BL: mégsem Isztambulban lesz idén a döntő – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 09:56
Meg nem erősített spanyol és portugál sajtóhírek szerint könnyen lehet, mégsem Isztambulban rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét a 2019–2020-as idény végén.

Hogy pontosan mikor rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét 2020-ban, arra egyelőre nem kaptunk hivatalos választ, a beszámolók szerint azonban az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy tervezi, augusztus végén kerülhet sor a fináléra.

A kérdés már csak az, hol…

Legalábbis a spanyol cope.es beszámolója szerint, ott ugyanis úgy tudják, az eredeti rendező, Isztambul mégsem akar BL-döntőnek otthont adni.

Isztambul a hírek szerint lemondana a BL-döntőről (Fotó: AFP)
Isztambul a hírek szerint lemondana a BL-döntőről (Fotó: AFP)

Állítólag a törökök tájékoztatták az UEFA-t, ha nézők nélkül kell megtartani a legrangosabb európai kupa döntőjét, az olyan elképesztő anyagi veszteséggel járna, amelyet nem hajlandóak vállalni.

A hírek szerint az európai szövetség így már el is kezdett B-tervet gyártani, és körbejárja annak a lehetőségét, hová lehetne áttenni a finálét.

Első körben Portugália fővárosa, Lisszabon, valamint egy egyelőre meg nem nevezett spanyol város került szóba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik