BL: hiába a továbbjutás, Bendtner góljai sem mentették meg az edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.20. 07:55
null
Kare Ingebrigtsen menesztése mindenkit meglepett (Fotó: AFP)
A norvég élvonalban szereplő Rosenborg labdarúgócsapata hat nappal a Celtic elleni BL-meccset megelőzően menesztette edzőjét, Kare Ingebrigtsent.

 

Az 52 esztendős norvég szakember 2014 nyarán vette át a csapatot, mellyel sorozatban három bajnoki címet nyert, kétszer pedig a Norvég Kupát is elhódította. A most zajló szezonban 13 bajnokiból kilencet megnyert vele a gárda, amely kétpontos hátránnyal követi a listavezető Brannt. A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében az izlandi Valur volt az ellenfél, és az első meccsen összeszedett egygólos hátrányt sikerült ledolgozni, a visszavágón Nicklas Bendtner gólpassza és két találata – utóbbi a 94. percben született – 3–1-es sikert, ezáltal továbbjutást ért.

Az ellenfél a következő körben a skót Celtic lesz, azt a párharcot viszont már nem Ingebrigtsen, hanem eddigi másodedzője, Rini Coolen irányításával játssza az együttes.

„Mindenkit meglepett a döntés, engem is beleértve. Felvázolták a helyzetet, és megkértek, hogy az elkövetkezendő hónapokra vegyem át a csapatot. A következő ellenfél a Celtic lesz, a legfontosabb, hogy továbbjussunk a következő körbe” – mondta Coolen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik