BL: magyaros rémálom Razgradban – a bolgár sajtó a Fradi-sikerről

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 08:26
null
Kegyetlen, de szerencsés Ferencvárosról írnak a bulgáriai lapok (Fotó: Molnár Ádám/fradi.hu)
A magyarok újabb rémálmot hoztak Razgradba, Jakub Swierczok az antihős, kegyetlen és szerencsés Ferencváros – címszavakban így lehet összefoglalni a bulgáriai sajtó reakcióit az FTC szerda esti, Ludogorec elleni sikerét követően.

 

A Ludogorecnek el kell felejtenie az álmát, hogy története során harmadszor is a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeljen, legalábbis erre az évre – írja a Sztandart. – Egymás után a második év, amikor a magyar bajnok rémálommá tesz egy estét a Ludogorec számára, tavaly a Vidi, most a Ferencváros.”

A Bulgaria Dnesz című lap tényszerűen összefoglalja a mérkőzésen történteket, megemlítve, hogy a 29. percben kimaradt hazai tizenegyes lényegében szertefoszlatta a Ludogorec reményeit.

A banker.bg szintén Jakub Swierczok elpuskázott tizenegyeséről ír, a lengyel csatár ezzel a mérkőzés antihőse lett a lap szerint. Cosmin Moti nyolc perccel a lefújás előtt begyűjtött piros lapjáról viszont már csak annyit írnak, nem osztott, nem szorzott.

A Faktor párhuzamot von a tavalyi és a mostani kiesés között. Hozzáteszik, a Ludogorec nem hozta azt a játékot, amire számítani lehetett az együttestől és a kulcspillanatokban – főleg a hazai találkozón – szerencséje sem volt. „Remélhetőleg az Európa-ligában sikerül villantani valamit.”

A Fokusz a többi laphoz képest sokkal nagyobb fókuszt helyez a Ferencvárosra, a lap amondó, a magyar bajnok számára kulcsfontosságú volt, hogy az első nagyobb helyzetét rögvest kihasználta a szerda esti találkozón. Beszámolójuk szerint a szerencsével sem állt hadilábon az FTC: „Marcelinho rendkívül precíz szabadrúgása után a labda a kapufán csattant a gól utáni pillanatokban.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros (magyar) 2–3
Razgrad,
Ludogorec Arena, 8000 néző. Vezette: Rumsas (litván)
Ludogorec: Renan – Ikoko (Cicinho, 64.), Terziev, Moti, Nedjalkov – Góralski, Djakov – Jorginho, Marcelinho (Biton, 64.), Tchibota – Swierczok (Keserü, a szünetben). Vezetőedző: Sztojcso Sztoev
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Sigér, 57.), Haratin – Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga R., 61.) – Priskin (Lanzafame, 73.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Terziev (24.), Heister (69. – öngól), ill. Haratin (17.), Skvarka (21.), Nguen (48.)
Kiállítva:
Moti (82.)
Továbbjutott: a Ferencváros, két győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik