Az Ajax még nem adta fel a továbbjutást (Fotó: AFP)

 

Vajon kivel randevúzna szívesebben Julia Roberts? José Mourinhóval vagy Santiago Solarival? A hírek szerint elképzelhető, hogy a következő idényben a portugál edző visszatér a Real Madridhoz, erre a csapatot jelenleg irányító argentin szakember ironikusan csak úgy reagált, „A klubnak mindig több jelöltje van, mint Julia Robertsnek.”

Ezek után szegezték neki az iménti kérdést, na meg azt, hogy miért áll hadilábon a csapat a gólszerzéssel. A királyiak az előző három tétmérkőzésen egyetlen akciógólt sem szereztek. A múlt héten előbb a kupában (3–0), majd a bajnokságban (1–0) kaptak ki a nagy vetélytárs Barcelonától, a kupából kiestek, a bajnokságban jóformán behozhatatlan a hátrányuk, vagyis csak az újabb Bajnokok Ligája-győzelemmel menthetnék meg az idényüket. Ezek után nem kell ragozni, mennyire fontos lesz az Ajax elleni visszavágó.

KORAI LENNE MÉG TEMETNI AZ AJAXOT
NICOLÁS TAGLIAFICO, az Ajax védője:

„Nehéz dolgunk lesz, de hiszek a továbbjutásban, mert általában sok gólt szerzünk. Persze fontos, hogy végig összpontosítsunk, mert a Real Madrid valószínűleg kíméletlenül kihasználja a hibáinkat. Tiszteljük az ellenfelet, nem véletlenül nyerte meg az előző három kiírást, ezért nincs is értelme arról beszélni, milyen formában vannak a hazaiak. Bár ezen a szinten a játékosok hozzászoktak az állandó terheléshez, a madridiak biztosan fáradtabbak lesznek, s ez értelemszerűen nekünk kedvezhet. Korai lenne még temetni minket.”

Amszterdamban 2–1-re győztek a spanyolok, azaz jó esélyük van a továbbjutásra, ám ha ezen a meccsen sem szereznek gólt, nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek. Érdekesség, hogy a BL-nyolcaddöntő mezőnyében az idénybeli tétmérkőzéseket tekintve csak a Schalke szenvedett több vereséget (15) és játszott több szerzett gól nélküli meccset (11) a Real Madridnál (13 és 10). Bár a játékosok rendszerint nem beszélnek arról, milyen hatással volt a csapatra Cristiano Ronaldo távozása, Luka Modric meglepő módon megtörte a csendet, és bevallotta, egyelőre nem tudták megfelelően pótolni a Juventushoz átigazoló portugál klasszist.

„Persze hogy érezzük a hiányát, rengeteget tett a klubért, lehetetlen őt pótolni – mondta az aranylabdás horvát középpályás. – Amit tehetünk, hogy a többi játékos megosztja azt a munkát, amelyet korábban ő végzett el, de ez sem egyszerű. Idényenként körülbelül ötven gólt szerzett, képtelenség még valakit találni, aki ennyire eredményes. Senkitől sem várható el, hogy ötven gólt szerezzen, de az igen, hogy legyen két-három futballista, aki legalább tizenöt-húsz gólt szerez. Ám jelenleg ez sem valósul meg. Néhány futballistának több terhet kellene magára vállalnia. A Barca ellen is rengeteg lehetőségünk volt, mégis mind a két meccsen kikaptunk, márpedig két vereség a legnagyobb rivális ellen mindenkit lehangol. Cristiano azonban már nincs itt, és nem lehet tíz éven keresztül a távozásával takarózni. Néha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, de csak úgy mászhatunk ki a gödörből, ha összefogunk, és keményen dolgozunk. A Barca elleni vereség után sokat beszélgettünk, mert akárcsak egy családban, meg kell tárgyalni a problémákat. A legnagyobb gondunk, hogy hullámzóan teljesítünk, és nem szerzünk elég gólt. De nem adjuk fel, a keddi, Ajax elleni mérkőzés sorsdöntő lesz az idény szempontjából, mindenképpen be akarunk jutni a negyeddöntőbe.”

A hazaiak eltiltás miatt nem számíthatnak Sergio Ramosra, és tovább nehezíti a helyzetüket, hogy az Ajax alighanem sokkal pihentebb lesz. A hollandok múlt szerdán játszottak legutóbb tétmérkőzést, miközben a madridiak kétszer is összemérték erejüket a Barcával – kérdés, ez mennyire befolyásolhatja a mérkőzés és a párharc kimenetelét.

„Nincs értelme ezzel foglalkozni, hozzászoktunk már, hogy sűrű a versenynaptárunk – mondta Solari, aki természetesen Modric megjegyzésére is reagált. – Minden tiszteletem Cristiano Ronaldóé, de túl sokat beszélünk róla. A klubnak ő már történelem, mindenki tudja, mennyit tett a Real Madridért, amit vele nyert a csapat, megcsodálható a vitrinben. Mindannyian arra törekszünk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, ezért dolgozunk, és persze szeretnénk több gólt szerezni. Számos oka van annak, hogy miért nem vagyunk kellően hatékonyak, és bár nem szeretek a szerencséről beszélni, kétségtelen, ez is létező tényező a futballban. A múlt heti vereségek után nyilvánvalóan nem repesünk a boldogságtól, de nyugodtak vagyunk, bízunk magunkban, mert erős, karakteres csapatunk van. Arról pedig Julia Robertset kellene megkérdezni, hogy engem vagy Mourinhót választaná-e.”

ÍGY HANGOLNAK AZ AJAXNÁL

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
 Real Madrid (spanyol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 2–1 
21.00: Borussia Dortmund (német)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: Spíler2)
Az első mérkőzésen: 0–3