BL: Valverdéék szerint nem véletlenül születtek az öngólok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 23:20
null
Edin Dzeko szerint sérült az egyenlőség elve a Camp Nouban (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Barcelona 4–1-re megverte a két öngólt is lövő AS Romát, ezzel nagyon közel került a továbbjutáshoz. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Jó eredményt értünk el, de nincs még lefutva a párharc – nyilatkozta a hazaiak vezetőedzője, Ernesto Valverde. – Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, ez a célunk. Most kellett pár nagy Marc-André ter Stegen-védés is, mert a Romának akadt pár nagy ziccere. Jó csapat a Roma, nem volt egyszerű megverni az olaszokat, nem volt könnyű átvinni a labdát az első, bennünket letámadó soron. Nagyszerű mérkőzés volt, és az öngólok is azért születtek, mert sokat támadtunk, majd azonnal visszatámadtunk. Ha nincs ott a labda az ellenfél tizenhatosán belül, akkor nincs öngól sem. Hogy az olaszok szerint nem kaptak meg két büntetőt? Mindenki a maga szemszögén keresztül látja a mérkőzést, mi is érdemeltünk volna párat. Sergio Busquets? Nemigen fog játszani a visszavágón, nincs erre szükség, mert most is csak fájdalomcsillapító injekciókkal tudott pályára lépni.”

„Jó mérkőzést vívtunk, talán ha nem kapunk gólt, még jobb lett volna, de jó eredménnyel utazunk Rómába így is. Sokan azt mondták korábban, hogy könnyedén nyerünk, de felnőtt hozzánk a Roma, amely sokkal védekezőbb szellemben játszott, mint azt vártuk, de így is nagyszerűen futballozott. Nem a szerencse miatt nyertünk, sok helyzetet kihagytunk, és sokszor volt a labda a tizenhatosukon belül. Minden trófeát meg akarunk nyerni ebben az idényben, amit csak lehet, és egyelőre úgy néz ki, nagyon jó szezonunk lesz!” – mondta a gólt is szerző Gerard Piqué.

„Mérgesen és örömmel ünnepeltem a gólomat, egyszerre, mert a Roma gólt szerzett idegenben, és a négy eggyel nyugodtabban mehetünk a visszavágóra, mint a három eggyel. Nagyon jó eredményt értünk el, főleg azért, ahogyan alakult a számunkra ez a mérkőzés, a különbség akár túlzónak is mondható. De négy vagy öt tiszta helyzetet is kihagytunk, és a kapusuk is jól teljesített, ám Marc-André ter Stegen is megmutatta, hogy a világ legjobb kapusainak egyike. Ha a Roma két öngólt rúgott, az csakis azért történhetett, mert gyorsan passzolgattunk a büntetőterületen belül, és hibára kényszerítettük őket. Ez nem csak a szerencséről szólt” – mondta az első idénybeli BL-gólját szerző Luis Suárez.

„A Barcelona éppen eléggé erős csapat, nem lett volna szüksége segítségre, de mi is, és a játékvezető is a katalánok segítségére siettünk – értékelt a római mester, Eusebio Di Francesco. – Remekül futballoztunk, de hibáink sokba kerültek, akkor sem panaszkodhattam a csapat hozzáállására, amikor három nullára vezetett az ellenfél. Nem is értjük, hogyan történhetett ez velünk. Pedig azt kértem a játékosaimtól, hogy kiegyensúlyozottan futballozzanak, mert száznyolcvan percig tart a párharc... Nem vagyunk ugyan tapasztalatlanok, de sokat kell még fejlődnünk ilyen értelemben is. A végeredmény az ellenfél tudását tekintve is túlzás, nagyon naivan és lassan játszottunk olykor, nem olvastuk a Barca futballját, helyzeteinket sem értékesítettük, lásd Diego Perotti és mások esetét. Sokkal pontosabbnak kell lennünk, mert a Barcelona kegyetlenül kihasználja a hibákat. Azt elmondhatom, hogy miattunk nem játszott jól az ellenfél, nem hagytuk, hogy birtokolja a labdát, csak éppen szokatlan gólokat kaptunk... Ha helyzetbe kerülsz a Camp Nouban, akkor azokat be kell rúgnod! A második félidőben elszántan küzdöttünk az idegenbeli találatért, amiért mérges lehetek, csak az, hogy rendre rossz döntéseket hoztunk a fontos pillanatokban. Mindenki csak Alissonról beszél, de az ellenfél kapusa fantasztikusan védett. Ha igazán nagy csapatot akarsz építeni, nagyszerű kapusra van szükséged!”

„Az első perctől kezdve azt játszottuk, amit máskor is szoktunk: letámadtuk az ellenfelet, még akkor is, ha tudtuk, ezúttal egy nagyon erős csapat ellen léptünk pályára – így a mérkőzés után a rómaiak gólját szerző Edin Dzeko. – Nagyon nagy különbség az egy négy, gyakorlatilag három öngólt lőttünk. A mérkőzés elején kapnunk kellett volna egy büntetőt, amely megváltoztatta volna a mérkőzést, függetlenül attól, hogy gólt szerzünk belőle vagy sem. De nem volt bátorsága megadni a játékvezetőnek a 11-est a Barcelona ellen a Camp Nouban, sérült az egyenlőség elve. A Barcelona erősebb, mint mi, ezt mi is tudjuk, a három egy oda az fair eredmény lett volna, de ennyi hibát nem lehet véteni a Barcelona ellen. A következő idényben is a BL-ben akarunk szerepelni, ezért az első négy csapat között akarunk végezni a Serie A-ban.”

„A játékvezető többször is hibázott, de ez nem lehet mentség a számunkra, mert mi is sokat hibáztunk. Keményebben kell dolgoznunk a jövőben, hogy még többet fejlődjünk, most fel kell emelnünk a fejünket, mert olyan csapattól kaptunk ki, amelyet lehetetlen felülmúlni” – vélekedett a római kapus, Alisson.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Barcelona (spanyol)–AS Roma (olasz) 4–1 (1–0)
Barcelona, Camp Nou, 90 106 néző. V: Makkelie (holland)
BARCELONA: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Umtiti, Alba – S. Roberto (A. Gomes, 83.), Rakitic, Busquets (Paulinho, 66.), Iniesta (D. Suárez, 85.) – Messi, L. Suárez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
ROMA: Alisson – B. Peres, Fazio, Manolasz, Kolarov – Pellegrini (Gonalons, 60.), De Rossi (Defrel, 77.), Strootman – Florenzi (El Shaarawy, 72.), Dzeko, Perotti. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
Gólszerzők: De Rossi 38. – öngól, Manolasz 55. – öngól, Piqué 59., L. Suárez 87., ill. Dzeko 80.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik