BL, C-csoport: a Chelsea hat gólig meg sem állt

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 22:37
null
Ibrahim Sehic hiába nyújtózkodott Zappacosta góljánál (Fotó: AFP)
A Chelsea labdarúgócsapata 6–0-ra nyert hazai pályán a Qarabag ellen, míg a Roma gól nélküli döntetlent játszott az Atlético Madriddal a Bajnokok Ligája C-csoportjában.

CHELSEA–QARABAG

A Qarabag csoportkörbe jutása már önmagában tündérmesének számított, amely (egyelőre) nem folytatódott. Az szinte garantálható volt, hogy a Chelsea beveszi ellenfele kapuját, az ezt megelőző 24 hazai BL-csoportmeccsén ugyanis mindig így tett. Most sem volt másképp, Pedro már az 5. percben folytatta ezt a sorozatot, míg a 30. percben a nyáron igazolt Davide Zappacosta lőtt nagy gólt. Zappacosta lett a Bajnokok Ligája történetének századik olasz gólszerzője, nem számítva az öngólokat. A korábbi torinói jobbhátvéd egyébként Thibaut Courtois-tól kapta a labdát, ezzel a belga lett majdnem öt év után az első kapus a BL-ben, aki gólpasszt adott (2012 novemberének ez Fraser Forsternek sikerült a Celtic színeiben).

Ha a vendégek azt hitték, a londoniak a második félidőben visszavesznek a tempóból, tévedtek. Szűk fél órán belül négyszer vették még be a Qarabag kapuját. Sorrendben César Azpilicueta, Tiemoué Bakayoko, Michy Batshuayi és Maksim Medvedev talált be, utóbbi a saját kapujába talált.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT
Chelsea (angol)–Qarabag (azeri) 6–0
(Pedro 5., Zappacosta 30., Azpilicueta 55., Bakayoko 71., Batshuayi 76., Medvedev 82. – öngól)

AS ROMA–ATLÉTICO MADRID
Az első félidőben az Atlético Madrid játszott veszélyesebben, volt, hogy Kosztasz Manolasznak a gólvonalról kellett mentenie. A Roma is eljutott az ellenfél kapujáig, ám annak eltalálásával nagy gondjai voltak.

Az Atlético a második játékrészben egyértelműen uralta a játékot, de hiába nőtt a rómaiak fölé, nem bírt a „farkasok” kapusával. A brazil Alisson kilenc védést mutatott be – több ezek közül bravúros volt –, ezzel ebben a mutatóban az élen végzett a nyitó játéknapon.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT

AS Roma (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik