BL: „Remek párosítás, összefut a nyál az ember szájában”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.14. 15:18
null
Mario Mandzukic (balra) 2013-ban még a Bayern játékosaként harcolt Giorgio Chiellinivel – ma csapattársak a Juvéban (Fotó: Action Images)
A Bayern Münchennél nagyra tartják a Juventust, a hétfői BL-sorsolás után nyilatkozók szavaiból ez egyértelmű vált – mint ahogyan az is, hogy a bajor labdarúgóklubnál derűs izgalommal várják a két csapat tavaszi nyolcaddöntőjét.

 

„A Juventus Európa legjobb csapatainak egyike. Remek párosítás, összefut a nyál az ember szájában. Nagy előny a Bayernnek, hogy idegenben vívhatja az első mérkőzést” – fogalmazott Franz Beckenbauer, a korábbi aranylabdás futballista, a Bayern München tiszteletbeli elnöke.

„Gyönyörű párosítás, egy európai klasszikus – lelkendezett Philipp Lahm, a bajorok védője. – A Juventus legutóbb eljutott a döntőig, úgyhogy ez egy nagy kihívás, de szeretnénk ott lenni a negyeddöntőben, és ezért mindent meg is fogunk tenni.”

„A Juvénak nagyon intelligens csapata van, no meg egy első kategóriás gólvágója Mario Mandzukic személyében, akit nagyon jól ismerünk müncheni időszakából. Szép emlékeink vannak a Juvéról a Bajnokok ligájában, jó kis párbaj lesz, és örülök, hogy újra láthatom a Juventus Stadiont!” – így Thomas Müller.

„Nagyon jól ismerjük a Juventust, patinás ellenfél, amelyet a számunkra diadalt hozó 2012–13-as szezonban kiejtettünk. A rossz idényrajt után kiváló formába lendültek, és ha ott akarunk lenni a legjobb nyolc között, nekünk is a legszebb arcunkat kell mutatnunk” – figyelmeztet Matthias Sammer sportigazgató.

„Erős ellenfelet kaptunk. Okos futballt játszik, taktikailag kiemelkedő, ennek ellenére mi vagyunk az esélyesek” – szögezte le Jérome Boateng.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik