BL: Azt hiszem, meccsenként húsz kapura lövésre számíthatok – Dibusz

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 19:13
null
Dibusz Dénes szerint jó teszt lesz az FTC számára a csoportkör (Fotó: Szabó Miklós)
Mint megírtuk, a Ferencváros a G-csoportba került a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a selejtezőből feljutó magyar bajnokcsapat ellenfele a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev lesz. Az esemény után Botka Endre mellett Dibusz Dénes, valamint Szergej Kuznyecov, a zöld-fehérek korábbi játékosa is reagált a történtekre.

 

Botka Endre, a Ferencváros védője bízik benne, hogy meglehet a harmadik hely a négyesben.

„Egyszerűen hihetetlen, hogy minden idők talán két legjobb játékosa ellen is pályára léphetünk, minden futballistának az az álma, hogy ilyen meccseket játszhasson! Ennek ellenére bízom benne, hogy a harmadik helyet elcsíphetjük, de ezt csak halkan mondom. A nézők miatt a hazai meccseket várom jobban, de az idegenbeli találkozók is csodás élmények lesznek, hiszen olyan stadionokban léphetünk pályára, amelyekben eddig leginkább csak látogatóként lehettünk jelen.”

Dibusz Dénes szerint jó teszt lesz az alakulat számára a csoportkör.

„Nagyon nehéz választani, melyik csapatot és világsztárt várom a legjobban, mindegyik meccs hatalmas élmény lesz. Kíváncsian várom, mire leszünk ellenük képesek, nagyon jó teszt lesz számunkra, bízom benne, hogy megálljuk a helyünket. Azt hiszem, meccsenként húsz kapura lövésre számíthatok, biztos, hogy folyamatos nyomás alatt lesz a a kapunk, de igyekszünk a legjobban felkészülni. Nagyszerű, hogy nézők előtt fogadhatjuk ezeket a csapatokat, megérdemlik a szurkolóink, hogy láthassák.”

Szergej Kuznyecov, az 1995-ben BL-csoportkörös FTC hátvédje úgy véli, a zöld-fehérek most felmérhetik, mekkora a különbség az elit és a középmezőny között.

„Ugyanabban a helyzetben van a csapat, mint huszonöt évvel ezelőtt. Akkor is Európa két legjobb együttesét hoztuk el Budapestre, hiszen a spanyol Real Madrid, valamint a holland Ajax külön klasszist képviselt. Most itt lesz a Juventus és az FC Barcelona, ráadásként pedig a Dinamo Kijev is, amely ellen – úgy érzem – lehet keresnivalója a Fradinak. Nagy lehetőség előtt áll a klub, felmérheti, hogy mekkora a távolság az elit és a középmezőny között, megtapasztalhatja, hova lehet még fejlődni az európai futballban. Természetesen én is örülök a nagy csapatok érkezésének, orosz nemzetiségű, ukrán-magyar állampolgárként pedig annak különösen, hogy a Dinamo Kijev is az ellenfeleink között szerepel.”

Somália a fradi.hu-nak elárulta, még most sem találja a szavakat.

„Nem hiszem el és nem találom a szavakat. Ezek voltak az első gondolataim, amikor megláttam a sorsolást. A Barcelona volt az egyik álmom, de ettől függetlenül számomra az a legfontosabb, hogy a sztárok elleni is kihozzam magamból a maximumot a pályán. Hogy a Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo elleni párharcot várom-e jobban? Legyen mindkettő.”

BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021

A CSOPORTKÖR JÁTÉKNAPJAI
1. forduló:október 20. és 21.
2. forduló: október 27. és 28.
3. forduló: november 3. és 4.
4. forduló: november 24. és 25.
5. forduló: december 1. és 2.
6. forduló: december 8. és 9.

A pontos menetrendet pénteken, az Európa-liga csoportkörének sorsolása után teszik közzé.

A 2020–2021-ES BL-IDÉNY CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT D-CSOPORT
Bayern München Real Madrid Porto Liverpool
Atlético Madrid Sahtar Doneck Manchester City Ajax
Salzburg Internazionale Olympiakosz Atalanta
Lokomotiv Moszkva Borussia Mönchengladbach Olympique Marseille Midtjylland
E-CSOPORT F-CSOPORT G-CSOPORT H-CSOPORT
Sevilla Zenit Juventus Paris Saint-Germain
Chelsea Borussia Dortmund Barcelona Manchester United
FK Krasznodar Lazio Dinamo Kijev RB Leipzig
Rennes FC Bruges FERENCVÁROS Istanbul Basaksehir
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik