BL: Mourinhóék megjutalmazzák a „zseniális” labdaszedőt

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 19:13
null
Mourinho azonnal gratulált a labdaszedőnek a remek helyzetfelismeréséért (Fotó: tottenhamhotspur.com)
Mint beszámoltunk róla, Callum Hynes, a 15 éves labdaszedőfiú volt a Tottenham Hotspur–Olympiakosz Pireusz (4–2) Bajnokok Ligája-mérkőzés egyik hőse. A londoni együttes menedzsere, José Mourinho a találkozó után hiába kereste, nem találta meg, így a labdaszedő nem tudott a csapattal ünnepelni – a portugál edző legutóbbi sajtótájékoztatóján viszont elmondta, megtalálták a srácot, akit meg is jutalmaznak a remek helyzetfelismeréséért.

A Tottenham második gólja előtt a labdaszedőfiú nagyon gyorsan adta oda a labdát Serge Aurier-nek, aki így könnyedén jó helyzetbe hozta Lucas Mourát a jobb szélen bedobásból, Kane-nek pedig „csak” be kellett fejeznie az akciót. A gól után Mourinho kezet rázott a gyermekkel, majd átölelte.

„Imádom az okos labdaszedőket – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Mourinho. Én is az voltam, zseniális labdaszedő voltam tizenéves koromban. Ez a srác is zseniális volt ma. Jól olvasta és értette a játékot, fontos volt az előkészítése. Nem azért jött, hogy bámulja a lelátót, a fényeket. Együtt élt a játékkal. A meccs után fel akartam keresni, hogy velünk ünnepeljen, de addigra eltűnt.”



Mourinho a labdaszedőfiúval ünnepelt:

Football on BT Sport on Twitter

Jose Mourinho makes sure the ball boy gets the respect he deserves for the assist Class. https://t.co/4zWt0Jxwco



A portugál edző az AFC Bournemouth elleni bajnoki mérkőzést egy nappal megelőző sajtótájékoztatón elárulta, hogy megtalálták Callum Hynest, akit meg is jutalmaznak: szombaton a Tottenham-játékosokkal ebédelhet együtt. Mourinho elmondta, reméli, életre szóló emlék lesz ez a srác számára.

Match of the Day on Twitter

The Spurs ball boy is going to meet the Tottenham players tomorrow! This is class from Jose Mourinho #bbcfootball https://t.co/GlEOWKPlY0



BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
B-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–Bayern München (német) 0–6
(Goretzka 14., Lewandowski 53., 60., 64., 68. – az elsőt 11-esből, Tolisso 89.)
Tottenham Hotspur (angol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 4–2 (Alli 45+1., Kane 50., 77., Aurier 73., ill. el-Arabi 5., R. Semedo 19.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 21– 4 +17 15
2. Tottenham 5 3 1 1 17–11 +6 10
3. Crvena zvezda 5 1 4 3–19 –16 3
4. Olympiakosz 5
1 4 7–14 –7 1

Az utolsó fordulóban:
December 11., szerda
21.00: Bayern München (német)–Tottenham Hotspur (angol)
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Crvena zvezda (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik