BL: Minden szempontból csúnya volt – Antonio Conte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.01. 00:06
null
Antonio Conte szerint csapata jól játszott az első félidőben (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában az AS Roma remek játékkal 3–0-ra lépte le a Chelsea-t a római Olimpicóban. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót az érintettek!

 

„Az első félidő nagyon pozitív volt számunkra, de balszerencsések voltunk. Harminc másodperc elteltével előnybe kerülhettünk volna, aztán mégis mi kaptunk egy egyébként elkerülhető gólt. A második félidőben a Roma bebizonyította, hogy éhesebb a sikerre, motiváltabb volt, és ezért megérdemelte a győzelmet” – mondta Antonio Conte, a Chelsea menedzsere.

Az olasz szakember hozzátette, nem figyelte az Atlético Madrid meccsét, ugyanis ő kizárólag a saját csapatára koncentrál.

„Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel a Qarabag-meccs eredménye. Azt szeretném tudni, hogyan fejlődhetünk, hogy elkerüljük a második félidőben nyújtott teljesítményünket. Én vagyok a menedzser, így minden helyzetben fel kell vállalnom a felelősséget. Jó első félidőnk volt, és bár nem szeretek a szerencséről beszélni, de igazságtalan volt, hogy kétgólos hátrányban vonultunk a szünetre. A második játékrész minden szempontból csúnya volt. Fel kell ismernünk, hogy meg kell dolgoznunk a sikerért, és harcolnunk kell, különben kárba vész minden erőfeszítés.”

A túloldalt érhetően nagy volt az öröm, Eusebio Di Francesco vezetőedző külön kitért a duplázó Stephan El Shaarawyra.

„Tudtuk, hogy szenvedhetünk, de ezt együtt könnyedebben át lehet vészelni. A nagycsapatoknak képesnek kell lenniük erre. Fejlődünk, de nem állunk meg itt, ez még csak az út eleje. Bízom a munkámban, a fiúk pedig követnek engem, így aratjuk le az erőfeszítéseink gyümölcsét. Keményen edzünk, mindenki tisztában van azzal, hogy mi a feladata a pályán. El Shaarawy? Rengeteget fejlődött, azt csinálja, amit kérek tőle, nagyon elégedett vagyok a teljesítményével.”

Az olasz válogatott támadó nagyszerű játékkal, és nem mellesleg két góllal járult hozzá a római győzelemhez – mint elmondta, az ilyen meccsekért érdemes futballozni.

„Az ilyen estékre az egész életedben emlékezni fogsz. Különleges meccs volt, ez az első duplám a Bajnokok Ligájában, ráadásul a Chelsea-t nem győzik le minden nap három–nullára. Amikor megtörtént a sorsolás, sokan kételkedtek bennünk, de már Londonban is nagyszerűen játszottunk, pedig a Stamford Bridge-en ez nem egyszerű. Most fontos mérkőzés vár ránk a válogatott szünet előtt, kizárólag erre koncentrálunk” – mondta El Shaarawy.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

C-CSOPORT
AS Roma (olasz)–Chelsea (angol) 3–0 (El Shaarawy 1., 36., Perotti 63.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Atlético Madrid (spanyol)–Qarabag (azeri) 1–1 (Partey 56., ill. Míchel 40.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Roma 4 2 2 0 8–4 +4 8
2. Chelsea 4 2 1 1 11–7 +4 7
3. Atlético Madrid 4 0 3 1 2–3 –1 3
4. Qarabag 4 0 2 2 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik