BL: félig üres stadionban fogadja a Dinamo az FTC-t?

Vágólapra másolva!
2019.08.06. 10:05
null
A várható kezdőcsapatok a horvátok szerint (Fotó: Polgár László)
Hat és fél oldalon taglalja a Sportske novosti horvát napilap a ma esti Dinamo Zagreb–Ferencváros labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt.

 

A lap munkatársai töviről hegyire elemezték a hazai csapat mellett a budapestiek játékát és múltját, nem mulasztva el a közös ferencvárosi és horvát kötelékek felelevenítését sem.

A horvátok számára természetesen a legattraktívabb személyiség a zöld-fehérektől a vezetőedző, Szerhij Rebrov, emellett persze elemzik az együttes értékét, valamint a klub tradícióit is.

Bár nem klasszikus angol szöveggel állunk szemben, a számokból például mindenki leszűrheti – a újságból kifotózott képek alapján – hová, illetve mennyire is taksálják a budapesti zöld-fehéreket.

Egy dolgot vesznek biztosra a házigazdák: nem lesz telt ház. A nemzeti ünnep, illetve az adriai nyaralások ugyanis teljesen kiürítették a várost, így néhány internetes hozzászóló nem véletlenül aggódik azon, hogy a mintegy kétezres vendégtábor még le is szurkolhatja a hazaiakat…

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS
AUGUSZTUS 6., KEDD
20.00:
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Zágráb, Maksimir Stadion

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG
Dinamo Zagreb (horvát)/FERENCVÁROS győztese–NK Maribor (szlovén)/Rosenborg BK (norvég) győztese

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese–Dinamo Zagreb (horvát)/FERENCVÁROS vesztese

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik