Ronaldo gólpasszt adott, győzött és továbbjutott a Juventus

Vágólapra másolva!
2018.11.27. 20:50
null
Nem indiánszökellés – a továbbjutás ünneplése (Fotók: AFP)
A Juventus hazai pályán legyőzte a Valenciát, ezzel a csoportkör utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A Manchester United hazai pályán alig bírt a svájci Young Boysszal, de Marouane Fellaini 91. percben lőtt góljával azért végül bebiztosította a 16 közé kerülését. A Valencia az Európa-ligában folytatja.


JUVENTUS–VALENCIA

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Igen érdekesre sikeredett a Juventus és a Valencia találkozójának első félideje: a házigazda olaszok végigtámadták a negyvenöt percet, a két csapat első mérkőzésén kiállított Cristiano Ronaldo vezetésével, de gólt nem értek el, majd a játékrész ráadásában csak kapusuk, Wojciech Szczesny mentette meg őket, a lengyel hatalmas bravúrral védte Mouctar Diakhaby fejesét.

A fordulás után már betalált a fiatal védő, Diego Maradonát idéző módon, azaz kézzel – nem sokkal előtte azonban Mario Mandzukic teljesen szabályos gólt szerzett, Ronaldo önzetlen passza után. 1–0!

Hamar eldőlhetett volna a meccs ezt követően, ám a Juve volt kapusa, Neto védte Mandzukic és Paulo Dybala lövését, később Ronaldo fejesét is, a vendégmester, Marcelino pedig beküldte a pályára két cserecsatárát, Michy Batshuayit és Kévin Gameirót, aztán a középpályára fazonszabásznak a hatalmas tehetséget, Carlos Solert.

A hajrára fordulva egy újabb elpuskázott Mandzukic-ziccer után megjegyeztük, hogy a futball örök szabályai szerint ilyenkor szokott egyenlíteni az ellenfél – nos, e mérkőzés „személyében” egy kivételt erősítő szabályra bukkantunk.

Győzelmével máris továbbjutott a Juventus.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem a hajában volt az ereje
Nem a hajában volt az ereje


MANCHESTER UNITED–YOUNG BOYS

A Manchester Uniteddal még sohasem fordult elő, hogy zsinórban három hazai európai kupameccsén képtelen volt a gólszerzésre. A Valencia elleni 0–0 és a Juventus elleni 0–1 után a Young Boys ellen lehetett kozmetikázni a mutatón, de José Mourinho csapata 20, 30, majd 40 perc után is gól nélküli döntetlenre állt. Majd eltelt az első félidő.

A második közepén pedig a berni vendég kezdett felbátorodni, a támadásai során ki-kinyíló United ellen egyre veszélyesebb kontrákat vezetett.

A mérkőzés védése David de Geáé volt, a spanyol kapus maga mögé nyúlva, a gólvonalról ütötte ki a labdát, miközben a svájciak már-már örültek a gólnak.


Mourinho minőségi cserékkel próbálkozott, Paul Pogba, Romelu Lukaku, majd Juan Mata állt be. A végén a hős Marouane Fellaini lett, a belga Lukaku gólpasszából szerezte meg a továbbjutást érő gólt.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
H-CSOPORT
Juventus (olasz)–Valencia (spanyol) 1–0 (0–0)
Torino,
Allianz Stadion, 39 070 néző. V: Collum (skót)
Gólszerző: Mandzukic (59.)

Manchester United (angol)–Young Boys(svájci) 1–0 (0–0)
Manchester, Old Trafford, 72 876 néző. V: Brych (német)
Gólszerző: Fellaini (91.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4
1 8–2 +6 12
2. Manchester United 5 3 1 1 6–2 +4 10
3. Valencia 5 1 2 2 4–5 –1 5
4. Young Boys 5 1 4 2–11 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik