BL: Cavani túlgondolja a dolgokat; néha jó a vereség – Tuchel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 21:02
null
Tuchel nem aggódik Cavani gólképtelensége miatt (Fotó: AFP)
Thomas Tuchel gólt kívánt a volt csapata ellen készülő Edinson Cavaninak, s azt is elárulta, inspirálónak találta a Carlo Ancelotti irányítása mellett 2003-ban és 2007-ben is Bajnokok Ligáját nyerő Milan futballját. A labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik csoportkörében az Ancelotti vezette Napoli vár a Paris Saint-Germainre.

 

„Néha jól jön egy vereség – sokat lehet tanulni belőle” – jelentette ki Thomas Tuchel, a Paris Saint-Germain vezetőedzője a Liverpooltól elszenvedett, első körös vereségről. A párizsi együttes azóta, bundagyanús mérkőzésen 6–1-re megverte a Crvena zvezdát, így a csoport rangadójára készülhet a négypontos Napoli ellen.

„Mostanra sokkal szervezettebbek lettünk, mind támadásban, mind védekezésben. Meg van bennünk a kellő lendület, amit tovább is kell vinnünk. Nagyon nehéz hónap vár ránk, kétszer játsszunk a Napolival, a bajnokságban pedig a Marseille, a Lille és a Monaco vár majd ránk, úgyhogy a legjobb formánkra van szükség” – tekintett előre a német mester.

Tuchel elárulta, a szerdai ellenfél kispadján ülő Carlo Ancelotti kétezres évekbeli Milanja inspirálta saját edzői felfogásában.

„Carlo nagyszerű játékos volt a Milanban, majd pedig legalább olyan jó edző. Egészen rendkívüli csapatot vezetett sikerre – lenyűgöző támadójátékkal. Azt a csapatot figyelni mindig inspiráló volt.”

A PSG trénere beszélt Edinson Cavaniról is, aki korábbi klubja ellen készül: 138 tétmérkőzésen 104 gólt szerzett a Napoliban, mielőtt 2013 nyarán Párizsba igazolt. Az uruguayi támadó ugyanakkor októberben még nem talált be az ellenfelek kapujába – legalábbis klubszinten.

„Érezhetően frusztrált volt, amiért a Lyon ellen őt hoztam le emberhátrányban, majd Amiens ellen sem lőtt gólt. Igazi kilences, még szép, hogy zavarja. Edi rendkívül fontos tagja a csapatnak, de néha túlgörcsöli, túl sokat gondolkodik azon, mikor jön a következő találata már. Képes kimagaslóan védekezni és támadni, egy feladata van, ugyanúgy dolgozni, mint eddig és minden rendben lesz. Nyilván különleges mérkőzés vár rá, remélem, hogy képes lesz gólt szerezni a volt csapata ellen” – fogalmazott Tuchel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik