővebben is foglalkoztunk: a találkozó élő, szöveges közvetítését ide kattintva olvashatja, a meccs összefoglaló cikke pedig erre található.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Dudelange (luxemburgi)–APOEL (ciprusi) 0–1
(De Camargo 40. – 11-esből)
Továbbjutott: az APOEL 2–0-s összesítéssel.
FC Köbenhavn (dán)–MSK Zilina (szlovák) 1–2 (Verbic 48. – 11-esből, ill. Otubanjo 19., Kasa 58.)
Továbbjutott: az FC Köbenhavn 4–3-as összesítéssel.
Kukësi (albán)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 2–1 (Emini 35., Pejic 45., ill. Bayala 56.)
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Rosenborg (norvég)–Dundalk (ír) 2–1 (De Lanley 43., Vilhjalmsson 98., ill. Gartland 12.)
Továbbjutott: a Rosenborg 3–2-es összesítéssel, hosszabbítás után.
Ludogorec (bolgár)–Zalgiris Vilnius (litván) 4–1 (Natanael 41., Wanderson 55., Keserü 56., 74., ill. Nyuiadzi 15.)
Továbbjutott: a Ludogorec 5–3-as összesítéssel.
NK Maribor (szlovén)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 1–1 (Viler 27., ill. Todorovic 7.)
Továbbjutott: a Maribor 3–2-es összesítéssel.
Red Bull Salzburg (osztrák)–Hibernians (máltai) 3–0 (Rzatkowski 11., Gulbrandsden 19., Haidara 85.)
Továbbjutott: a Salzburg 6–0-s összesítéssel.
Legia Warszawa (lengyel)–IFK Mariehamn (finn) 6–0 (Guilherme 6., Kojola 37. – öngól, Kucharczyk 40., 55. – a második 11-esből, Hämäläinen 80., Michalak 82.)
Továbbjutott: a Legia 9–0-s összesítéssel.
Celtic (skót)–Linfield (északír) 4–0 (Sinclair 4., 54., Rogic 47., Armstrong 92.)
Továbbjutott: a Celtic 6–0-s összesítéssel.
BUDAPEST HONVÉD–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–3
(Lanzafame 45+2. –11-esből, Baráth 73., ill. Ogu 12., Nwakaeme 16., 84.)
Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva 5–3-as összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik