BL: Fogalmam sincs, mikor történt ilyen legutóbb – Klopp

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 15:48
A Liverpool FC labdarúgócsapatának menedzsere, Jürgen Klopp a Napolival szemben idegenben elveszített Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés (0–1) utáni sajtótájékoztatón elismerte, csapata nem játszott azon a szinten, amelyen tud, és nem volt elég jó ahhoz, hogy esélye legyen a győzelem megszerzésére.

„Nem volt kaput eltaláló lövésünk, fogalmam sincs, mikor történt ilyen legutóbb. Egyértelmű, hogy tudunk ennél jobban játszani. Ez a teljesítmény most semmire sem volt elég. Az ellenfelünk velünk ellentétben jól játszott, így megérdemelte a három pontot. Hogy miért történt mindez, arra nem tudok százszázalékos bizonyossággal választ adni. A felelősség nagy része az enyém, de legalább egyszer újra kell néznem a meccset, hogy kielemezzem a hibákat, amiket ki kell javítanunk. Sajnos nem voltunk elég jók, és ha ilyen történik egy csapattal, akkor általában vesztesen hagyja el a pályát” – mondta Klopp.„Nem volt kaput eltaláló lövésünk, fogalmam sincs, mikor történt ilyen legutóbb. Egyértelmű, hogy tudunk ennél jobban játszani. Ez a teljesítmény most semmire sem volt elég. Az ellenfelünk velünk ellentétben jól játszott, így megérdemelte a három pontot. Hogy miért történt mindez, arra nem tudok százszázalékos bizonyossággal választ adni. A felelősség nagy része az enyém, de legalább egyszer újra kell néznem a meccset, hogy kielemezzem a hibákat, amiket ki kell javítanunk. Sajnos nem voltunk elég jók, és ha ilyen történik egy csapattal, akkor általában vesztesen hagyja el a pályát” – mondta Klopp.

„Jól kezdtük a mérkőzést, de a védekezésünk nem volt elég jó, nem zártuk le a területeket a megfelelő időben, és nem reagáltunk a megfelelő pillanatban, így át tudtak játszani minket. Ezek a dolgok olykor előfordulnak, de nem szabad, hogy ilyen gyakran történjenek meg egy mérkőzésen. A második félidőben már intő jel volt, hogy a kapusunk volt a legjobb játékosunk, a nyolcvankilencedik percben pedig elkövettünk egy újabb taktikai hibát, amire már nem tudtunk reagálni” – tette hozzá a német szakember, aki az első félidőben sérülés miatt lecserélt középpályásáról, Naby Keitáról is beszélt:

„A hátával volt probléma, ahogy hallottam, de nem tudom pontosan. Várnunk kell a vizsgálatokra.”

A Napolit irányító Carlo Ancelotti érthető módon elégedetten nyilatkozott:

„Úgy gondolom, nagyon jól irányítottuk a játékot, sokat birtokoltuk a labdát. Összességében kiváló volt a csapat hozzáállása a mérkőzéshez. Az, hogy képesek voltunk megakadályozni őket a gólszerszerzésben és a mérkőzés kezdetétől a végéig ilyen remek mentalitásban futballoztunk, rengeteg önbizalmat ad a játékosoknak.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Liverpool (angol) 1–0 (Insigne 90.)
Nápoly,
San Paolo, 37 057 néző. Vezette: Kassai Viktor (magyar)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 2 1 1 1–0 +1 4
2. Liverpool 2 1 1 3–3 0 3
3. Paris SG 2 1 1 8–4 +4 3
4. Crvena Zvezda 2 1 1 1–6 –5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik