Az Atlético Madrid meg sem állna a BL-fináléig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 23:03
null
Lendületben: az Atlético elsöpörte a Milant (Fotó: Reuters)
Az Atlético Madrid a visszavágón is legyőzte az AC Milant, így kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A hazaiak Diego Costa góljával már nagyon korán megszerezték a vezetést, Kaká azonban egyenlíteni tudott. Arda Turan szerencsés góljával még a szünet előtt ismét előnyhöz jutottak a hazaiak, innen pedig már nem volt visszaút a Milan számára.

„Tudtam, hogy a Milan bonyolulttá teheti a mérkőzést. Jól kezdtük a találkozót, úgy nézett ki, első gólunk után kézben tartjuk a dolgokat, de hamar egyenlítettek. A második félidőben játékosaim már rendkívül jól futballoztak. Általában véve elégedett vagyok azzal a munkával, amit az utóbbi két és fél évben elvégeztünk. Most is csapatként futballoztunk, ez a legnagyobb erősségünk, ismerjük határainkat és erősségeinket egyaránt. Egyetértek azzal, hogy kissé kiengedtünk a vezetés után, tíz percig nem is támadtunk, de aztán beszéltem a csapattal a szünetben, mindenki visszanyerte nyugalmát. A második gólunk után már mindent jól csináltunk, nyomás alatt tartottuk őket, sok problémát okozva a Milannak. Az első mérkőzésen túl sok teret adtunk nekik, tanultunk belőle” – értékelt a madridiak mestere, Diego Simeone.

„Realistának kell lennünk, nem szabad sutba vágni a korábban elvégzett munka egészét. Demoralizáló vereséget szenvedtünk, csak néhány jó pillanatunk akadt, de nincs olyan, amit másként tudnék tenni" – szomorkodott az olaszok holland mestere, Clarence Seedorf a találkozó után.

„Mentálisan mindig küszködünk, ha hátrányba kerülünk egy meccsen – most is ez történt. Szinte azonnal gólt kaptunk, erre még tudtunk reagálni és egy időre át is vettük az irányítást, de aztán az Atlético megint betalált, ez volt a mélyütés, a játékosaim már nem tudtak innen felállni. A második félidőben az a küzdőszellem is hiányzott belőlünk, amilyen egy hasonló meccshez elengedhetetlen. Csalódott vagyok a játékunk miatt. Az öltözőben leültünk elemezni a szituációt a játékosokkal. A Bajnokok Ligája fontos célunk volt, mostantól marad nekünk a Serie A. A játékosok nagyon letörtek, az én feladatom, hogy felrázzam őket annak érdekében, hogy mindent kiadjanak magukból a szezon végéig” – folytatta Seedorf.

„Csapatként remekül teljesítettünk ma este – értékelt a mérkőzés után Diego Costa, az Atlético éke. – Közönségünk mindig sokat segít nekünk, ilyen játék után meg is érdemeljük a dicséretet. Jólesett a szurkolók szeretete. Nem szeretnénk kimondottan senkit sem ellenfélként a következő körre, itt már mindenki kemény dió. Élvezzük ki a sikert, aztán máris a bajnokságra kell koncentrálnunk."

„Edzőnk, Diego Simeone arra kért minket, hogy ne becsüljük alá a Milant csak azért, mert nem megy neki mostanában a Serie A-ban – így Filipe Luís, a madridiak védője. – Lőttek egy gólt idegenben nekünk, egyenlítettek, és ha ezután még egyszer betaláltak volna, ki is eshettünk volna. De helyettük Arda Turan lőtt gólt, és onnantól már végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést."

„Mindkét Milan elleni mérkőzésen jól teljesítettünk. Meglehet, voltak ma nehéz pillanataink az első félidő végén, de összességében mi vagyunk a jobbik csapat. Nagyszerű érzés a legjobb nyolc közé kerülni, a BL-ben bármely csapatot legyőzni nagy fegyvertény és öröm, és bár nem lesz könnyű, de a döntőbe akarunk jutni. Jelenleg nem foglalkozom a Real Madrid érdeklődésével, majd meglátjuk, mi lesz a sorsom. Két évig él még szerződésem a Chelsea-vel, az idény végén visszatérünk a dologra" – így a hazaiak kapusa, Thibaut Courtois.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Atlético Madrid (spanyol)–AC Milan (olasz) 4–1 (Diego Costa 3., 85., Arda Turan 40., Raúl García 70., ill. Kaká 27.)
Tj: az Atlético Madrid, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik