A Ludogorecet kapta a Ferencváros a BL-selejtezőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.18. 14:16
null
A Ferencváros az eredeti bejelentéssel ellentétben otthon kezdi meg BL-szereplését (Fotó: UEFA)
Kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének párosítását. A sorozatban magyar bajnokként érdekelt Ferencváros a bolgár Ludogoreccel találkozik. A párharcot az előzetesen bejelentettel szemben mégis otthon kezdi a budapesti csapat.

 

A Ferencváros honlapján a sorsolás után arról számolt be, hogy az UEFA utólag felcserélte a pályaválasztói jogot, és a magyar csapat kezd hazai pályán. Az eset érdekessége, hogy a Ludogorec honlapján még órákkal később is az volt, hogy idegenben játsszák a visszavágót.

Az első mérkőzéseket július 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉSEK (július 9–10., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 16–17-én. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)

FERENCVÁROS (magyar)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
Budapest, Groupama Aréna

Nomme Kalju (észt)–Shkëndija (északmacedón)
Suduva Marijampole (litván)–Crvena zvezda (szerb)
Ararat-Armenia (örmény)–AIK (svéd)
Asztana FK (kazah)–CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas, román)
Partizani Tirana (albán)–Qarabag (azeri)
Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Celtic (skót)–FK Sarajevo (bosnyák)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC (máltai)
Linfield FC (északír)–Rosenborg (norvég)
Valur Reykjavík (izlandi)–Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)–Riga FC (lett)
The New Saints (walesi)–az előselejtező egyetlen továbbjutója
HJK (finn)–HB Tórshavn (feröeri)
BATE (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel)
Az első mérkőzéseket július 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

PERCRŐL PERCRE

16.02: A párharcot az előzetesen kisorsolttal szemben mégis a Ferencváros kezdi otthon!

A 2. selejtezőkör párosítását holnap (június 19-én, szerdán) készítik el, akkor derül ki, hogy az FTC–Ludogorec párharc győztese melyik párharc továbbjutójával kerül össze.

14.50: A továbbjutók a BL-ben, a kiesők az El-ben folytatják.

14.41: Holman Dávid és Guzmics Richárd csapata, a Slovan Bratislava a montenegrói Szutjeszka Niksics ellen szerepel.

14.39: Az első csoportból utolsóként húzták ki a Ferencvárost, a Ludogorec ellen szerepel a magyar bajnok, amely idegenben kezd.

14.35: Elkezdtük, először a Nomme Kaljut húzták ki, ellenfele a Shkëndija lesz.

A sorsolás menete: A 32 csapatot két tízes és egy 12-es csoportra osztották, mindegyikben ugyanannyi kiemelt van, mint nem kiemelt. Mindegyik csoportnál két tál lesz, az egyikből a kiemelt, a másikból a nem kiemelt csapatot húzzák ki. Ezt a két golyót egy nagy tálba helyezik, megkeverik, és az elsőként kihúzott csapat lesz a párharc első meccsének házigazdája.

ELŐZMÉNYEK

Az UEFA közleménye szerint a magyar bajnok FTC a következő öt csapat közül kap ellenfelet:

Ludogorec Razgrad (bolgár)
Crvena zvezda (szerb)
Shkëndija (északmacedón)
AIK
(svéd)
Asztana FK (kazah)

A BL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK BEOSZTÁSA

1. CSOPORT
KIEMELTEK

Asztana FK (kazahsztáni)
Ludogorec Razgrad (bolgár)
Crvena zvezda (szerb)
Shkëndija (északmacedón)
AIK (svéd)
NEM KIEMELTEK
Suduva Marijampole (litván)
CFR Cluj (román)
FERENCVÁROS (magyar)
Nomme Kalju (észt)
Ararat-Armenia (örmény)

2. CSOPORT
KIEMELTEK

Celtic (skót)
Qarabag (azeri)
Sheriff Tiraspol (moldovai)
F91 Dudelange (luxemburgi)
Slovan Bratislava (szlovák)
NEM KIEMELTEK
FK Sarajevo
(bosnyák)
Valletta FC (máltai)
Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Partizani Tirana (albán)
Szaburtalo Tbiliszi (grúz)

3. CSOPORT
KIEMELTEK

BATE (fehérorosz)
Maribor (szlovén)
Rosenborg (norvég)
HJK (finn)
Dundalk (ír)
The New Saints (walesi)
NEM KIEMELTEK
Piast Gliwice (lengyel)
Valur Reykjavík (izlandi)
Linfield FC (északír)
HB Tórshavn (feröeri)
Riga FC (lett)
és az előselejtező egyetlen továbbjutója

A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐJÉNEK KULCSDÁTUMAI
Sorsolás 1. mérkőzés 2. mérkőzés
Előselejtező Június 11. Június 25. Június 28.
1. forduló Június 18. Július 9. és 10. Július 16. és 17.
2. forduló Június 19. Július 23. és 24. Július 30. és 31.
3. forduló Július 22. Augusztus 6. és 7. Augusztus 13.
Playoff Augusztus 5. Augusztus 20. és 21. Augusztus 27. és 28.
A csoportkör sorolása augusztus 29-én, első fordulója szeptember 17-én és 18-án lesz.

A TELJES BL-MEZŐNYT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik