BL, G-csoport: immár tíz meccset számlál a nyeretlenség

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 20:52
null
Memphis Depay (fehérben) gólja egy pontot ért a Lyonnak (Fotó: AFP)
Nem bírt egymással a Lyon és a Zenit: a francia és az orosz gárda 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában, a G-csoport nyitó mérkőzésén.

A csoportkör talán leginkább nyílt kvartettjét a G jelű négyesnek tekinthetjük, amelyben mind a négy együttes eséllyel pályázhat a továbbjutásra, s már csak emiatt sem volt mindegy, ki kezdi jobban a főtáblás szakaszt.

Bár az eddigi egymás elleni két meccset a Zenit nyerte meg (2015-ben, szintén a BL-csoportkörben), ezúttal a Lyon tűnt esélyesebbnek, s jobban is kezdett a francia csapat. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg, néhány perccel a szünet előtt Szardar Azmun ügyes kényszerítőt követően lőtt a jobb sarokba (0–1).

A fordulás után tovább növelte a nyomást a Lyon, és a pénteki bajnoki után a kezdőcsapatba visszakerülő Memphis Depay góljával gyorsan összejött az egyenlítés: a holland támadó kíméletlenül értékesítette a vele szemben történt szabálytalanság után megítélt tizenegyest (1–1).

A folytatásban mindkét oldalon akadtak lehetőségek a győztes találat megszerzésére, ezek viszont kimaradtak. A Zenit sorozatban a tizedik idegenbeli nemzetközi kupamérkőzésén maradt nyeretlen (három döntetlen, hét vereség), ám így is jobban örülhet az iksznek.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
, G-CSOPORT
Olympique Lyon (francia)–Zenit (orosz) 1–1 (Depay 50. – 11-esből, ill. Azmun 41.)
Később
Benfica (portugál)–RB Leipzig (német) 1–2 (Seferovic 84., ill. T. Werner 69., 79.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik