BL: Klopp akkor lesz nagy edző, ha megmenti a játékosát – Kovács Kálmán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.27. 14:21
null
Zidane megmutatta, hogy mennyire bízik Benzemában (Fotó: AFP)
A két edző közötti különbség döntötte el a Bajnokok Ligája döntőjét, véli Kovács Kálmán. Az 56-szoros válogatott csatár a közösségi oldalán fejtette ki véleményét a Real Madrid–Liverpool mérkőzéssel, illetve Loris Kariusszal és Karim Benzemával kapcsolatban.

„Megint messziről kezdem. Davidovics volt a Kispest edzője és egy alkalommal beszélgetés közben azt mondta:»A csapatban két ember van, akit kiemelt figyelemmel kell tartanom: a centert és a kapust. Az egyik azért felelős, hogy ne kapjunk gólt, a másik feladata viszont a gólszerzés. Mind a kettő feladat csak maximális önbizalommal mehet!«A liverpooli kapuban ebben az idényben is többen megfordultak… Szinte biztosra veszem, hogy a német kapus napjai is meg vannak számlálva, bár számomra Klopp akkor lesz igazán nagy edző, ha meg tudja menteni a játékosát”– írta.

A Liverpoolban a bajnoki szezonban ketten védtek: a német Loris Karius és a belga Simon Mignolet egyaránt 19 mérkőzést kapott. A 24 éves walesi Danny Ward egy Ligakupa-meccsen jutott lehetőséghez, míg Bogdán Ádám egy tétmeccsen sem védett.

Kovács Kálmán szerint az is Zinédine Zidane klasszisát bizonyítja, hogy az előző szezon ellenére Karim Benzemát tartotta meg, és hagyta elmenni Álvaro Moratát. „A Bayern elleni találkozót leszámítva nem nagyon tűnt sikeresnek a döntés, de jött az év mérkőzése. Nem tudom, hogy feltűnt- e nektek, az egyik ivószünetnél Zidane súgott valamit Benzema fülébe. Biztos nem azt, hogy így fog gólt rúgni, de azt megmutatta vele, hogy mennyire bízik benne.”



Szerinte nem azt kell nézni, mekkora potya volt az első gól (amikor Karius kidobásába Benzema belekapott, és a labda a jobb alsó sarokba gurult), hanem azt, ahogy a francia támadó felismerte a lehetőséget.

„Hány szituációt láttunk már, és fogunk még látni, amikor a csatár épphogy lemarad a labdáról, de mindig lemarad. Azt gondolom, hogy az a zsenialitás, ami ebben a mozdulatban volt, az nagyon sok döntés eredménye! A tegnapi mérkőzés, azt hiszem, a két edző csatája volt, és ezt most Zidane nyerte!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik