Az Atlético kétgólos hátrányból állt talpra a Juventus ellen (Fotó: AFP)

 

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Atlético Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 2–2 (Szavics 70., H. Herrera 90., ill. Cuadrado 48., Matuidi 65.)

PERCRŐL PERCRE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS, TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Tekintve, hogy a csoport két esélyese már az első félidőben összesorsoltatott, a két együttes egyelőre különösebb nyomás nélkül lépett pályára, és mindkettő megengedhette magának, hogy kellő energiát fordítson a támadásokra.

Nos, az első félidő nagyobb részében ez a hazaiaknak jött inkább össze: az Atlético játszott intenzívebben, de a madridiak játékába látványosan sok pontatlanság csúszott a tizenhatoshoz érve. Jellemző, hogy a szép szólóval kirukkoló és igen aktívan mozgó Joao Félix mellett a fejjátékával kitűnő José María Giménez megmozdulásai jelentették a legtöbb veszélyt, az egyik fejese alig szállt kapu fölé. 

A második félidő is úgy kezdődött, hogy Leonardo Bonuccinak kétszer kellett mesterien közbelépnie, hogy megakadályozza a hazai helyzetet, sőt, a második után a középhátvéd kiválóan indította külsővel Gonzalo Higuaínt. Az argentin ügyesen megvárta és jól találta meg a második hullámban érkező Juan Cuadradót, a kolumbiai pedig 12 méterről, egy csel után védhetetlenül csavart a jobb felső sarokba, így a 48. percben előnybe került a vendégcsapat. 0–1

Az Atlético Giménez révén – az uruguayi ekkor már lábbal veszélyeztetett – egyenlíthetett volna, ehelyett egy tökéletes Juve-kontra Alex Sandro remekbe szabott beadásával és Blaise Matuidi fejesével a Juve lábába adta a meccset a 65 percben. 0–2

Gyorsan jött viszont a szépítés, amikor Koke felívelését követően a pillanatokkal korábban pályára lépett Rodrigo Bentancurral szemben Giménez fejpárbajt nyert, és középen egyedül érkezett a középhátvédtárs, Sztefan Szavics, aki gólra váltotta a helyzetet. 1–2

A torinói együttes egy újabb veszélyes kontrával akár eldönthette volna a mérkőzést, ám a hazaiak előtt is akadt lehetőség (meg „eredménytelen” VAR-os szituáció) Diego Costa révén, és az utolsó percekre sikerült is átvenniük az irányítást. A nyomást pedig nem bírta ki a Juventus: a 90. percben a csereember Héctor Herrera egy szöglet után a bal alsóba fejelt. Cristiano Ronaldo még kis híján megnyerte a meccset a Juvénak a 95. percben, de az Atlético végül is pontot mentett kétgólos hátrányból. Talán így volt igazságos: Atlético Madrid–Juventus 2–2.

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Bayer Leverkusen (német)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–2 (Höwedes 25. – öngól, ill. Krychowiak 16., Barinov 37.)

A csoport másik mérkőzésén Grzegorz Krychowiak góljával hamar vezetést szerzett a Lokomotiv Moszkva Németországban. Tíz perccel később Benedikt Höwedes öngóljával egyenlített a Bayer Leverkusen, a szünetre azonban egy óriási kapushibát kihasználva mégis az oroszok mehettek előnnyel: Lukás Hrádecky „gólpassza” után Dmitrij Barinov lőtt estében az üres kapuba.

A fordulás után fölényben játszott a német együttes, újabb gól azonban már nem született, így a Lokomotiv Moszkva 2–1-re nyert idegenben.