BL: Azért hozott a Juve, hogy segítsek az ilyen meccseken – C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.13. 00:23
null
Ronaldo gólöröme mintha emlékeztetne egy másik gólörömre… (Fotó: AFP)
A Juventus 3–0-s hazai győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé, 3–2-es összesítéssel búcsúztatva az Atlético Madridot. Teljesen megfordultak az első mérkőzésen látottak: most a Juve tartotta végig kézben a találkozót, az Atléticónak szinte esélye sem volt jó eredmény elérésére. A felek egyetértettek abban, hogy a torinói csapat megérdemelten került a negyeddöntőbe – még a döntő tizenegyes körül sem volt igazán nagy vita.

A Juventus a 2005–2006-os idény óta először fordított meg BL-párharcot az első mérkőzés elvesztése után, Cristiano Ronaldo három góllal írt újabb fejezetet az elitliga históriájába, az Atlético Madrid pedig hiába volt nyeregben az első meccs után, tulajdonképpen simán kiesett – az biztos így, hogy nem lesz ott a „házigazda” a 2019-es BL-fináléban.

„Különleges este volt, de nem miattam, hanem a csapat miatt. Amit ma mutattunk, az a bajnokok mentalitása volt – nagyon büszke vagyok mindenkire. Erre a hozzáállásra van szükség a Bajnokok Ligájában! Mágikus volt ez a találkozó, és lehet, azért hozott engem ide a Juve, hogy segítsek az ehhez hasonló pillanatokban. Nagyon jó ellenfelet győztünk le, igen erős gárdával szemben vívtuk ki a továbbjutást, megérdemelten – a továbbiakon még korai gondolkodni. Csak lépésről lépésre haladjunk, ne beszéljünk még a döntőről” – értékelt a Sky Sport Italiának Cristiano Ronaldo, aki ezen az összecsapáson átlépte a 125 gólos határt az európai kupákban, és már másodszor végezte ki triplával az Atléticót.

Nem először hajtott végre hasonló bravúrt a portugál világklasszis: a 2015–2016-os Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Wolfsburg ellen sodródott a kiesés szélére a Real Madrid (2–0-s vereség idegenben), aztán jött a visszavágó, három Ronaldo-találat és a továbbjutást érő, 3–0-s siker.

„Pontosan úgy futballoztunk, ahogy kellett. Gyorsan, technikásan, agresszívan, precízen. Madridban nem voltunk elég agresszívak, ám ma este a megfelelő hozzáállással léptünk pályára. Úgy támadtunk folyamatosan, hogy nem borult fel egyszer sem az egyensúly a pályán. Óriási előrelépés volt a mai a teljesítményünket tekintve. Spinazzola remekelt a bal szélen, csakúgy, mint Bernardeschi, de minden csapattagra szükség volt ahhoz, hogy így játsszunk. Emre Can segítette a labdakihozatalokat a védelemből és az építkezést a középpályán, kulcsszerepe volt abban, hogy Spinazzola és Joao Cancelo szabadon játszhasson a széleken. Nagy elégtétel ez a mérkőzés a szurkolóknak, a klubnak, maguknak a futballistáknak. Most fókuszt váltunk a Serie A-ra, mindent megteszünk, hogy minél előbb megszerezzük a bajnoki címhez szükséges pontokat, és aztán gondolunk ismét a Bajnokok Ligájára” – vélekedett Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője, aki alighanem az idénybeli legjobb produkciót látta csapatától.

A vendégek – jobb híján – kénytelenek voltak elismerni a Juventus győzelmének és továbbjutásának jogos voltát, még a harmadik gól előtti tizenegyest sem reklamálták.

„Nem játszottuk azt, amit szerettük volna, nem játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna. Pocsék este volt, egyszerűen megkönnyítettük a Juventus dolgát. Nagyon csalódottak vagyunk mindannyian. Egyszerűen nem futballoztunk. Én vagyok az első, aki elismeri: nem tettem eleget a pályán. Nem volt jó a tempó, amiben játszottunk, a Juve minden tekintetben fölénk nőtt. Miután megnyertük az első meccset kettő nullára, most egy szavunk sem lehet. Arra emlékeztet, amikor a Bayernnel küzdöttünk, akkor viszont sikerült változtatnunk, most pedig nem. A Juventus minden tekintetben jobb volt nálunk” – summázott Antoine Griezmann, a madridiak csatára.

Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője minden további nélkül elismerte: a Juventus továbbjutása megérdemelt. Sőt, még Cristiano Ronaldo „tökös” gólörömére is kitért, amellyel a meccss hőse Simeone madridi „magánszámára” reflektált.

„A Juventus jobban futballozott, megérdemelte a győzelmet. Teljesen visszaszorított bennünket, mi pedig sok hibát követtünk el – elsősorban én, nem a játékosok. A Juve jobb volt taktikailag, ezzel nyert, a közönség nem a lehető legjobb Atléticót láthatta. Gratulálnom kell ellenfelünknek, hiszen remekül játszott és alaposan elvert minket. Ronaldo meg alighanem a szurkolókra gondolt, és megmutatta, milyen spiritusz van benne és csapatában – ugyanúgy, mint én” – nyilatkozta az Atlético trénere.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Juventus (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 3–0 (1–0)
Torino, Juventus Stadion, 40 884 néző. V: Björn Kuipers (holland)
Juventus: Szczesny – Cancelo, Bonucci, Chiellini, Spinazzola (Dybala, 67.) – Emre Can, Pjanic, Matuidi – Bernardeschi, Mandzukic (Kean, 80.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Atlético: Oblak – Arias (Vitolo, 77.), Giménez, Godín, Juanfran – Koke, Rodri, Saúl, Lemar (Á. Correa, 57.) – Morata, Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
G: C. Ronaldo (27., 48., 86. – a harmadikat 11-esből)
Továbbjutott: a Juventus, 3–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik