BL: „Mint az állatok” – így még nem dicsérték a Liverpoolt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 21:27
null
Saúl (balra) „vadászkutyák” ellen készül (Fotók: AFP, archív)
Kedden megkezdődnek a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának küzdelmei, az első játéknapon az Atlético Madrid a címvédő Liverpoolt fogadja a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Saúl Níguez, a spanyolok egyik legjobbja sosem hallott hasonlatokkal méltatta az angol bajnoki listavezető játékosait, kiváltképp a középpályásait.

 

Olyanok, mint a vadászkutyák – utalt a Liverpool középpályásaira Saúl a Guardiannak adott nyilatkozatában. – Futnak és nyomást gyakorolnak rád. Nemcsak azért futnak, hogy fussanak, hanem közben olyan dolgokat is csinálnak, amik nem normálisak. Az egész rendezetlennek tűnik, de a mozgásuk nagyon is rendezett.”

Amikor az egyikük letámad, azt gondolod, »te jó ég, mit keres itt?«, de a többiek tudják, mit kell tenniük, és követik őt. Hihetetlen. Úgy nyomnak, mint az állatok, mert pontosan tudják, hogy ha át is játsszák őket, lesznek mögöttük még heten, akik őrültek módjára rohannak majd, hogy visszaszerezzék a labdát. Nagyon nehéz tisztára játszanod magadat, amikor így támadnak le” – fejtette ki Saúl, mennyire nehéz kiszabadulni a „gegenpressing” alól.

A Liverpool minden területen komplett csapat, nagyon-nagyon jó a védekezés és a támadás közti átmenetben. Rengeteg meccset nyert meg, amely döntetlennel vagy vereséggel is végződhetett volna, de ezt nem a szerencséjének köszönheti, hanem a befektetett munkának, az áldozatkészségnek, és annak, hogy nem ismer elveszett labdát” – mondta Saúl, hozzátéve, tudják, hogyan lehet megnehezíteni a liverpooliak dolgát.

A liverpooliak életének megkeserítésében nem lehet majd társai segítségére Joao Félix, aki a január végén összeszedett izomsérüléséből már csaknem felépült, és mutatkozott némi esély a keddi játékára, ám most garatmandula-gyulladás miatt ismét partvonalon kívülre került. Rajta kívül a lágyékával megműtött Kieran Trippierre és valószínűleg a lebetegedő Héctor Herrerára sem számíthat Diego Simeone, a „matracosok” vezetőedzője.

A találkozót az Atlético Madrid stadionjában, a Wanda Metropolitanóban rendezik majd meg, ott, ahol a Liverpool tavaly júniusban megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét a Tottenham ellen (2–0).

„Jó emlékeket őrzünk ebből a stadionból, az álmaink váltak itt valóra, de nem sokat merengünk már a múltban” – válaszolta újságírói kérdésre a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Trent Alexander-Arnold, a Liverpool jobbhátvédje.

Jürgen Klopp visszafogott edzőnek tartja magát Diego Simeonéhoz képest
Jürgen Klopp visszafogott edzőnek tartja magát Diego Simeonéhoz képest

A „vörösök” az előző öt, spanyol csapattal vívott idegenbeli mérkőzésükön nyeretlenek maradtak a nemzetközi kupaporondon (négy vereség és egy döntetlen a mérlegük, legutóbb a Real Madridot verték meg, a Santiago Bernabéu Stadionban 2009-ben), Jürgen Klopp menedzser ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott a találkozó előtt.

ÉRDEKESSÉGEK
• Kétmeccses párharcból a Liverpool eddig mindhárom alkalommal továbbjutott spanyol ellenfelével szemben a Bajnokok Ligájában: a Barcelonát kétszer (2007, 2019), a Real Madridot egyszer (2009) ejtette ki.
• Az Atlético Madrid a 2013–2014-es idény óta hétből hatszor bejutott a BL egyenes kieséses szakaszába. Azt megelőzően összesen csak kétszer.
A Liverpool sosem nyert még meg sorozatban három idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzést: a Genk (4–1) és a Salzburg (2–0) legyőzése után Madridban történelmet írhat Jürgen Klopp legénysége.
• Diego Simeone irányításával az Atlético sosem veszített még el hazai BL-meccset az egyenes kieséses szakaszban: 12 mérkőzésen nyolc győzelem és négy döntetlen a mérlege a spanyol együttesnek, amely ezeken a találkozóin összesen két gólt kapott.

„A Bajnokok Ligájában a legjobb meccseink közül néhányat vendégségben játszottunk. A Bayern München elleni idegenbeli teljesítményünk az egyik legjobb volt, amit láttam a csapatomtól. A barcelonai is jó volt, bár akkor kikaptunk. Valódi fenyegetést jelentünk az ellenfeleinknek” – idézi az UEFA hivatalos honlapja Kloppot.

„Egy futballista életének egyik legnehezebb feladata, amikor az Atlético ellen kell játszania, de ne felejtsük el, hogy az Atlético még nem találkozott hozzánk hasonló ellenféllel. Szervezettek vagyunk mi is és játsszuk a focit. Ha van olyan csapat, amely ellen a legjobbadat kell nyújtanod, akkor az az Atlético Madrid. Semmit sem adnak ingyen. Ha olyan keményen dolgozol, amennyire csak lehetséges, akkor van esélyed. Ha nem, akkor nincs” tette hozzá a német szakember, akinek felvetették, hogy a temperamentuma hasonló, mint argentin kollégájának.

„Azt szokták mondani az emberek, hogy nagyon emocionális vagyok az oldalvonalnál, ám ha én mondjuk négyes szintet képviselek ebben, akkor Simeone tizenkettest. Hozzá képest én ovizsaru vagyok” – felelte Klopp.

A két gárda a nemzetközi porondon legutóbb 2010 áprilisában találkozott egymással, amikor az Atlético 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal múlta felül a Poolt az Európa-liga elődöntőjében – majd Gera Zoltán Fulhamjének 2–1-es legyőzésével meg is nyerte a sorozatot. A Bajnokok Ligájában eddig utoljára a 2008–2009-es idényben csaptak össze a felek, akkor mindkét csoportmeccsük 1–1-es döntetlennel zárult.

A keddi ütközet 21 órakor kezdődik, a találkozót a lengyel Szymon Marciniak vezeti.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!
Madrid,
Wanda Metropolitano, 21 óra (Tv: M4 Sport). Vezeti: Marciniak (lengyel)
A várható kezdőcsapatok
Atlético: Oblak – Arias, Szavics, J. Giménez, Renan Lodi – Vitolo, Koke, Thomas, Saúl – Á. Correa, Morata
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, J. Gomez, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho, Wijnaldum – Szalah, Firmino, Mané

21.00: Borussia Dortmund (német)–PSG (francia) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
A TALÁLKOZÓ A BEHARANGOZÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik