BL: az FTC és a többiek – az összes selejtezős induló ismert

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 09:32
null
Az FTC kiemeltként várhatja ellenfelét a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában (Fotó: Szabó Miklós)
Arról már az NB I-es idény után beszámoltunk, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kiemelt lesz a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában, ha nem változik az eddigi lebonyolítási rendszer – azóta kiderült, változást csak az jelent az új idényben, hogy a playoffkörig egymeccses párharcok lesznek, és októberben rajtol a csoportkör. Az FTC kiemelt lesz a sorsolásnál, és miután a napokban Svájcban és Romániában is bajnokot avattak, immár mindegyik selejtezős csapat ismert, sőt, a főtáblán is már csak két hely kiadó.

 

A SELEJTEZŐ SORSOLÁSA

A BL-selejtező az előselejtezővel kezdődik augusztus 8-án, majd jön az első kör augusztus 18-án, 19-én, ebben a körben kapcsolódik be a Ferencváros, a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött), a pályaválasztóról is sorsolás dönt. Az FTC legutóbbi Európa-liga-szereplésének köszönhetően 9 koefficiensponttal,kiemeltként várja az első párosítást, a sorsolást augusztus 9-én tartják.

A Ferencváros összes lehetséges ellenfele a BL-selejtező 1. fordulójában már korábban ismertté váltazzal, hogy a Celje megnyerte a szlovén bajnokságot. Azóta már az összes bajnokcsapat, illetve az összes selejtezőben induló csapat neve is ismert. Az elmúlt hétvégén ugyanis Svájcban révbe ért a Young Boys, míg hétfőn Romániában a kolozsvári CFR ünnepelhetett. A svájci bajnok a selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a sorozatba, a román aranyérmes a Ferencvároshoz hasonlóan kiemeltként várja a selejtező 1. fordulójának párosítását.

Az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkorha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban, melyben további kilenc csapat kapcsolódik be a sorozatba, már nem lesz kiemelt.

A múlt héten a topligák közül utolsóként az olasz Serie A-ban is befejeződtek a küzdelmek és már a BL-főtáblán alanyi jogon induló csapatok közül is csak két klub kiléte nem ismert, hiszen az augusztusban befejeződő Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese is főtáblás lesz. Amennyiben olyan csapatok nyerik a sorozatokat, melyek már eleve főtáblások, akkor a holland Ajax és a francia Rennes kerülhet egyből a csoportkörbe.

A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐJÉNEK 1. FORDULÓJÁBAN ÉRDEKELT, MÁR ISMERT CSAPATOK

Biztosan kiemeltek lesznek (ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben): Celtic (skót, 34 koefficienspont), Asztana (kazah, 29), Ludogorec Razgrad (bolgár, 26), Crvena zvezda (szerb, 22.75), Qarabag (azeri, 21), Legia Warszawa (lengyel, 17), Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 16.5), Molde (norvég, 15), Sheriff Tiraspol (moldovai, 12.75), CFR (Kolozsvár, romániai, 12.5), Ferencváros (9), Dundalk (ír, 8.5), Slovan Bratislava (szlovák, 7), Suduva (litván, 6.75), Omonia (ciprusi, 5.35), FK Sarajevo (bosnyák, 4.75), Dinamo Tbiliszi (grúz, 4.75)

A Ferencváros lehetséges ellenfelei (azon csapatok, melyek nem lesznek kiemeltek a sorsolásnál): Fola Esch (luxemburgi, 4.75), Djurgarden (svéd, 4.550), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 4.25), Flora (észt, 4.1), Dinamo Breszt (fehérorosz, 3.775), Riga FC (lett, 3.5), Connah's Quay Nomads (walesi, 3.25), Europa FC (gibraltári 2.75), KÍ (feröeri, 2.75), NK Celje (szlovén, 2.6), FC Ararat-Armenia (örmény, 2.5), KR (izlandi, 2.5), KuPS (finn, 2.5), KF Tirana (albán, 1.475), FK Szileksz (északmacedón, 1.475), Floriana (máltai, 1.15)

Az előselejtezőből érkezik:Linfield (északír, 4.25), FC Drita (koszovói, 1.5), Tre Fiori (San Marinó-i), Inter Club d'Escaldes (andorrai)

2. FORDULÓ
Az 1. forduló továbbjutóihoz csatlakoznak:
Bajnoki ág:
Dinamo Zagreb (horvát, 33.5), Young Boys (svájci, 25), FC Midtjylland (dán, 14.5)
Nem bajnoki ág: Besiktas (török, 54 – a bajnoki 2. Trabzonsport kizárta az UEFA a nemzetközi kupából), Viktoria Plzen (cseh, 34), Rapid Wien (osztrák, 22), PAOK (görög, 21), AZ (holland, 18.5), Lokomotiva Zagreb (horvát, 4.975) – a nem bajnoki ágon szereplők és a bajnoki ágon szereplők nem kerülhetnek össze (az 1. forduló továbbjutói kivétel nélkül a bajnoki ágra kerülhetnek)

3. FORDULÓ
A 2. forduló továbbjutóihoz csatlakoznak:

Bajnoki ág: Olympiakosz Pireusz (görög, 43), Slavia Praha (cseh, 27.5)
Nem bajnoki ág:
Benfica (portugál, 70), Dinamo Kijev (ukrán, 55), Gent (belga, 39.5), FK Krasznodar (orosz, 35.5), Rennes (francia, 14)

PLAYOFF-KÖR
A 3. forduló továbbjutóihoz csatlakoznak:
Bajnoki ág:
Ajax (holland, 69.5), Red Bull Salzburg (osztrák, 53.5)

A CSOPORTKÖRBEN CSATLAKOZNAK
Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid, Sevilla (spanyolok); Liverpool, Manchester City, Manchester United, Chelsea (angolok); Juventus, Inter, Atalanta, Lazio (olaszok); Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig, Borussia Mönchengladbach (németek); PSG, Marseille (franciák); Zenit, Lokomotiv Moszkva (oroszok); FC Porto (portugál), FC Bruges (belga), Sahtar Doneck (ukrán), Istanbul Basaksehir (török) + Csatlakozhat még: a Bajnokok Ligája és az Európa-liga 2019–2020-as győztese.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021 – IDŐPONTOK

Előselejtező
Nyon (Svájc)
Augusztus 8.:
Tre Fiori (San Marinó-i)–Linfield (északír)
Augusztus 8.:
FC Drita (koszovói)–Inter Club d'Escaldes (andorrai)
Augusztus 11.: A két párharc győztesének mérkőzése

Selejtező, 1. forduló – itt kapcsolódik be a Ferencváros, a párharcok egymeccsesek, a pályaválasztóról sorsolás dönt
Sorsolás időpontja:
augusztus 9.
Játéknapok: augusztus 18. és 19.

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
augusztus 10.
Játéknapok: augusztus 25. és 26.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: augusztus 31.
Játéknapok: szeptember 15. és 16.

Selejtező, playoffkör – ezek márkétmeccses párharcok
Sorsolás időpontja:
szeptember 1.
Játéknapok: szeptember 22. és 23.; szeptember 29. és 30.

Csoportkör
Sorsolás időpontja:
október 1. (Athén)
Játéknapok: október 20. és 21.; október 27. és 28.; november 3. és 4.; november 24. és 25.; december 1. és 2.; december 8. és 9.

Nyolcaddöntő
Sorsolás időpontja: december 14.
Játéknapok: február 16. és 17., valamint február 23. és 24. – első mérkőzések; március 9. és 10., valamint március 16. és 17. – visszavágók

Negyeddöntő
Sorsolás időpontja: március 19. (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok: április 6. és 7.; április 13. és 14.

Elődöntő
Sorsolás időpontja:
március 19.
Játéknapok:
április 27. és 28.; május 4. és 5.

Döntő
2021. május 29., Isztambul (Törökország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik