BL: ha CR, akkor Real-siker; harmadszor is City-Bayern - statisztikák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 09:21
null
Négy éven belül harmadszor került azonos csoportba a Bayern München és a Manchester City (Fotó: Action Images)
Tudta, hogy a Bayern München és a Manchester City négy éven belül harmadszor került azonos csoportba? Vagy azt, hogy ha Cristiano Ronaldo pályára lépett, a Real Madrid szinte mindig győzött? Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük a labdarúgó Bajnokok Ligája csütörtökön kisorsolt csoportbeosztásának legérdekesebb statisztikáit!

 

• A Real Madrid tízszer, a Liverpool ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, illetve elődjét, a BEK-et, ezzel ez a csoport büszkélkedhet a legtöbb sikerrel a sorozatban.

• Akét klub eddig háromszor játszott egymással a nemzetközi kupákban, mindháromszor az angol csapat nyert, a Real még csak gólt sem szerzett ellene.

• A csoportriválisok közül a legtöbbször a Juventus és az Olympiakosz találkozott egymással, nyolc mérkőzésük volt már.

• A Roma a német csapatok elleni legutóbbi öt hazai mérkőzéséből négyet megnyert. A továbbjutás felé nagy lépést tenne a csapat a Bayern elleni sikerrel, azonban a végső győzelem nagyon távolinak tűnik: még sohasem nyerte meg a BL-t negyedik kalapból induló csapat.

• Az Arsenal kilenc mérkőzést játszott török csapatok ellen Európában, nyolcon gólt sem kapott. Igaz, a nyolcból az egyiken, a 2000-es UEFA-kupa-döntőben 0–0 után tizenegyesekkel kikapott a Galatasaraytól.

• A Schalke négyszer játszott már a Chelsea-vel a BL-ben, de még egy gólt sem szerzett.

• A Chelsea a portugál csapatok elleni legutóbbi hat meccsét egyaránt egy góllal nyerte meg. José Mourinho dörzsölheti a tenyerét…

• A Juventus eddig ötször találkozott az Atlético Madriddal, négyszer nyert, egyszer kikapott.

• A Monaco már a negyedik orosz csapattal találkozik a nemzetközi porondon, korábban a Torpedo, a Szpartak és a Lokomotiv Moszkva ellen sorsolták össze a hercegségbelieket.

Cristiano Ronaldo = Real-siker? A madridiak 90.9 százalékban megnyerték BL-meccseiket az előző kiírásban, ha a portugál támadó pályára lépett, amikor nem, akkor csak 50 százalékban diadalmaskodtak.

Zlatan Ibrahimovic pályafutása első BL-mérkőzése és első BL-gólja is az Amszterdam Arénában volt – még 2002 szeptemberében. Egyébként Zlatan az F-csoport négy együttese közül háromban már szerepelt.

• Nem bírják ki egymás nélkül. A német Bayern München és az angol Manchester City harmadszor került ugyanabba a kvartettbe a BL előző négy kiírásában.

A CSOPORTOK
A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORT
Atl. Madrid (spanyol)
Real Madrid (spanyol)Benfica (portugál)Arsenal (angol)
Juventus (olasz)
Basel (svájci)Zenit (orosz)Dortmund (német)
Olympiakosz (görög)
Liverpool (angol)Leverkusen (német)Galatasaray (török)
Malmö (svéd)
Ludogorec (bolgár)Monaco (francia)Anderlecht (belga)
E-CSOPORTF-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT
Bayern (német)
Barcelona (spanyol)Chelsea (angol)Porto (portugál)
Manchester City (angol)
Paris SG (francia)Schalke (német)Sahtar (ukrán)
CSZKA Moszkva (orosz)
Ajax (holland)Sporting (portugál)Bilbao (spanyol)
Roma (olasz)
APOEL (ciprusi)Maribor (szlovén)BATE (fehérorosz)

1. FORDULÓ
2014. szeptember 16., kedd

Olympiakosz–Atlético Madrid (A-csoport)
Juventus–Malmö FF (A)
Liverpool–Ludogorec (B)
Real Madrid–FC Basel (B)
Monaco–Bayer Leverkusen (C)
Benfica–Zenit (C)
Galatasaray–Anderlecht (D)
Borussia Dortmund–Arsenal (D)

2014. szeptember 17., szerda
AS Roma–CSZKA Moszkva (E)
Bayern München–Manchester City (E)
Barcelona–APOEL (F)
Ajax–PSG (F)
Chelsea–Schalke (G)
Maribor–Sporting CP (G)
Porto–BATE (H)
Athletic Bilbao–Sahtar Doneck (H)

2. FORDULÓ
2014. szeptember 30., kedd
CSZKA Moszkva–Bayern München (E)
Manchester City–AS Roma (E)
PSG–Barcelona (F)
APOEL–Ajax (F)
Sporting CP–Chelsea (G)
Schalke–Maribor (G)
Sahtar Doneck–Porto (H)
BATE–Athletic Bilbao (H)

2014. október 1., szerda
Malmö FF–Olympiakosz (A)
Atlético Madrid–Juventus (A)
Basel–Liverpool (B)
Ludogorec–Real Madrid (B)
Zenit–Monaco (C)
Bayer Leverkusen–Benfica (C)
Arsenal–Galatasaray (D)
Anderlecht–Borussia Dortmund (D)

3. FORDULÓ
2014. október 21., kedd

CSZKA Moszkva–Manchester City (E)
AS Roma–Bayern München (E)
APOEL–PSG (F)
Barcelona–Ajax (F)
Schalke–Sporting CP (G)
Chelsea–Maribor (G)
BATE–Sahtar Doneck (H)
Porto–Athletic Bilbao (H)

2014. október 22., szerda
Atlético Madrid–Malmö FF (A)
Olympiakosz–Juventus (A)
Ludogorec–Basel (B)
Liverpool–Real Madrid (B)
Bayer Leverkusen–Zenit (C)
Monaco–Benfica (C)
Anderlecht–Arsenal (D)
Galatasaray–Borussia Dortmund (D)

4. FORDULÓ
2014. november 4., kedd
Malmö FF–Atlético Madrid (A)
Juventus–Olympiakosz (A)
Basel–Ludogorec (B)
Real Madrid–Liverpool (B)
Zenit–Bayer Leverkusen (C)
Benfica–Monaco (C)
Arsenal–Anderlecht (D)

2014. november 5., szerda
Manchester City–CSZKA Moszkva (E)
Bayern München–AS Roma (E)
PSG–APOEL (F)
Ajax–Barcelona (F)
Sporting CP–Schalke (G)
Maribor–Chelsea (G)
Sahtar Doneck–BATE (H)
Athletic Bilbao–Porto (H)

5. FORDULÓ
2014. november 25., kedd

CSZKA Moszkva–AS Roma (E)
Manchester City–Bayern München (E)
APOEL–Barcelona (F)
PSG–Ajax (F)
Schalke–Chelsea (G)
Sporting CP–Maribor (G)
BATE–Porto (H)
Sahtar Doneck–Athletic Bilbao (H)

2014. november 26., szerda
Atlético Madrid–Olympiakosz (A)
Malmö FF–Juventus (A)
Ludogorec–Liverpool (B)
Basel–Real Madrid (B)
Bayer Leverkusen–Monaco (C)
Zenit–Benfica (C)
Anderlecht–Galatasaray (D)
Arsenal–Borussia Dortmund (D)

6. FORDULÓ
2014. december 9., kedd

Olympiakosz–Malmö (A)
Juventus–Atlético Madrid (A)
Liverpool–Basel (B)
Real Madrid–Ludogorec (B)
Monaco–Zenit (C)
Benfica–Bayer Leverkusen (C)
Galatasaray–Arsenal (D)
Borussia Dortmund–Anderlecht (D)

2014. december 10., szerda

AS Roma–Manchester City (E)
Bayern München–CSZKA Moszkva (E)
Barcelona–PSG (F)
Ajax–APOEL (F)
Chelsea–Sporting CP (G)
Maribor–Schalke (G)
Porto–Sahtar Doneck (H)
Athletic Bilbao–BATE (H)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik