BL, H-csoport: az Ajax simán nyert; a Chelsea hoppon maradt

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 22:57
null
Tagliafico öröme: góllal és gólpasszal segítette győzelemhez az Ajaxot (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának első fordulójában az Ajax 3–0-ra legyőzte a Lille-t hazai pályán, míg a hajrában büntetőt is hibázó Chelsea 1–0-ra kikapott a Valenciától a Stamford Bridge-en.

 

AJAX–LILLE 3–0

A legutóbbi idényben elődöntős, a jelenlegiben a selejtezőből főtáblára érkező Ajax jól kezdte a Lille elleni találkozót, a 18. percben megszerezte a vezetést. Nicolás Tagliafico kanyarított középre a bal oldalról, a hosszún érkező Quincy Promesről lemaradtak a francia védők, így könnyedén bólinthatott a bal alsóba az ötösről (1–0).

A fordulás után nem sokkal növelni tudta a fórt az amszterdami együttes: az 50. percben David Neres pazarul ugratta ki a franciák védelme mögött Edson Álvarezt az ötös jobb sarkánál, a fiatal védő pedig éles szögből a hosszú felsőbe bombázott. A 21 éves mexikói válogatott játékos góllal debütált a Bajnokok Ligájában (2–0).

A 62. percben gyakorlatilag le is zárta a mérkőzést a holland gárda, Hakim Zijes szögletét a remekül érkező Tagliafico a hálóba stukkolta. Az argentin bekknek ez volt a harmadik fejes gólja ebben az idényben. 3–0

Az Ajax így, mondhatni, hozta a kötelezőt, a Chelsea és a Valencia ellen is minden bizonnyal nehezebb dolga lesz majd.

CHELSEA–VALENCIA 0–1

Rodrigo gólja három pontot ért a Valenciának a Stamford Bridge-en (Fotó: AFP)
Rodrigo gólja három pontot ért a Valenciának a Stamford Bridge-en (Fotó: AFP)

A Chelsea számára nem túl jól kezdődött a találkozó, a kilencedik percben Francis Coquelin odacsúszott Mason Mountnak, akit később le is kellett cserélni. Az idény egyik felfedezettje, a 20 éves középpályás remek formában volt, a Premier League-ben három gólt szerzett az első öt fordulóban. Frank Lampard másik felfedezettje, Tammy Abraham veszélyeztetett, de Jasper Cillessen hárított.

Hiába birtokolták az első félidőben 60 százalékban a labdát a londoniak, nem tudtak igazán nagy helyzeteket kidolgozni. A szünetben 0–0 állt a Stamford Bridge eredményjelzőjén.

A 73. percben Frank Lampard bátrabb taktikára váltott, a belső védő Kurt Zouma helyére Olivier Giroud érkezett. A francia csatár beállítása sem segített, egy perccel később ugyanis a Valencia megszerezte a vezetést. Daniel Parejo jó helyzetfelismeréssel emelt a védelem mögé egy szabadrúgást, Rodrigo pedig estében lőtt, a labdát alig találta el, de pont olyan gellert kapott, hogy Kepa ne tudja védeni. 0–1

A 86. percben a videobíróval való visszanézés után büntetőhöz jutott a Chelsea, és a néhány perccel korábban beálló Ross Barkley állt a labda mögé. Igaz, Willian többször is megkérdezte, hogy nem adja-e át a lehetőséget, de az angol válogatott középpályás erről hallani sem akart. Az egyenlítés nem jött össze, Barkley a lécre vágta a tizenegyest, a labda fölé pattant.

A Valencia bravúros győzelemmel kezdte a csoportkört.

A játéknap többi mérkőzéséről IDE KATTINTVA olvashat!

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT,
1. FORDULÓ
Chelsea (angol)–Valencia (spanyol) 0–1 (Rodrigo 74.)
Ajax (holland)–Lille (francia) 3–0 (Promes 18., E. Álvarez 50., Tagliafico 62.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik