A CSZKA története legsúlyosabb hazai kupavereségét mérte a Realra!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 18:51
null
Csalov kulcsszerepet játszott a CSZKA győzelmében (Fotó: AFP)
Óriási meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában: a címvédő, csoportelsőként már előzőleg továbbjutó Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban szenvedett nagyon kínos, 3–0-s vereséget a CSZKA Moszkvától. Ez a Real európai kupatörténetének legsúlyosabb hazai kudarca. Az orosz csapat így sem tudta megszerezni a kvartett harmadik helyét, mert a Viktoria Plzen 2–1-re legyőzte az AS Romát, így a csehek jutottak az El-be!

REAL MADRID–CSZKA MOSZKVA

A Real Madrid összeállítása, a némileg foghíjas főlelátó üres székei és a mérkőzés nyitó szakasza egyaránt mutatta, hogy a G-csoportban a legfontosabb kérdések már eldőltek: a Real csoportelsőként, a Roma csoportmásodikként ment tovább, a CSZKA már csak az El-szereplést érő 3. hely megszerzéséért küzdhetett.

A fiatal, alaposan felforgatott kezdővel felálló Real Madrid sokáig a várakozásnak megfelelően fölényben játszott, bár sok helyzetet nem tudott kidolgozni – amit igen, azt meg a néha nagyon szép megmozdulásokkal kirukkoló Vinícius Júnior és Marco Asensio kihagyta, utóbbi egy remek csavarással még a kapufa és a léc találkozását is eltalálta.

Ha a hazai drukkerek hátradőltek, és azt várták, hogy a CSZKA védelme majd megroppan, hát a félidő végén kaptak egy hideg zuhanyt: a moszkvaiak végigvittek két támadást és óriási meglepetésre kétgólos előnyt szereztek! Először Fjodor Csalov küldte el gyufáért az emberét és csavart szépen a hosszú sarokba 15 méterről (0–1), majd Mário Fernandes kényszerítőzött Csalovval, éles szögből lőtt, Thibaut Courtois védett, ám a kipattanót Georgij Scsennyikov kicsit suta mozdulattal a kapuba küldte (0–2). A címvédőt füttyszó kísérte az öltözőbe.

A második játékrészre beállt Gareth Bale, jött Toni Kroos is, de a Real Madrid egy Isco-lehetőségen kívül nem tudott komoly riadalmat kelteni a moszkvai kapu előtt. A CSZKA bezzeg a 73. percben megint betalált: a remekül futballozó Mário Fernandes és Csalov keverte meg a Real védelmét, a labda Nikola Vlasichoz került, a horvát játékos visszagurított a teljesen üresen álló Arnór Sigurdssonhoz, aki precízen kilőtte a hosszú alsót (0–3).

A madridi közönség meglehetősen dermedten figyelte a kimondottan kínos játékot és eredményt – a 0–3 a lefújás pillanatáig megmaradt, a Real 2008–2009 óta először kapott ki csoportkörben mindkétszer ugyanattól a csapattól, és európai kupatörténete legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el! A CSZKA-nak viszont ez a fantasztikus eredmény sem ért továbbjutást az Európa-ligába...

A mérkőzés góljai


VIKTORIA PLZEN–AS ROMA

A plzeni hóesésben az első félidőben nem született gól, a másodikban viszont tíz percen belül három is. A hazaiak két találata között egyszer vették be a kaput az olaszok, ám Cengiz Ünder egyenlítése után is volt még tartalék a cseh csapatban, amely ezzel a győzelemmel – és a Madridban nyerő CSZKA elleni jobb mérlegével – kivívta az El-szereplést.

A találkozó góljai

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
G-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–3 (0–2)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezeti: Soares Dias (portugál).
Real Madrid: Courtois – Odriozola, Vallejo, Javi Sánchez, Marcelo (Carvajal, 74.) – Isco, M. Llorente (Kroos, 58.), F. Valverde – Asensio, Benzema (Bale, a szünetben), Vinícius Jr. Vezetőedző: Santiago Solari.
CSZKA Moszkva: Akinfejev – Mário Fernandes, Nababkin, Becao, Magnússon, Scsennyikov – Vlasic, Bistrovic, Obljakov (Kucsajev, 89.) – Csalov (A. Hernández, 84.), A. Sigurdsson (Nisimura, 94.). Vezetőedző: Viktor Goncsarenko.
Gólszerző: Csalov (37.), Scsennyikov (43.), A. Sigurdsson (73.)

Viktoria Plzen (cseh)–Roma (olasz) 2–1 (0–0)
Plzen, Doosan Aréna. V: A. Taylor (angol)
G: Kovarík (62.), Chory (72.), ill. Cengiz Ünder (68.)
K: Pellegrini (92., Roma)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid64
212–5+712
2. Roma63
311–8+39
3. Viktoria Plzen62137–16–97
4. CSZKA Moszkva62138–9–17

REAL MADRID–CSZKA MOSZKVA PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

95. perc. ITT A VÉGE, HATALMAS MEGLEPETÉS, REAL MADRID–CSZKA MOSZKVA 0–3! A CSZKA oda-vissza legyőzi a Real Madridot és európai kupatörténelme legsúlyosabb vereségét méri a BL címvédőjére, a BEK/BL legeredményesebb csapatára! Hatalmas füttyszó a hazaiaknak. A CSZKA győzelmet ünnepelhet, de El-be jutást nem, mert a Plzen 2–1-re legyőzte a Romát, így a Real Madrid a csoportelső, az AS Roma a csoportmásodik, a Viktoria Plzen a harmadik, a CSZKA meg a Real oda-vissza legyőzése ellenére is csak negyedik!

94. perc. IDŐHÚZÓ CSERE. Sigurdsson le, Nisimura be.

94. perc. Valverde kap egy sárga lapot.

90. perc. Isco még szépítene, ám Akinfejev védeni tud. 3 perc lesz a ráadás.

89. perc. CSERE. Obljakov helyére Kucsajev áll be.

88. perc. Az orosz védők még belelépnek néhány kísérletbe, tovább bosszantva Viníciust és Valverdét.

86. perc. Asensio próbálkozik, de hiába, nem talál kaput.

84. perc. CSERÉL A CSZKA. Van az oroszoknak még 3 cseréjük, elkezdik őket kihasználni. A mezőny egyik legjobbja, Csalov helyére Abel Hernández áll be.

83. perc. Itt már minden eldőlt, Plzenben a csehek 2–1-re vezetnek a Roma ellen, így a virtuális csoportvégeredmény: 1. Real Madrid 12 pont, 2. AS Roma 9, 3. Plzen 7, 4. CSZKA Moszkva 7.

78. perc. A meccs első sárga lapja, Scsennyikov kapja.

77. perc.Ha így marad, a Real Madrid kupatörténetének legnagyobb különbségű hazai veresége lesz ez. A Real az Opta statisztikája szerint 254 kontinentális kupameccset vívott meg hazai pályán, ez csak a 11. alkalom, hogy 3 vagy több gólt kapott.

74. perc. Közben megint vezet a Plzen a Roma ellen (2–1), tehát a CSZKA a Real kétszeri legyőzésével pont eléri a csoport utolsó helyét…

74. perc. CSERÉL A REAL. Marcelo helyére Carvajal érkezik.

73. perc. ELDŐLT, SIGURDSSON, 0–3!!! EZ MÁR TÖBB MINT KÍNOS! Megint Fernandes és Csalov keveri meg a Real védelmét, a visszagurítást Sigurdsson üresen várja, kéri a labdát, kapja Vlasictól, és 15 méterről a hosszú alsó sarokba lő precízen. Elképesztő!

72. perc.Az UEFA közben előásta, mikor kapott ki legutóbb hazai pályán orosz klubtól a Real Madrid: 1991-ben, 3–1-re, a Szpartak Moszkvától. Közben Valverde megpattanó lövése okoz riadalmat az oroszoknak.

70. perc. Ismét a csoport 3. helyén a CSZKA, mert egyenlített a Roma. Plzen–AS Roma 1–1.

67. perc. Bale tér vissza rövid ápolás után, Isco szögletét kifejelik a vendégek. Asensio beadását is tisztázzák. Ötlettelenek a Real támadásai.

64. perc. Rodrigo Becao majdnem kisegíti a Realt, mivel kis híján öngólt fejel Marcelo beívelése után.

63. perc. Változás a másik pályán, vezet a Plzen az AS Roma ellen 1–0-ra! Ez azt jelentené, hogy hiába veri meg a CSZKA Moszkva oda-vissza a Real Madridot, így is kiesik, mert a Plzennel szemben alulmarad rosszabb egymás elleni eredményekkel!

60. perc.A Real Madrid a 2008–2009-es BL-szezon óta, tehát 10 éve nem kapott ki a csoportkörben oda-vissza egyetlen csapattól sem. Akkor a Juventus késztette megadásra kétszer a madridiakat.

58. perc. REAL-CSERE. Llorente jön le, Toni Kroos érkezik.

56. perc. AZ ELLENTÁMADÁS VÉGÉN REAL-HELYZET! Isco ugrik meg, de lövése nem találja el a kaput. Isco szögletet reklamál, alighanem igaza is van, de az ítélet kirúgás.

55. perc. COURTOIS! Sorozatban rúgja a szögleteket a CSZKA, de nem ezekből, hanem egy kemény átlövésből lesz veszély, Vlasic bombáját védi a Real kapusa.

54. perc. Az újabb veszély már a Real-kapu előtt adódik. Orosz szöglet után egy levágódó lövés, Sigurdsson kísérlete szögletre pattan.

51. perc. Vinícius cselez befelé balról, jobbal a hosszú sarok felé csavar, ám nagyon elvéti a célt.

50. perc. Egyelőre semmivel sem került közelebb a Real a CSZKA-védelem feltöréséhez. Odriozolát szép becsúszással állítja meg Magnússon.

48. perc. Rodrigo Becao lövése száll el jócskán.

48. perc. A CSZKA Moszkva az orosz hagyományokhoz alkalmazkodva iszonyatosan sokat fut – az összes futómennyiséget tekintve 5 kilométerrel múlták felül a Realt az első félidőben, persze ez a játék képéből is adódott.

46. perc. Egy félideje van megmenteni a meccset a Realnak, ez az eredmény nagyon kínos lenne. Folytatjuk!

CSERÉL A REAL MADRID. Benzema helyére Bale áll be. Érdekes megoldás… Eddig sem volt sok terület a CSZKA védelme mögött, erre lejön a középcsatár és érkezik Bale, aki akkor van elemében, ha van tere dolgozni.

Szünetbeli csoportáttekintés.A másik mérkőzésen Plzen–AS Roma 0–0, ha minden így marad, akkor a CSZKA Moszkva megy az Európa-ligába. Az azért nem lenne semmi, ha oda-vissza megvernék a sorozat címvédőjét, és így is „csak” az El-ig jutnának. Nagyon bánhatják a Plzen elleni mérkőzéseket az oroszok…

1. FÉLIDŐ

45. perc. ÉS EZZEL VÉGE IS AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, REAL MADRID–CSZKA MOSZKVA 0–2! A Real Madridot füttyszó kíséri az öltözőbe. A madridiak az elején fölényben voltak, Vinícius Jr. és Asensio is nagy helyzetet hagyott ki, Asensio egyszer eltalálta a kapufát is, ám a lassan felbátorodó CSZKA a félidő végén két helyzetből két gólt szerzett és óriási meglepetésre 2–0-ra vezet!

43. perc. MÁR KETTŐ A CSZKA ELŐNYE!!! 0–2, SCSENNYIKOV!!! Na, így már tényleg teljes a hideg zuhany. A fejvédős Mário Fernandes tör előre, egy kényszerítő után a jobb oldalról, éles szögből lő, Courtois véd, ám a kipattanó Georgij Scsennyikov elé kerül, ő pedig a kapuba passzol. Fernandes remek passzt kapott Csalovtól (sarokkal adta vissza a kényszerítőt neki a csatár), Scsennyikov meg eltörte a labdát, de pont jó lett így.

41. perc. Real-szöglet után Llorente próbálkozik, Vlasic ment és blokkol!

40. perc. Ugyan a CSZKA Moszkva egyértelműen felbátorodott, az azért a hazaiaknak hideg zuhannyal ér fel, hogy az első vendéghelyzetből rögtön gól is született.

37. perc. VEZET A CSZKA MOSZKVA, CSALOV, 0–1!!! Eksztázisban a moszkvai drukkerek, remek megoldás! Ez a semmiből jött azért… Csalov a jobbösszekötő helyén, a tizenhatos vonalánál kap labdát egy kontra végén, egy visszacsellel elküldi az emberét, majd 15 méterről, bal lábbal a hosszú sarokba teker.

36. perc. Obljakov kerül majdnem (nem is kis) helyzetbe, ám Marcelo nagyon figyel, és az utolsó pillanatban takarítani tud.

34. perc. Vlasic feljegyezhet egy CSZKA-lövést, de semmiféle riadalmat nem okoz.

32. perc. EZ MEG EGYENESEN ZICCER! Asensio és Vinícius, majd Asensio és Benzema játszik össze, a CSZKA védelme csak rohangál, más kérdés, hogy amikor Asensio végre ziccerbe kerül, akkor gyengén, félmagasan belelövi Akinfejev kezébe a labdát. Majd a földet veri dühében.

30. perc. EZ IS HELYZET! A szöglet után a hosszún Karim Benzema dől rá a labdára és tüzel, de az utolsó pillanatban érkezik Rodrigo Becao, és bravúrral blokkolni tud!

29. perc. SZÉP LÖVÉS, SZÉP VÉDÉS! Asensio megint jobbról, ballal kísérletezik, a jó csavarást Akinfejev látványos mozdulattal tolja szögletre.

28. perc. Isco a falba lő, gyengén.

27. perc. Szabadrúgást kap a Real Madrid szinte a tizenhatos vonaláról. Llorente lábát „szedte fel” Vlasic a játékvezető szerint.

24. perc. EGY NAGY HELYZET, EGY KAPUFA! A CSZKA szöglethez jut, de kis híján ebből kerül bajba. A bal oldali kornert Sigurdsson visszafejeli, aztán egy újabb ívelés után Vallejo tisztáz, majd még egyszer megteszi ugyanezt. Lefordul a Real, Benzema szépen teszi le a labdát Iscónak, aztán Asensio passzol Viníciushoz, ő a bal szélen tisztára játssza magát, de lapos lövését Akinfejev védi bravúrral! Aztán Asensio lövi rá a labdát a jobb oldalról, a csavarodó labda a két kapufa találkozását kapja telibe!

22. perc.Lassan itt a félidő fele, ha most kapcsolódott be valaki, akkor nem maradt le semmiről. A Plzen–Roma mérkőzés is 0–0-ra áll.

18. perc. AZ ELSŐ HELYZET A MÉRKŐZÉSEN! Vinícius Jr. remek mozdulattal veszi át a labdát, elhúz a bal szélen, bead, Benzema pont lemarad centerben!

15. perc. Ugyanolyan álmos eddig a mérkőzés, mint a hangulat, sok üres szék van a Bernabéu főlelátóján. Látszik a tét nélküliség, legalábbis a nyitányon.

14. perc. Asensio elereszt egy elég bágyadt lövést, Akinfejev elfekszik és kényelmesen védi a ballábas, lapos kísérletet.

9. perc. Marcelo előtt pattog a labda, a brazil akár el is vállalhatná a távoli lövést, de inkább középre, Iscóhoz passzol, ebből azonban nem alakul ki veszély.

7. perc. Benzema kijön balra és kiosztja a labdát Marcelónak, aki bead, de azt konstatálja, hogy (jé...) Benzema nincs centerben. Magnússon kifejeli a beadást.

6. perc. Kisebb vendéglehetőség, Sigurdsson csúsztat tovább egy bal oldali beadást, de gyengén, Marcelo menteni tud.

5. perc.Mondhatnánk, hogy pezsgő, élénk játékkal kezdődött a mérkőzés, ám ez elég messze lenne a valóságtól.

3. perc. Valverdéé az első kísérlet, Akinfejevé az első védés.

1. perc. Útjára indult a labda! Fehérben (nem nagy meglepetés) a Real Madrid, piros-kékben (ez sem) a CSZKA Moszkva.

Az élő közvetítőmodult éppen szerelik, a kellemetlenségért elnézést kérünk, maradunk „cikken belül”. Visszafogottnak bátran nevezhető hangulatban BL-himnusz, hamarosan kezdünk.

A Real Madrid kezdőcsapatában kapott ezúttal helyet a brazil tini Vinícius Júnior, aki 18 éves és 152 napos – csak Iker Casillas (18 év 117 nap) és Raúl (18 év 77 nap) kezdett fiatalabban nála a Realban BL-mérkőzésen – írja az Opta.

A két csapat moszkvai találkozóját a CSZKA nyerte meg 1–0-ra, ez a csoportkörben a Real Madrid egyetlen veresége.

Nem meglepetés, hogy a Real Madrid erős rotációval készült, különösen a védelem rutintalan (leszámítva Marcelót, akinek viszont egy egész védősorra elegendő rutinja van – a brazil viseli a csapatkapitányi karszalagot).

Jó estét kívánunk! Újabb BL-este, a korai mérkőzéseket ezúttal a G-csoportban rendezik, amelyben már majdnem minden eldőlt. A címvédő Real Madrid csoportgyőztes, az AS Roma második, a CSZKA Moszkva és a Viktoria Plzen vív a harmadik helyért, illetve az El-szereplés jogáért.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
18.55: Viktoria Plzen (cseh)–Roma (olasz) (Tv:Spíler1)
Plzen
, Doosan Arena. Vezeti: Taylor (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik