Marcelo duplázta meg a Real Madrid előnyét (Fotó: AFP)

REAL MADRID–VIKTORIA PLZEN

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A sok sebből vérző, az utóbbi 17 év legrosszabb bajnoki idényrajtját bemutató Real Madrid azzal a tudattal fogadta – abszolúte győzelmi kényszerben – a Viktoria Plzent, hogy talán ez lesz a nyáron kinevezett vezetőedző, Julen Lopetegui utolsó mérkőzése a fehér mezesek élén.

Karim Benzema gondoskodott arról, hogy vezetéssel forduljon a szünetre a címvédő: Lucas Vázquez a védekezésben nem jeleskedett, de szépen emelt jobbról a francia csatár fejére, aki sorozatban 14. BL-idényében talált be, ezzel csak Raúl és Lionel Messi dicsekedhetett korábban; ráadásul Benzema ezzel a góllal megelőzte a BL örökgóllövőlistáján egyik realos elődjét, Ruud van Nistelrooyt, és 57 góljánál már csak Raúl (71), Messi (105) és Cristiano Ronaldo (120) dicsekedhet többel.

Említsük meg a jobbhátvédként szereplő Vázquezt is, aki az elmúlt idény kezdete óta a 13. gólpasszát adta, ennél messzebb ebben a műfajban senki sem jutott a Realból.

A Plzen meg három gólig juthatott volna az első órában, de Milan Petrzela, Patrik Hrosovsky és Milan Havel is elhibázta a maga ziccerét. Ahogyan az lenni szokott, a kihagyott helyzetek után betalált az ellenfél, de még hogyan!

Gareth Bale zseniális passzát Marcelo csodálatosan emelte a bal sarokba –  majd a futball örök törvénye visszafelé is működésbe lépett, az elpuskázott hazai lehetőségeket Patrik Hrosovsky szépítéssel büntette. Izgalmassá tette tehát a hajrát a cseh csapat, amelynek keretében egyetlen légiós található csak, a csereként pályára lépő nigériai szélső, Ubong Ekpai. Hiába no, így is el lehet jutni a BL-csoportkörig, és ott érdemben felvenni a harcot a legjobbakkal...

Még ha azok éppen nem a legjobb formájukat is mutatják: nyert végül a Real Madrid, és ezzel a sovány sikerrel megszakította ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozatát.

A hétvégén jöhet az el Clásico, a kérdés csak az: kinek a vezetésével?

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ROMA–CSZKA MOSZKVA

Az AS Roma a 30. percben szerzett vezetést Edin Dzeko révén. A bosnyák támadó sakk-mattig játszott akció végén Lorenzo Pellegrini centerezését pöckölte közvetlen közelről a bal alsó sarokba (1–0).

A 43. minutumban ismét Dzeko vette be a vendégkaput, ezúttal Stephan El Shaarawy jegyezte a gólpasszt; utóbbi a kapunak háttal állva kapásból tálalt a jobb szélen érkező csatártárs elé, aki 8 méterről lőtte ki a hosszú alsót (2–0).

A végig magabiztosan futballozó Roma fordulás után újfent betalált: Dzeko ezúttal előkészítőként vette ki a részét a gólból, miután az ötös sarkáról visszafejelte a labdát az üresen érkező Cengiz Ünder elé, aki 12 méterről védhetetlenül bombázott a jobb felső sarokba (3–0).

A Roma a folytatásban a negyedik találatát is megszerezhette volna, igaz, a CSZKA szépítő góljára is megvolt az esély. De maradt a 3–0.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
G-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Viktoria Plzen (cseh)
2–1 (1–0)
Madrid,
Santiago Bernabéu, 67 356 néző. V: Grienfeld (izraeli)
G: Benzema (11.), Marcelo (56.), ill. Hrosovsky (79.)
Roma (olasz)–CSZKA Moszkva (orosz) 3–0 (2–0)
Róma,
Stadio Olimpico, 43 000 néző. V: Szidiropulosz (görög)
G: Dzeko (30., 43.), Ünder (50.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Roma 3 2 1 8–3 +5
6
2. Real Madrid
3 2
1 5–2 +3
6
3. CSZKA Moszkva 3 1 1 1 3–5 –2  4
4. Viktoria Plzen 3 1 2 3–9 –6  1