BL: Nem hinném, hogy bármit is bánnom kellene – Buffon

Vágólapra másolva!
2018.04.16. 13:17
A Juventus kapusa, Gianluigi Buffon továbbra sem tudja elfogadni, hogy Michael Oliver játékvezető kiállította a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, és az utolsó percben tizenegyest adott a végül 4–3-as összesítéssel továbbjutó spanyoloknak.

A világbajnok futballista a lefújás után szokatlanul feldúltan nyilatkozott, a minap pedig az egyik olasz televíziós műsorban mondta el a véleményét a történtekről. Valamivel visszafogottabb volt, de még most is dühös a párharcot eldöntő büntető miatt.

„Nem hinném, hogy bármit is bánnom kellene, ember vagyok, szenvedélyes, sőt néha talán túlzó, amit mondok és teszek, de ilyen vagyok. Nem azt mondom, hogy nem volt tizenegyes, amelyet a Real Madridnak befújtak, azonban vitatható helyzet volt, és húsz másodperccel a vége előtt egy tapasztalt játékvezető más ítéletet hozott volna.

A bíró túl fiatal volt egy ilyen fontos mérkőzéshez. Szinte még kölyök, aki előtt nagy karrier állhat. Többször bizonyította már a rátermettségét, de nem volt szerencséje, olyan helyzetbe került, amellyel nem tudott megbirkózni” – fogalmazott Buffon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik