BL: Depayék összebalhéztak a szurkolókkal a meccs után – videó

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 08:21
null
Memphis Depay megpróbálta elvenni a transzparenst
Az Olympique Lyon kedden kétgólos hátrányból 2–2-es döntetlent játszott a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipziggal a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, így továbbjutott a legjobb tizenhat közé. A lefújást követően egy francia szurkoló az egyik Lyon-játékosra nézve sértő transzparenst mutatott fel, ami felbosszantotta Memphis Depayékat.

A Lyon a 82. percben a csapatkapitány Depay révén harcolta ki a továbbjutást. A holland futballistának nem mellesleg ez volt az ötödik gólja a BL mostani kiírásában, mind az öt találkozóján betalált az ősszel.

A mérkőzés végeztével az egyik hazai drukker egy lepedőt lebegtetett a pálya mellett, amelyre egy szamarat rajzoltak, valamint az állt rajta, „Marcelo, állj félre!”. Az üzenet a 32 esztendős brazil Marcelónak szólt, aki a 2017–2018-as idénytől játszik Lyonban. A keddi összecsapáson csereként beállva három percet játszott.

A szurkoló készítményét látván Depay mérges lett, s megpróbálta elvenni tőle a lepedőt, aztán kialakult némi csetepaté a játékosok és a drukkerek között.



„Roppant mérges vagyok. Nem játszottunk jól, de továbbjutottunk, mindent beleadtunk – idézi az RMC Sport Depayt.Mit várnak tőlünk, ha a szurkolók nem támogatják az egyik társunkat? Kinek van ideje erre? Az embereknek családjuk van, dolgoznak. Kinek van ideje festeni egy szamarat? Ha valakinek ez belefér az idejébe, kezdhetne többet is az életével. Leköptek minket. Sohasem láttam még ehhez hasonlót.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
G-CSOPORT
Olympique Lyon (francia)–RB Leipzig (német) 2–2
(Aouar 50., Depay 82., ill.Forsberg 9.11-esből, Werner 33.11-esből)
Benfica (portugál)–Zenit (orosz) 3–0(Cervi 47., Pizzi 58. – 11-esből, Azmun79. – öngól)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. RB Leipzig 6 3 2 1 10– 8 +2 11
2. Lyon 6 2 2 2 9– 8 +1 8
3. Benfica 6 2 1 3 10–11 –1 7
4. Zenit 6 2 1 3 7– 9 –2 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik