BL: Buffon hamarosan meggondolja magát – Del Piero

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 13:08
null
Rengeteget ünnepeltek együtt, de most nem ért egyet Del Piero (balra) a kapussal.
A szerda esti drámai Bajnokok Ligája-negyeddöntő után, melynek végén a Real Madrid a 93. percben kapott büntetővel ejtette ki a háromgólos hátrányát eltüntető Juventust, egyre sokasodnak a vélemények. Most éppen a Juventus legendája, Alessandro Del Piero formált véleményt a történtekről – jelesül az olasz klub másik legendája, Gianluigi Buffon nyilatkozatáról.

A szerda este minden valószínűség szerint pályafutása utolsó BL-meccsén szereplő Buffont igencsak felháborította, hogy Michael Oliver játékvezető a 93. percben büntetőt ítélt csapata ellen, s a kapujából kirontva hevesen gesztikulálva kérte számon az angol bírót, aki kiállította a veterán kapust.

Buffon szerint nem volt jogos a meccs végi büntető, mert a szabálytalanság a tizede volt annak, ami miatt 11-esnek kellett volna következnie, pláne azok után, hogy az első mérkőzésen ők sem kaptak meg egy büntetőt a ráadásban. „Ennek a bírónak a szíve helyén egy szemeteszsák van. Egy emberi hiba miatt dugába dőltek az álmaink" – mérgelődött.

Erre reagált a kapushoz hasonlóan a 2006-os világbajnokságot megnyerő olasz válogatott tagja, Alessandro Del Piero, aki nem érti egykori csapattársát.

„Amikor Gigi a játékvezetőről beszélt... Őszintén szólva nehezen tudom megérteni, hogy miért kell ilyeneket mondani – kezdte Del Piero. – Nem értem, miért kell az első mérkőzésről beszélni, amikor az már a múlt, megtörtént, lezárult.”

„A labdarúgás már csak ilyen, mindig az adott pillanatot kell elemezned, arról kell beszélni, hogy az most akkor számodra jó, vagy rossz. Biztos vagyok benne, hogy néhány napon belül már másképp fogja gondolni, amit a játékvezetőről mondott, sőt más dolgokat is fog mondani a bíróról” – fogalmazott a pályafutását 2014-ben befejező kiváló támadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik