BL: „Mutogathatunk, de egyáltalán nem igazságtalan a Vidi továbbjutása”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 10:42
null
„Egyáltalán nem igazságtalan a Vidi továbbjutása” (Fotó: Török Attila)
Mint megírtuk, az idegenbeli 1–1 után Felcsúton a gól nélküli döntetlen is elég volt a Mol Vidi FC-nek a Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. A kiesést a svéd média megosztottan fogadta: van, aki sajnálattal vette tudomásul a történteket, ám van olyan is, aki jóval kritikusabb volt.

 

Mattias Larsson, az expressen.se munkatársa úgy véli, a Malmőnél ideje lesz elgondolkozni, jó irányba halad-e a klub.

„Most önvizsgálatot kell tartani. A kiesés olyan stratégiák keserű gyümölcse, amelyek nem voltak reálisak ahhoz, hogy a klub megvalósítsa ezeket. A Malmö egy jóval alacsonyabban rangsorolt csapat ellen esett ki, de egyáltalán nem mondhatjuk, hogy unfair, ami történt: a Vidi okosabb volt, és hatékonyabban csinálta meg azt, amit eltervezett.”

Ugyanezen honlapon egy másik cikkben a svédek leginkább azt sajnálják, hogy a Malmö továbbjutás esetén körülbelül 82.5 milliónyi svéd koronával gazdagodott volna, ezzel szemben az Európa-liga sokkal kevesebb pénzt jelent.

Az Aftonbladet arról ír, sokba került a Malmőnek, hogy az első mérkőzésen sokáig védekező felfogásban játszott.

A portál kiemeli Anders Svenssont, aki az Eurosport szakértőjeként azt mondta, sokkal többet várt a svéd együttestől.

A svéd média nem ment el amellett szó nélkül, hogy rengeteg volt a sérülés a Malmőnél, emiatt több stabil kezdőjátékos sem léphetett pályára a párharc során, ám ennek kapcsán megjegyzik, hogy ez sem lehet kifogás a kiesésre.

„Lehet mutogatni a sérültekre. Lehet mutogatni a gyep rossz állapotára. De valójában egyáltalán nem igazságtalan, hogy a Vidi ment tovább.”

A svenskfotboll.se szomorúan vette tudomásul a Malmö Bajnokok Ligája-búcsúját, azonban a többi portállal ellentétben nem kongatja a vészharangot a klubnál.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG
MOL VIDI FC–Malmö FF (svéd) 0–0
Továbbjutott:
a Mol Vidi FC, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik