BL: ettől félhet Guardiola, s ezért van nyeregben Solskjaer – statisztikák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 13:54
Amint arról beszámoltunk, pénteken kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőit a svájci Nyonban. Cristiano Ronaldo egyik „kedvenc ellenfeléből" készülhet; a Barcelona mumussal is találkozik, meg nem is; a Tottenham és a City ugyan már 156 mérkőzésen túl van, de olyan meccsük sosem volt, mint ami most következik; a Porto pedig a 2018-as rémálomért próbál revansot venni. Íme néhány érdekesség a négy párharcról és résztvevőikről.

AJAX–JUVENTUS
Örökmérleg az európai kupákban: 2–4–6AJAX–JUVENTUS
Örökmérleg az európai kupákban: 2–4–6

A Juventus és az Ajax 2010-ben találkozott legutóbb tétmérkőzésen, akkor az Alessandro Del Piero vezette torinóiak jutottak tovább az Európa-ligában (Fotó: AFP)
A Juventus és az Ajax 2010-ben találkozott legutóbb tétmérkőzésen, akkor az Alessandro Del Piero vezette torinóiak jutottak tovább az Európa-ligában (Fotó: AFP)
• Az Ajaxnál Dusan Tadics jelen állás szerint a házi gólkirály – a selejtezőben lőtt találatait is számolva – kilencgólos. A Juventusnál Paulo Dybala a legeredményesebb öt találattal.

• Cristiano Ronaldo eddig hét gólt szerzett az Ajax ellen a Bajnokok Ligájában, ennél többször csak két csapat kapuját, a Bayern Münchenét (9) és a Juventusét (10) tudta bevenni.
• A két csapat legutóbb 2010-ben találkozott, az Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé akkor a Juventus jutott be. Torinóban 0–0, Amszterdamban 1–2 volt a végeredmény.
• Ez a kettőből az egyik olyan párosítás, ahol korábbi döntő „ismétlődik meg”, az 1996-os fináléban 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel a Juventus tudott nyerni.

LIVERPOOL–PORTO
Örökmérleg az európai kupákban: 3–3–0

Sadio Mané 2018-ban mesterhármast lőtt a Porto otthonában (Fotó: AFP)
Sadio Mané 2018-ban mesterhármast lőtt a Porto otthonában (Fotó: AFP)

A Porto történetének legnagyobb hazai vereségét a Liverpool ellen szenvedte el Európában, 2018 februárjában – többek között Sadio Mané mesterhármasával – 5–0-ra nyertek az angolok Portugáliában.
• Csak két csapat, a Maribor és a Porto találkozott a Bajnokok Ligájában úgy Jürgen Klopp irányította együttessel, hogy ne lőtt volna annak gólt.
• A Liverpoolnál Sadio Mané és Mohamed Szalah is három-három gólos, a Portónál Moussa Marega a legeredményesebb, ő hat találatnál áll.

TOTTENHAM–MANCHESTER CITY
Örökmérleg az európai kupákban
: –

A Tottenham és a Man. City európai kupamérkőzést még nem játszott, összességében viszont 166-szor találkoztak (Fotó: AFP)
A Tottenham és a Man. City európai kupamérkőzést még nem játszott, összességében viszont 166-szor találkoztak (Fotó: AFP)

• A két csapat még sosem találkozott egymással az európai kupaporondon, ugyanakkor angliai mérlegük rendkívül kiegyenlített: 156 tétmérkőzésen 61 manchesteri és 60 londoni siker mellett 35 döntetlen született.
• 68.6 százaléknyi esélye volt annak, hogy két angol csapat összeakadjon a négyből a BL-negyeddöntőben.
• A két csapat legelőször 1909. január 16-án találkozott kupamérkőzésen, akkor a Tottenham 4–3-ra nyert az FA-kupában.
• A Manchester City eddig mind a négy mérkőzésén kikapott Európában, amikor angol csapattal játszott: kétszer a Chelsea-től 1971-ben és kétszer a Liverpooltól 2018-ban.
• A Tottenham legeredményesebb gólszerzője Harry Kane öt találattal, Sergio Agüero szintén öt gólnál jár a másik oldalon.

BARCELONA–MANCHESTER UNITED
Örökmérleg az európai kupákban:
4–4–3

A Manchester United 2009-ben és 2011-ben is elbukta a BL-döntőt a Barcelona ellen (Fotó: AFP)
A Manchester United 2009-ben és 2011-ben is elbukta a BL-döntőt a Barcelona ellen (Fotó: AFP)

• A két csapat legutóbbi két Bajnokok Ligája találkozója a döntőben volt: 2009-ben és 2011-ben is a katalánok nyertek.
• A Manchester United csupán egyszer tudta legyőzni a Barcelonát a BL-ben.
• Lionel Messi már 22 gólt lőtt a Bajnokok Ligájában angol csapatok ellen – többet mint bármelyik másik országból érkező riválisokkal szemben.
• A Barcelona még egyszer sem jutott tovább az MU-val szemben európai kupasorozat kieséses szakaszában: 1984-ben a KEK negyeddöntőjében, 2008-ban a BL elődöntőjében maradtak alul.
• A Barcelona az egyetlen csapat a legjobb nyolc között, amelyik még nem szenvedett vereséget a 2018–2019-es Bajnokok Ligája-kiírásban.
• Ole Gunnar Solskjaer húsz évvel azután tér vissza Barcelonába, hogy a Bayern München elleni BL-döntőben győztes gólt szerzett a 93. percben.
• A Manchester Unitednél három játékos lőtt egynél több gólt, Romelu Lukaku, Paul Pogba és Marcus Rashford egyaránt két találatnál jár. A Barcelona legeredményesebb játékosa Lionel Messi egymaga nyolcat szerzett már.

Ezek után szakértő legyen a talpán, aki megmondja, melyik csapat lehet a másik mumusa. A mindkét együttest megjárt Jordi Cruyff is kíváncsian várja, mi sül ki a párharcból!


A SORSOLÁSRÓL RÉSZLETEKET ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik