Ronaldónyival jobb – a BL-döntő küszöbén a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.02. 20:36
null
Cristiano Ronaldo mesterhármast szerzett, a Real Madrid fél lábbal a döntőben (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madrid hazai pályán Cristiano Ronaldo mesterhármasával megérdemelten, 3–0-ra legyőzte az Atlético Madridot, így újabb lépést tett a cardiffi finálé felé.

ÖSSZEFOGLALÓ

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Real Madrid és az Atlético Madrid a Bajnokok Ligájában is összecsap egymással: a két csapat sorozatban a negyedik idényben került össze a legrangosabb európai kupasorozatban, és bizony a múltbéli tapasztalatok nem a „matracosok” mellett szóltak. A Real 2014-ben és 2016-ban is fájdalmas vereséget mért az Atléticóra a döntőben (először hosszabbításban, másodszor tizenegyespárbajban), míg a kettő között a negyeddöntőben jutott tovább 1–0-s összesítéssel.

Diego Simeone dolgát nagyban megnehezítette, hogy nem számíthatott Juanfranra, Sime Vrsaljkóra és José Giménezre sem, így Lucas Hernández kezdett jobbhátvédként. A túloldalt sem volt teljes a csapat, Pepe és Gareth Bale személyében fontos futballistái hiányoztak Zinédine Zidane-nak, aki a portugált a sérüléséből felépült Raphaël Varane-nal, a walesi szélsőt Iscóval pótolta – igaz, utóbbi mélyebbről igyekezett szervezni a játékot, így a hazaiak gyakorlatilag két támadóval rohamoztak Karim Benzema és Cristiano Ronaldo által.

Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, az első percek kiegyenlített játéka után a Real fokozatosan átvette az irányítást. A királyi gárda a 4. percben veszélyeztetett először, a szépen felépített akció végén azonban Ronaldo jócskán a kapu fölé durrantott. Nem sokkal később már Jan Oblaknak is játékba kellett avatkoznia. Daniel Carvajal kényszerítőzött Iscóval, majd pöckölte kapura a labdát, ami a kapusról előbb Karim Benzemára pattant, onnan vissza Oblakra, majd pedig szögletre.

Három perccel később a szlovén kapus sem menthette meg az Atléticót: Sergio Ramos jobb oldalról érkező beadását még kifejelték ugyan a védők, Casemiro azonban kapásból visszalőtte a labdát, amit Cristiano Ronaldo Sztefan Szavicsot megelőzve öt méterről a kapuba bólintott (1–0). A portugál klasszis 50. gólját szerezte a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, összességében a 101.-et a sorozatban – többet, mint az Atlético Madrid (100)…


Itt érdemes megjegyezni, hogy Simeone az egyik legfontosabb feladatnak azt tartotta a mérkőzés előtt, hogy ne kapjanak gólt – ez már a 10. percben megdőlt, ami különösen jó ómennek számít a BL-ben: az előző 22 szezon elődöntősei közül a párharc első gólját szerzők háromnegyede bejutott a fináléba.

A hazaiak a gól után sem álltak le, Varane csúsztatásánál hatalmas bravúrt kellett bemutatnia Oblaknak, majd Ronaldo beadása után Benzema ollózását verte szemmel a kapus. Hozzá kell tennünk, a kettő között könnyen egyenlíthetett volna az Atlético, Kevin Gameiro azonban hiába kapott pazar kiugratást, a remekül kimozduló Keylor Navas mellett nem tudta elvinni a labdát.

Az első fél óra végén kissé alábbhagyott az iram, ekkor Antoine Griezmann váratlan megoldása keverte fel az állóvizet: a francia klasszis szabadrúgásánál szinte mindenki lövésre számított, ő azonban inkább lazán a védők mögé emelt, a vendégek balszerencséjére Diego Godín bevetődve nem találta el a kaput. Talán ha hagyja a szintén érkező Lucas Hernándeznek…

A játékrész az egyébként nagyszerűen játszó Carvajal balszerencsés megmozdulásával zárult, a spanyol védő rendkívül rosszul érkezett a földre egy Saúl Níguezzel folytatott fejpárbaj után – a szünetben le is kellett cserélni, Nacho Fernández váltotta.

A fordulást követően két csúnya, sárga lapot érő szabálytalanság borzolta a kedélyeket, előbb Isco csúszott oda a labdát már továbbító ellenfelére, majd Saúl rántotta le Nachót, és mivel biztosra ment, még meg is rúgta.

Szembetűnő problémája volt az Atléticónak, hogy ha (ritkán) eljutott a 25 méteres zónán belülre, akkor sem találta meg azokat a passzsávokat, amelyekkel helyzetet tudott volna kialakítani. Látta ezt Simeone is, aki bő tíz perccel a szünet után cserére szánta el magát, rögtön kettőt is változtatott: Gameiro helyére Fernando Torres, Saúl helyére Nicolás Gaitán állt be.

Pár perccel később Isco megint elkésett, a lap ezúttal elmaradt – Zidane okosan lehozta játékosát, és Marco Asensiót küldte be. Ezzel egy időben kollégája utolsó lehetőségét is kihasználta, a nem teljesen egészséges Yannick Ferreira Carrascót Ángel Correa váltotta.

Hogy mennyire visszaállt (vagy visszaesett?) a Real, jól mutatja, hogy az első játékrészben hétszer kaput találó hazaiak a másodikban nagyon sokáig még csak nem is próbálkoztak kapura lövéssel. De amikor igen! A 73. percben Benzema tartotta meg szépen a labdát védője szorításában, majd játszotta Filipe Luís érintésével Ronaldóhoz, aki 15 méterről óriási erővel a jobb felsőbe bombázott – elképesztő statisztika: ezt a gólt is beleszámítva a portugál legutóbbi 11 kaput talált lövéséből hétszer talált kapuba a BL-ben (2–0).


A négyszeres Aranylabdás nem állt meg ennyinél, az iménti statisztikát javítva harmadszor is betalált, a teljesen széteső Atlético labdavesztését követően Ronaldótól indult az akció, majd higgadt lövéssel ő is fejezte be, eldöntve az első mérkőzést, és talán a továbbjutás sorsát is (3–0). A CR 2013 óta az első Real-játékos, aki triplázni tudott BL-elődöntőben, ráadásul hetedik „hármasát” szerezte a sorozatban, amivel beérte Lionel Messit.


Az i-re Luka Modric tehette volna fel a pontot, az újabb pofont azonban megúszta Simeone csapata, amelyre így is pokolian nehéz, mondhatni reménytelennek tűnő feladat vár a jövő hét szerdai visszavágón.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 3–0 (1–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 80 044 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol)
REAL MADRID: K. Navas – Dani Carvajal (Nacho, a szünetben), Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (M. Asensio, 68.) – Benzema (Lucas Vázquez, 77.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Lucas Hernández, Szavics, Godín, Filipe Luís – Carrasco (Correa, 68.), Gabi, Saúl Níguez (Gaitán, 58.), Koke – Griezmann, Gameiro (F. Torres, 57.). Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: C. Ronaldo (10., 73., 86.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik