BL, B-csoport: „fejnehéz” Bayern, a PSG feltartóztathatatlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 22:39
null
A PSG támadói ezúttal is kitettek magukért: Mbappé, Cavani és Neymar is betalált (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjának harmadik fordulójában a Bayern München és a PSG is érvényesítette a papírformát: előbbi a Celticet győzte le hazai pályán, utóbbi az Anderlecht otthonában nyert könnyedén.

ANDERLECHT–PSG

Favoritként érkezett a PSG a csoportban utolsó és még gólt sem szerző Anderlecht otthonába, a vendégek vezető góljára nem is kellett sokat várni. A harmadik percben Marco Verratti ugratta ki a tizenhatoson belül Kylian Mbappét, aki pedig éles szögből, a kapus lábai között lőtt a kapu közepébe. A 18 éves csatár tinédzserként már nyolc gólnál jár a Bajnokok Ligájában, amivel rekorder. (0–1)

Nem sokkal később egyenlíthetett volna a házigazda, Marquinhos rossz felszabadítása után pattogott a labda a tizenhatoson belül, de Sven Kums nem tudta eltalálni a franciák kapuját. A belgák már korán és agresszíven letámadták a párizsiakat, akik így nehézkesen tudtak támadásokat építeni. Az Anderlecht beadásokkal próbálkozott, ám gólt nem sikerült szereznie, az időnként veszélyes helyzeteiből sem. Nem úgy a PSG-nek...

A 44. percben Mbappé ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett: Neymar kőkemény lövését még kiütötte Matz Sels, a kipattanót a fiatal klasszis középre fejelte, az érkező Edinson Cavani pedig közelről a hálóba stukkolt. Az uruguayi támadó csapatának sorozatban a hetedik Bajnokok Ligája-meccsén is betalált, ezzel ő is csúcstartó lett. (0–2)

A második játékrészben sem tudott közelebb zárkózni az Anderlecht, sőt, a 66. percben újabb gólt kapott. Szabadrúgáshoz jutott a PSG 20 méterre a kaputól a bal oldalon, Neymar állt oda, és a sorfal alatt a hálóba lőtt – meglepte a kapuvédőt a brazil, ráadásul a labda talán még meg is pattant egy lábon. (0–3)

A csereként beálló Ángel Di María állította be a végeredményt a 88. percben: egy becsúszó hazai védőről került elé a labda a támadóharmadban, az argentin válogatott középpályás begyalogolt vele a tizenhatoson belülre, majd tizenegy méterről átemelte a kapujából kirontó kapust. A PSG magabiztosan, a helyzeteivel jól sáfárkodva nyert Brüsszelben, így továbbra is százszázalékos a Bajnokok Ligájában, ráadásul még gólt sem kapott. (0–4)

BAYERN MÜNCHEN–CELTIC

Első Bajnokok Ligája-mérkőzését játszotta a Bayern München Jupp Heynckes visszatérése óta – legutóbb a megnyert 2013-as döntőben irányította a sorozatban a csapatot a rutinos tréner. A csordulásig megtelt Allianz Arénában egy jól játszó Bayernt láthatott a 70 ezer szurkoló, a 17. percben meg is szerezte a vezetést a házigazda. Joshua Kimmich adott középre a jobb oldalról, az érkező Robert Lewandowski fejesét még hárította Craig Gordon, a kipattanót azonban közvetlen közelről a hálóba bombázta Thomas Müller. (1–0)

Joshua Kimmich kulcsszerepet játszott a Bayern győzelmében (Fotó: AFP)
Joshua Kimmich kulcsszerepet játszott a Bayern győzelmében (Fotó: AFP)

Negyedórát sem kellett várni a bajorok második találatára: Kingsley Coman a bal oldalról, az alapvonalról kanalazta középre a labdát, és az érkező Kimmich a tizenegyespontnál senkitől sem zavartatva fejelhetett a kapu jobb oldalába. A szünetben így kétgólos előnyben voltak a hazaiak. (2–0)

A fordulás után is tovább támadott a Bayern München, aminek az 51. percben meglett az eredménye. A Celtic védői nem tanulták meg a leckét: Arjen Robben szögletére Mats Hummels érkezett a tizenegyespontnál (ahogy a második gólnál Kimmich), és ő is a kapu jobb oldalába bólintott. Ezzel el is döntötte a találkozót a házigazda. (3–0)

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

B-CSOPORT
Anderlecht–Paris Saint-Germain 0–4 (Mbappé 3., Cavani 44., Neymar 66., Di María 88.)
Bayern München–Celtic 3–0 (Müller 17., Kimmich 29., Hummels 51.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG 3 3 0 0 12–0 +12 9
2. Bayern München 3 2 0 1 6–3 +3 6
3. Celtic 3 1 0 2 3–8 –5 3
4. Anderlecht 3 0 0 3 0–10 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik