BL: Gómez szerint innentől nincs határ az Atalanta előtt

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 00:04
null
Az új BL-hősök (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Atalanta 4–1-re legyőzte Milánóban a Valenciát, nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány szereplő!


„Mind a két félnek sok helyzete volt, az olaszok a góljaikat a mi hibáinkból szerezték. Pozitívan kell gondolkodnunk, a futball mindig megadja a visszavágás esélyét” – így a Valencia gólszerzője, Gyenyisz Cserisev.

„Ahogy csak lehet, felkészültünk erre a mérkőzésre. Ahhoz képest, ami most a pályán történt, nem igazságos az eredmény – mérgelődött a vendégek mestere,Albert Celades. – Odahaza mindig erősek vagyunk, a szurkolóink előtt. Nem is kell csoda a továbbjutásunkhoz, nem lesz ezt egyszerű kiharcolni, de készen állunk rá! Most is voltak helyzeteink mind a két félidőben, nem túlzás azt állítani, három vagy négy gólt is szerezhettünk volna. De túl sokat hibáztunk, és nem is azért kaptunk ki ennyire, mert kihagytuk a helyzeteinket, hanem a védelmi bakijaink miatt.”

„Mindig nagyon jó érzés, ha két gólt szerez az ember. Még van egy meccsünk a Mestallában, de ez az este nagyon különleges volt” – értékelt a mérkőzés legjobbjának választott holland középpályás, Hans Hateboer. Csapatkapitánya, Alejandro „Papu” Gómez hozzátette: „Elképesztő, hogy negyvenötezer ember drukkolt nekünk, nincsenek többé határok előttünk! Ugyanazt játszottuk, mint a Roma elleni bajnokin, de tudtuk, hol vannak a Valencia gyenge pontjai, és meg is találtuk ezeket. Még több gólt szerezhettünk volna, és kár a szépítésért, de a mi bátor támadójátékunknak megvan a kockázata. De így is csodálatos ez az este, örökké velünk marad ez az élmény. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan eljönnek Milánóba Bergamóból.

A szűrő Remo Freuler is szép gólt lőtt: „A gólom előtt szétnéztem, kinek passzolhatnék, csak azután döntöttem a lövés mellett. Mindig nagyon boldog vagyok, ha gólt szerzek, és nyer a csapatom…”

Végig ezer fokon izzott a hazai mester, Gian Piero Gasperini. „Nagyszerű eredményt értünk el, jól futballoztunk, és több gólt is elérhettünk volna, de a háromgólos előny nagyon is pozitív. Az utolsó percekben óvatosabbak is lehettünk volna, és elkerülhettük volna a Valencia találatát is. Egyrészt tehát nagyon elégedett vagyok, másrészt bosszantó a védelmi hibánkat követő gól. Azt akarom, hogy csapatom gólt lőjön a Mestallában, nem a kiszenvedett továbbjutás a cél. Most még nincs itt az ünneplés ideje, azt három hét múlva szeretnénk csak megtartani. Többször is helyzetbe került védőink mellett a Valencia, sokkal pontosabban kell futballoznunk a visszavágón. Ha tovább akarunk jutni, akkor a mostani játékunkat kell megismételni, és nyerni kell idegenben is. Általában sok helyzetet alakítunk ki, ma is szerezhettünk volna még néhány gólt, de hibáztunk hátul, néha eufóriába estünk, és nem koncentráltunk eléggé. Nem fogunk idegenben ráülni az eredményre, ezt megígérhetem! A védelmünk azért sem volt az igazi, mert Berat Djimsiti lesérült a bemelegítés közben, a helyére a hosszas sérülés után visszatérő Mattia Caldara állt. Hátul megremegtek néha a lábak, pedig ez nem jellemező ránk. A Valencia nagy teret hagyott a kontráinkra, ezt ki tudtuk használni a labdaszerzések után. A spanyol csapat közönsége szenvedélyes, egy gól felvillanyozza a Valencia szurkolóit, úgyhogy legközelebb sokkal pontosabban kell hátul passzolgatnunk, mint most.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atalanta (olasz)–Valencia (spanyol) 4–1
(Hateboer 16., 62., Ilicic 42., Freuler 57., ill. Cserisev 66.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik