BL: „Fel kell tennünk a kérdést, milyen előrelépés történt Guardiola alatt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 00:01
null
Újabb ünnepi kupaest a hercegségben: a Monaco egy félidő remek játékkal és egy kis mázlival kivívta a továbbjutást! (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Monaco az idegenbeli 5–3-as vereség után hazai pályán 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt, 6–6-os összesítéssel, idegenben szerzett több góljának köszönhetően továbbjutott. Vadul lengő ingaként lehetne jellemezni a találkozót: az első félidőben csak a Monaco volt a pályán, a második félidő első felében csak a City, hogy aztán Tiemoué Bakayoko fejese után a hercegségbeliek oldalán állapodjon meg az inga. Nézzük, mit mondtak a főszereplők és a szakértők!

 

„Elképesztő, és a két mérkőzés alapján teljesen megérdemelt. A Monaco olyan fiatal csapat, amelytől joggal félhetnek” – állapította meg az UEFA Monacóval foglalkozó szakírója, David Crossan.

Álljunk meg azért egy szóra: a Monaco az első félidőben szenzációsan futballozott és teljesen megérdemelten szerzett kétgólos előnyt, ám ezt követően túl passzív és erőtlen volt, úgy tűnt, „kifogyott az elem” a francia csapatból, így nem okozott meglepetést, hogy a Manchester City szépített. Az ideiglenesen padlót fogó házigazdát egy szabadrúgás utáni fejes gól állította talpra, a Monaco 3–1 után tulajdonképpen már simán megőrizte előnyét, Pep Guardiola csapatának nem volt helyzete a hajrában. Kérdés, mi okozhatta ezeket a hatalmas ingadozásokat egy mérkőzésen belül?

„Két remek meccset láthattunk. A City az első félidőben vesztette el a párharcot, melyben lefutballozták és lenyomták. A második félidőben szépen összeszedték magukat a vendégek, és már azt hitték, továbbjutnak, ám egy figyelmetlenségből gólt kaptak – ez az Achilles-sarkuk. Egy újabb szezon, amelyben elmaradtak a várakozásoktól” – summázott a Manchester United volt védője, Phil Neville a BBC-nek.

Guardiola hiába magyarázott (Fotó: AFP)
Guardiola hiába magyarázott (Fotó: AFP)

„Ez az este pontosan azt hozta, amitől a Manchester Citynél féltek… Gyötrelmes volt, a remény csak rövid időre lángolt fel, és a kínos vereség után fel kell tenni a kérdést, hogy milyen érdemi előrelépés – vagy bármilyen előrelépés – történt Pep Guardiola irányítása alatt. Nem volt csapatkohézió, nem volt pörgés, nem volt harapósság a Cityben egész addig, míg kétségbeejtőre nem fordult a helyzet. Az első félidőben szétszedték a vendégcsapat védelmét, úgy, ahogy az Etihadban is jó néhányszor, és kiviláglott, Guardiolának mekkora feladata lesz a hátvédsor rendbe hozásával. A jobb csapat jutott tovább” – bírált a Guardian szakírója, Dominic Fifield. Kérdés, a City ésszel vagy pénzzel oldja meg a jelentkező gondokat? A hátvédsor nem elég erős ahhoz a szinthez, amelyre a Manchester City vágyik, a kapusposzt ugyancsak kérdőjeles, és az is sokatmondó, hogy Guardiola csak egyet cserélt a visszavágón. Annyira meggyőző változtatási opciói ugyanis nem voltak…

„Hanyagul futballoztunk, az első félidőben elmaradtunk a tőlünk elvárható színvonaltól. Megpróbáltunk ezen javítani, de sem elöl, sem hátul nem voltunk elég pontosak. Nem szereztünk elég gólt, és védekezésben nem voltunk elég határozottak. Nehéz lenyelni ezt a kiesést. Az edző mondta a mérkőzés előtt, hogy minél több tapasztalatot szerez a Bajnokok Ligájában, annál inkább biztos benne, hogy kulcsfontosságúak a szabad- és szögletrúgások. A Real Madrid kettőből is betalált a múlt héten, tovább is ment. Mi meg nem voltunk elég stabilak” – értékelt önkritikusan a Manchester City középhátvédje, John Stones, aki szerint ennek ellenére csapata összességében megérdemelte volna a továbbjutást.

„A második félidőben kiválóan játszottunk, de az elsőben mintha erről elfeledkeztünk volna. Így aztán a második félidei teljesítményünk nem is volt elég. Általában jó színvonalon játszunk, na, ennek most az elején nyoma sem volt. Ebből tanulnunk kell és tanulni is fogunk, hisz a csapatom még nem elég tapasztalt. A második félidőben ott voltak a lehetőségeink, nem éltünk velük, ezért estünk ki. Plusz láthatjuk, a rögzített játékhelyzetek milyen fontosak ezen a szinten. Mi kihagytunk egy ilyen után, az első játékrészben pedig mintha pályán sem lettünk volna. A Bajnokok Ligája kíméletlen és nagyon sokat követelő küzdelemsorozat. Néha szerencsésnek és jónak is kell lennünk. Most nem voltunk” – tárta szét a karját Pep Guardiola a meccs után. A Manchester City sztáredzője szakvezetői karrierje során először intett búcsút a Bajnokok Ligájának az elődöntő előtti szakaszban.

„Mint a hercegek!” – harsogja címlapján a francia L’Équipe, és Leonardo Jardim, a Monaco trénere érthetően igen büszke is volt fiatal csapatára.

„Óriási boldogság ez! Kétszer-háromszor is visszanéztem az első mérkőzést, és meggyőződésem, az öt-hármas vereség igazságtalan eredmény volt. A két meccs alapján azt hiszem, a továbbjutásunk megérdemelt. Az első félidőben kiválóan futballoztunk, magasan meghúzott védővonallal. A Manchester City a fordulás után taktikailag jól reagált, és nagyon nehézzé tette számunkra a mérkőzést. De tudtuk, pályán kell tartanunk a két csatárt, továbbra is le kell támadnunk, mert ha feladod a labdabirtoklást a City ellen, akkor véged van. Nagyon örülünk, hogy ilyen boldoggá tudtuk tenni a szurkolóinkat és Franciaországot, amelyet képviselünk. Másodszor jutottunk el ilyen messzire néhány éven belül, ez a munkánk elismerése. Kedden az egyik újságíró azt kérdezte tőlem, félek-e a meccstől. Félni?! Az ilyen mérkőzések azért vannak, hogy élvezzük őket! Imádom, mikor ilyen magas a tét!” – nyilatkozta.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az angol Premier League-et egyedül a bajnoki címvédő Leicester City képviseli. A francia Ligue 1 zászlaját a Monaco tartja magasba, az olasz Serie A-ét a Juventus. A spanyol La Ligát a „szokásos” három sztárcsapat (Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid) reprezentálja, míg a német Bundesligából a Bayern München és a Borussia Dortmund jutott be a legjobb nyolc közé. Sorsolás péntek délben!

BL: három spanyol a legjobb nyolcban – innen folytatják

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

MONACO (francia)–MANCHESTER CITY (angol) 3–1 (2–0)
Monaco, II. Lajos Stadion, 15 700 néző. Vezette: Rocchi (olasz)
MONACO: Subasic – D. Sidibé, Raggi (A. Touré, 70.), Jemerson, Mendy – Bakayoko, Fabinho – B. Silva, Lemar – Germain (Dirar, 90.), Mbappé (Joao Moutinho, 81.). Vezetőedző: Leonardo Jardim
MANCHESTER CITY:
Caballero – Sagna, Stones, Kolarov, Clichy (Iheanacho, 84.) – D. Silva, Fernandinho, De Bruyne – Sterling, Agüero, Sané. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző:
Mbappé (8.), Fabinho (29.), Bakayoko (77.), ill. Sané (71.)
Továbbjutó: a Monaco, 6–6-tal, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik