BL: mégsem Lisszabonban játsszák le a nyolcaddöntőket – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.06. 18:11
null
A Manchester City valóban otthon fogadhatja a Real Madridot? (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóhírek szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) várhatóan pénteken bejelenti, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből hátralévő négy visszavágót a hazai csapatok a saját stadionjukban játszhatják le.

 

Amennyiben igazak az AS értesülései, a várható döntés azt jelenti, hogy a Manchester City a Real Madridot, a Juventus a Lyont, a Bayern München a Chelsea-t, a Barcelona pedig a Napolit fogadhatja hazai környezetben.

Mint ismert, az első tervek szerint már az említett találkozókat is Portugáliában, Lisszabonban rendezték volna meg, ám a portál szerint a Barcelona és a Manchester City nyomására az UEFA végül úgy döntött, hogy ebben a körben még otthon játszhatnak a csapatok – az AS úgy tudja, hogy ezt pénteken, a negyeddöntő és az elődöntő sorsolásakor meg is erősíti a szervezet.

A brit kormány a Manchester City–Real Madrid párharchoz már „zöld utat” adott, a vasárnapi bejelentés szerint ugyanis „kiválasztott sportsztárok” mentesülnek a karanténintézkedések alól.

A labdarúgó BL záró tornával ér véget, erre Lisszabonban kerül sor augusztus 12. és 23. között. A negyeddöntőket augusztus 12-én, 13-án, 14-én és 15-én, az elődöntőket 18-án és 19-én, míg a finálét 23-án vívják. A Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már a nyolc közé jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik