BL: nekik ez most eléggé bejött – a hét 10 BL-hőse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 11:24
null
Neymar és Suárez a BATE ellen is örülhetett (Fotó: Action Images)
Véleményünk szerint az alábbi tíz (de inkább tizenegy, majd látni fogják) játékos életrajzában – egyúttal klubjuk történelmében – hagyott fontos nyomot a labdarúgó Bajnokok Ligája idei csoportkörének e héten lejátszott 4. fordulója.

GIANLUIGI BUFFON (Juventus)
Az elején kapott ugyan egy gólt, csakhogy amikor nagyon kellett – különösen a hajrában, amikor csapata már jó ideje tíz emberrel játszott –, többször nagyot védett, megőrizve ezzel az értékes 1–1-et a Mönchengladbach mostanában egyre félelmetesebb arénájában.

ARTYOM DZJUBA (Zenit)
Hulk előkészítései élményszámba mentek, de azért az i-re neki kellett feltennie a pontot, a Zenit az ő két góljával harcolta ki a BL-nyolcaddöntőbe jutáshoz szükséges lyoni győzelmet. A Zenithez idén nyáron szerződő 27 éves játékos 18 gólt szerzett a legutóbbi 17 tétmeccsén, ezek közül négyet a BL-ben.

LUUK DE JONG (PSV)
Góllal és gólpasszal gondoskodott arról, hogy csapata 2–0-ra legyőzze a Wolfsburgot, és ezzel úgy kerüljön lépéselőnybe riválisával szemben, hogy az egymás elleni mérleget is a maga javára billentse.

SVEN KUMS (Gent)
Csak egy nyamvadt tizenegyest váltott gólra, de csapata annak köszönhetően legyőzte a jóval többre taksált Valenciát, és ki tudja, még a továbbjutástól is elütheti a neves spanyol csapatot. A szervezett futballt bemutató belga legénység számára nagy nap volt a szerda: a mezőny újonca először ünnepelhetett győzelmet a BL-ben.

THOMAS MÜLLER (Bayern München)
Két gólt lőtt szerda este, amivel egyfelől halálossá mélyítette az Arsenalon ejtett sebet, másfelől 32 gólosra növelte saját európai kupagóljainak számát és a harmadik helyre utasította Karl-Heinz Rummeniggét (30) a Bayern München örökranglistáján. Csapata fél lábbal a nyolcaddöntőben, ő maga négy góllal holtversenyben a második helyen a BL-szezon góllövőlistáján.

NACHO (Real Madrid)
A 25 éves védő a hatodik idényét tapossa a Real Madrid első csapatánál, bajnoki gólt összesen egyet szerzett, és nem tűnt valószínűnek, hogy ezen a héten megszületik első BL-találata, hiszen a cserepadon kezdett a PSG ellen. Aztán egy társa sérülése miatt beállhatott, két perc múlva, bevallása szerint félig-meddig akaratlanul lőtt egy furcsa gólt, amellyel csapata legyőzte 1–0-ra a nagy riválist, továbbjutott – és nagy lépést tett a csoport első helyének megszerzése felé.

NEYMARSUÁREZ (Barcelona)
Rendben, itt két futballistáról van szó, akik viszont oly harmonikusan működnek együtt a pályán, hogy tekinthetők egyetlen, két motor hajtotta gólgépnek. Mi most így teszünk. Neymar kétszer lőtt a BATE kapujába szerdán – egyszer tizenegyesből –, Suárez egyszer, adtak továbbá egy-egy gólpasszt a másiknak. És ez így megy már hetek óta: Neymarsuárez 18-at szerzett a Barca legutóbbi 21 góljából (a brazil és az uruguayi fejenként kilencet).

FELIPE PARDO (Olympiakosz)
A Dinamo Zagreb még a 60. percben is vezetett Pireuszban, a hazaiak túl voltak egy büntető elrontásán is, amikor jött az éppen becserélt kolumbiai Felipe Pardo, és egyenlített. A görög csapat emberelőnybe került, de nem tudta azt kihasználni egészen a 90. percig, mikor jött – na ki? Természetesen Felipe Pardo. A dupla és a három pont a továbbjutás küszöbére repítette az Olympiakoszt.

WAYNE ROONEY (Manchester United)
Több mint két hétig nem szerzett gólt, a BL főtábláján pedig több mint három éven át. Csapata is gólképtelen volt már több mint négyszáz perce, amikor a CSZKA Moszkva elleni keddi csata hajrájában fejjel végre betalált, eldöntve a meccset. Nagyon fontos három pont került a „vörös ördögök” számlájára, és a gól történelmi patinát is kapott: Rooney utolérte a hozzá hasonlóan 237 gólos Denis Law-t az MU örökranglistájának második helyén.

WILLIAN (Chelsea)
Szabadrúgás- és Dinamo-specialista: mindkettőt igazolta szerdán, hiszen szerzett másfél gólt – az elsőnél még csak beadott, és egy kijevi védő a saját kapujába fejelt, a másodikat viszont már maga lőtte szabadrúgásból, méghozzá nem sokkal a lefújás előtt, alig néhány perccel azt követően, hogy az ellenfél egyenlített. Az angol lapok a Chelsea megmentőjeként ünneplik a korábban az ukrán Sahtarban futballozó brazilt.

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
4. FORDULÓ

A-CSOPORT
Real Madrid–Paris Saint-Germain 1–0 (Nacho 35.)
Sahtar Doneck–Malmö FF 4–0 (Hladkij 29., Srna 48. – 11-esből, Eduardo 55., Alex Teixeira 73.)

 

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 4 3 1 0 7–0 +7 10
2. Paris SG 4 2 1 1 5–1 +4 7
3. Sahtar Doneck 4 1 0 3 4–8 –4 3
4. Malmö 4 1 0 3 1–8 –7 3

 

B-CSOPORT
Manchester United–CSZKA Moszkva 1–0 (Rooney 79.)
PSV–Wolfsburg 2–0 (Locadia 55., L. de Jong 86.)


A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 2 1 1 5–4 +1 7
2. PSV 4 2 0 2 6–6 0 6
3. Wolfsburg 4 2 0 2 4–4 0 6
4. CSZKA Moszkva 4 1 1 2 4–5 –1 4

C-CSOPORT
Benfica–Galatasaray 2–1 (Jonas 52., Luisao 67., ill. Podolski 58.)

FK Asztana–Atlético Madrid 0–0

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Benfica 4 3 0 1 7–4 +3 9
2. Atlético Madrid 4 2 1 1 7–2 +5 7
3. Galatasaray 4 1 1 2 5–7 –2 4
4. Asztana 4 0 2 2 2–8 –6 2

 

D-CSOPORT
Borussia Mönchengladbach–Juventus 1–1 (F. Johnson 19., ill. Lichtsteiner 44.)
Sevilla–Manchester City 1–3 (Trémoulinas 25, ill. Sterling 8., Fernandinho 11., Bony 36.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 3 0 1 8–5 +3 9
2. Juventus 4 2 2 0 5–2 +3 8
3. Sevilla 4 1 0 3 5–7 –2 3
4. Mönchengladbach 4 0 2 2 2–6 –4 2


E-CSOPORT
FC Barcelona–BATE Boriszov 3–0 (Neymar 30., 83. – az elsőt 11-esből, Suárez 60.)
Roma–Bayer Leverkusen 3–2 (Szalah 2., Dzeko 29., Pjanic 81. – 11-esből, ill. Mehmedi 46., J. Hernández 51.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 4 3 1 8– 2 +6 10
2. Roma 4 1 2 1 10–10 0 5
3. Bayer Leverkusen 4 1 1 2 11–10 +1 4
4. BATE Boriszov 4 1 3 4–11 –7 3

 

F-CSOPORT
Bayern München–Arsenal 5–1 (Lewandowski 10., Th. Müller 29., 89., D. Alaba 44., Robben 55., ill. Giroud 69.)
Olympiakosz Pireusz–Dinamo Zagreb 2–1
(F. Pardo 65., 90., ill. Ar. Hodzic 21.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 4 3 1 13– 3 +10 9
2. Olympiakosz 4 3 1 6– 6 0 9
3. Arsenal 4 1 3 6–10 –4
3
4. Dinamo Zagreb 4 1 3 3– 9 –6
3

 

G-CSOPORT
Chelsea (angol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1
(Dragovic 34. – öngól, Willian 83., ill. Dragovic 78.)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Porto (portugál) 1–3 (Zahavi 75. – 11-esből, ill. Tello 19., André 49., Layún 72.)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Porto 4 3 1
9–4 +5 10
2. Chelsea 4 2 1 1 7–3 +4 7
3. Dinamo Kiev 4 1 2 1 5–4 +1 5
4. Maccabi Tel-Aviv 4

4 1–11 –10 0

 

H-CSOPORT
Olympique Lyon–Zenit 0–2
(Dzjuba 25., 58.)

Gent–Valencia 1–0 (Kums 49. – 11-esből)

A CSOPORTRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit 4 4 10–4 +6 12
2. Valencia 4 2 2 5–5 0 6
3. Gent 4 1 1 2 4–5 –1 4
4. Lyon 4 1 3 2–7 –5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik