BL: Camp Nou előtt - ilyen meccsről álmodott Courtois

Vágólapra másolva!
2014.03.31. 18:12
null
Csupa móka és kacagás az Atlético eddigi szezonja, a keddi BL-meccsen azonban alighanem vért kell izzadniuk a jó eredményért (Fotó: Reuters)
A Barcelona vendégeként lép pályára kedden az Atlético Madrid labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A fővárosiak kapusa, Thibaut Courtois úgy emlékszik: gyerekként, még a tévé előtt ülve pont olyan mérkőzésekre vágyott, mint amilyen holnap rá is vár a Camp Nouban.

 

„Amikor fiatalként egy ilyen meccset nézel a tévében, az az álmod, hogy hasonlón léphessél pályára te is – mondta az Atlético belga légiósa. – A negyeddöntő az már nagyon közel van a végállomáshoz, viszont a döntő még nagyon messze van. A Camp Nouban pályára lépni mindig különleges, remélem, olyan eredményt érünk el, ami bizakodásra ad okot a hazai visszavágóra.”

A kapus szerint ez lehet az ő idegenbeli győzelmük, de döntetlennél sem lenne szomorú, míg egygólos, 2–1-es vereségnél is adott lenne számukra a reális esély a hátrány ledolgozására, és a továbbjutás kiharcolására.

„Persze a legjobb az lenne, ha győznénk, mint Milánóban a nyolcaddöntő első mérkőzésén.”

Courtois megerősítette azt az újságírói kérdést, miszerint nem véletlen a szezon három döntetlenje a Barcelona ellen – kettő az augusztusi honi Szuperkupában, majd bajnokin a Vicente Calderón Stadionban –, csapata felnőtt a Barcelonához.

„Mindhárom mérkőzés kemény volt, kevés helyzettel, egy-egy góllal. Fizikailag óriási igénybevétel vár ránk, de felkészültünk a feladatra. Aztán majd meglátjuk, mi történik.”

Az Atlético a spanyol bajnokságban pontelőnnyel áll a tabella élén a második helyen lévő Barcelona előtt, ráadásul még a BL-ben is versenyben van. De vajon meddig juthat a két sorozatban? A kapus nem néz ennyire előre, egyelőre a keddi találkozónál tovább ezért nem is tekint. A BL-ben próbálnak minél tovább versenyben maradni, és bár a Barcelonát tartja a párharc esélyesének, a futballban bármi megtörténhet.

„Itt vagyunk a legjobb nyolc csapat között, ahol mindenki képes legyőzni a másikat.”

A keddi találkozón erős barcelonai kezdésre számít, szerinte a házigazdák nagy erőket mozgósítanak majd a gyors vezetésért. De abban is biztos, hogy utána sem állnak le, hiszen tisztában vannak azzal: az Atlético milyen erős a Calderónban

„Jól szervezett, fegyelmezetten összezáró védelemre lesz szükségünk, és kontrából egy gólt kellene szereznünk. Ez nehéz feladat lesz, kemény munka vár ránk, remélem, képesek leszünk fizikailag kilencven percen keresztül felvenni a harcot.”

A Barcelona–Atlético Madrid párharc a negyeddöntő egyik érdekes leosztása. Ráadásul mindkét gárdát argentin tréner dirigálja. A fővárosiak karizmatikus szakvezetője, Diego Simeone szerint az argentin futball egészének jó, hogy az elődöntőben egyikőjük biztos ott lesz.

„Határozottan – válaszolta Diego Simeone már arra az újságírói kérdésre, hogy Diego Costa ugyanazt jelenti-e csapatának, az Atlético Madridnak, mint Lionel Messi a Barcelonának. – Cristiano Ronaldo is az a szint, mint Messi vagy Diego Costa, mindegyiküknek teljesen egyedi a stílusa, de mindannyian komplett futballisták. Eljött az ideje, hogy ketten most szembenézzenek egymással egy nagy pillanatban. Diego napról napra jobb lesz, Messi pedig bebizonyíthatja, hogy milyen jó formában van két hónappal a világbajnokság előtt."

A dél-amerikai tréner emlékeztetett arra, hogy valóban háromszor játszottak döntetlen a szezonban a Barcelonával, de ebből kétszer otthon léphettek pályára, legutóbbi, bajnoki randevújukon pedig Messi majd' kéthónapos kihagyás után tért vissza övéihez. Ellenben most a legerősebb Barcelonával kell megütközniük. De vajon mennyi esélyt ad maguknak a továbbjutásra? Bár aligha szorul rá, mégis egyik játékosának, Gabinak a véleményét idézte meg válaszként.

„Ha azt mondjuk, hogy mi vagyunk az esélyesek, akkor beképzeltnek látszunk. Ha azt mondjuk, hogy esélytelenek vagyunk, akkor csökkentjük a saját győzelmi esélyünket. Ez egy remek párharc lesz, amelyben nagyon fontos az első meccs eredménye."

Az Atlético nemcsak versenyben van a bajnoki címért, hanem éllovasként a 31. fordulót követően maga mögött tudja tartani a spanyol liga két nagycsapatát, az anyagiak tekintetében lehetetlent nem nagyon ismerő Barcelonát és a Real Madridot. Ezek szerint a pénz mégsem minden a labdarúgásban?

„Majd meglátjuk, hol leszünk a bajnokság végén. Túl sok forduló van még hátra, huszonegy pont az rengeteg, de sokat beszélünk a bajnokságról."

Diego Simeone nem fedte fel kártyáit, csak kedden délben dönt majd a kezdőről, a csapat és a személyre szabott taktikáról. Sok változtatásra azonban saját bevallása szerint nem készül, így közel azonos játékot várhatunk majd az Atléticótól, mint a közelmúltban. Persze, ez aligha véletlen, olajozott szerkezetként működnek a madridiak, máskülönben aligha tartanának itt.

Spanyol házimeccsen ezúttal német játékvezető kezében lesz az irányítás – név szerint Felix Brychében –, az argentin mester úgy készül, hogy ebből aligha húz hasznot bármely fél, különben is, inkább a katalánokra gondol. Például Andrés Iniestára…

„Szerintem ő a legjobb. Egy rendkívüli játékos, elképesztő tehetséggel, meglátásokkal és reakcióval, ráadásul több poszton is képes kiemelkedő teljesítményre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik