BL: Cristiano Ronaldo egy halálos orgyilkos – véli Buffon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 10:30
null
A júniusi BL-döntőben a Real Madrid 4–1-re legyőzte a Juventust – most mire mennek a felek? (Fotó: AFP)
A Juventus klasszis kapusa, Gianluigi Buffon csapata BL-negyeddöntője előtt arról beszélt, hogy a Real Madrid nem legyőzhetetlen csapat, Cristiano Ronaldót pedig „orgyilkosnak” nevezte.

 

Ez lesz a két csapat 20. összecsapása az UEFA égisze alatt, a cardiffi döntővel a mérleg pici a Real felé billen, a madridiak kilencszer nyertek – köztük a két BL-fináléval –, két döntetlen mellett nyolc Juventus-siker született, a gólkülönbség 22–22. Érdekesség viszont, hogy a kieséses szakasz korábbi fázisaiban inkább a „zebrák” akarata érvényesült, 1962-ben és 1987-ben a Real jutott tovább, azóta 1996-ban, 2003-ban, 2005-ben és 2015-ben is a Juventus.

„A Real Madrid az egész sorozat favoritja, erősebb, mint mi, ugyanakkor egyik csapat sem legyőzhetetlen – mondta Gianluigi Buffon a Marcának. – Természetesen nagyon nehéz legyőzni a madridiakat, de muszáj megpróbálnunk, mert a Juventus hasonlóan nagyszerű klub, amely sorra nyeri a címeket. Muszáj minden tapasztalatunkat bevetnünk a továbbjutás érdekében.”

„Teljes csodálattal adózom Cristiano Ronaldo előtt. Nagyszerűen alakította át a játékát, ami nagy intelligenciára vall és rendkívül csodálom ezért. Megváltoztatta a pozícióját, nem használ már annyi energiát, mint korábban, de még mindig igazán halálos a kapu előtt, egy orgyilkos!” – tette hozzá a kiváló kapus.

A torinóiak négy éven belül harmadszor juthatnak be a legjobb négy közé, de Massimiliano Allegri egyelőre ezzel nem foglalkozik.

„A Juve ebben az idényben is valami fontosat hajthat végre, de egyelőre nem értünk el semmit, mert nem nyertük még meg a bajnokságot, a kupát sem, ahogyan a Bajnokok Ligáját sem. Három fronton küzdünk, próbálunk a lehető legtöbbet nyerni” – mondta a tréner az első felvonás előtt.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a Juventus–Real Madrid BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A negyeddöntőben már a legerősebb csapatok és a végső esélyesek jönnek szembe. Itt van a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern München vagy a Manchester City, ők mind esélyesek rá, hogy felemeljék végül a trófeát. Mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy elérhessünk a sorozat végéig – tette hozzá Allegri, akit arról is faggattak, hogy mi romlott el a cardiffi döntő második félidejében.Nem néztem meg a srácokkal sokszor a meccset. Nem kell minden meccset visszanézni. 2–1-nél kiszálltunk a meccsből, nem technikai, hanem mentális hibákat követtünk el. Ha kicsit higgadtabbak vagyunk, újra meccsben lehettünk volna.”

A Realnál mindenesetre még véletlenül sem becsülik le az olasz rekordbajnokot.

„Pozitívnak vélem, hogy az ellenfelünk jó véleménnyel van rólunk. Ez azt jelenti, hogy nagyon tisztel minket, és mi is nagyon tiszteljük a Juventust, amely nagyszerű csapat, kiváló játékosokkal, úgyhogy a tisztelet kölcsönös” – vélekedett Luka Modric.

A negyeddöntő csúcspárharcára készülő „királyi gárda” az elmúlt 11 fellépéséből tízet megnyert, csak az Espanyoltól Cristiano Ronaldo nélkül elszenvedett vereség rontja az összképet. A portugál sztár a Las Palmas elleni meccsen is pihent, ezt azonban ezzel együtt könnyedén nyerte meg a csapata (3–0). CR szenzációs formában várja a csatát, a legutóbbi nyolc tétmérkőzésén betalált a Realban (összesen 17-szer!), a legutóbbi 11 fellépésén pedig 21 gólt szerzett. A Juventus védelme a hétvégéig hosszú időn át hibátlanul zárt az olasz fronton: tíz bajnokin és három Coppa-meccsen húzta le a rolót a gárda kapusa, de azért a Milan elleni bajnokin látszottak kisebb rések a pajzson.

„Nagyon magabiztos, még én sem tudom, hány gólt szerzett. Nagyon fontos, hogy ilyen jó formában van, vele nagyobb az esélyünk – mondta Modric Ronaldóval kapcsolatban, majd a hétvégén duplázó Bale-re is kitért: – Nehéz szezonja van a sérülések miatt, de most jó formában van. Tudjuk, hogy jó teljesítményt várhatunk tőle, mind tisztában vagyunk a képességeivel.”

AZ EDDIGI JUVE–REAL PÁRHARCOK
1961–1962, BEK, NEGYEDDÖNTŐ – REAL MADRID

Juventus–Real Madrid 0–1
Real Madrid–Juventus 0–1
Real Madrid–Juventus 3–1 (Párizs)

1986–1987, BEK, 2. FORDULÓ – REAL MADRID
Real Madrid–Juventus 1–0
Juventus–Real Madrid 1–0 – 11-esekkel: 1–3

1995–1996, BL, NEGYEDDÖNTŐ – JUVENTUS
Real Madrid–Juventus 1–0
Juventus–Real Madrid 2–0

1997–1998, BL, DÖNTŐ – REAL MADRID
Juventus–Real Madrid 0–1 (Amszterdam)

2002–2003, BL, ELŐDÖNTŐ – JUVENTUS
Real Madrid–Juventus 2–1
Juventus–Real Madrid 3–1

2004–2005, BL, NYOLCADDÖNTŐ – JUVENTUS
Real Madrid–Juventus 1–0
Juventus–Real Madrid 2–0 – hosszabbítás után

2008–2009, BL, CSOPORTKÖR
Juventus–Real Madrid 2–1
Real Madrid–Juventus 0–2

2013–2014, BL, CSOPORTKÖR
Real Madrid–Juventus 2–1
Juventus–Real Madrid 2–2

2014–2015, BL, ELŐDÖNTŐ – JUVENTUS
Juventus–Real Madrid 2–1
Real Madrid–Juventus 1–1

2016–2017, BL, DÖNTŐ – REAL MADRID
Juventus–Real Madrid 1–4 (Cardiff)

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
20.45:
Sevilla (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1)
20.45: Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport)
SZERDA
20.45: FC Barcelona (spanyol)–AS Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)
20.45: Liverpool (angol)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik