BL: hiába a kísérlet, Neymar nem fogott kezet – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.13. 07:54
Neymar góllal és gólpasszal járult hozzá a Paris Saint-Germain 5–0-s győzelméhez a Celtic ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, de nemcsak jó játékával keltett feltűnést Skóciában, hanem azzal is, hogy a meccs végén elhárított egy kézfogási kísérletet.

EZ TÖRTÉNT A MÉRKŐZÉS UTÁNEZ TÖRTÉNT A MÉRKŐZÉS UTÁN

„Nem nagy ügy, nem foglalkozom vele – idézik a skót lapok Tony Ralstont, a hiába kezet nyújtó skót játékost, Neymar őrzőjét. – Ha neki így jó, legyen így, engem nem különösebben érdekel. Nem lesznek álmatlan éjszakáim a történtek miatt. Nem vagyunk egyformák. Ő is csak egy játékos a többi közül, ugyanúgy készültem ellene, mint bárki más ellen.”

A 18 éves Ralston – aki amúgy egy álom megvalósulásaként élte meg, hogy pályára léphetett a PSG ellen – és Neymar „egymás mellett élése” nem volt konfliktusmentes, ami egy BL-meccsen persze természetes.

A brazil nem értékelte a lelkes fiatal hozzáállását, és alighanem akkor került az utolsó csepp a pohárba, amikor Ralston kinevette őt a műesésért kapott sárga lapért. Neymar már ekkor úgy érezte, hogy érdemes emlékeztetnie riválisát a meccs állására…



Neymar amúgy az „első számú közellenségek” egyike a Celtic táborában: pályafutása során eddig 12 BL-gólban vállalt szerepet a skót csapat ellen (ötöt szerzett, hetet előkészített).

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT

Celtic (skót)–Paris Saint-Germain (francia) 0–5 (Neymar 19., Mbappé 34., Cavani 40. – 11-esből, 85., Lustig 83. – öngól)
Bayern München (német)–Anderlecht (belga) 3–0 (Lewandowski 12. – 11-esből, Thiago Alcantara 65., Kimmich 91.)
Kiállítva: Kums (11.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik